EXO in front of me

1.0

V I V I E N N E

Némán figyelem, ahogy anya jártatja a száját, de egy hang se jön ki torkán. Legalábbis érthető nem. A leengedett hajam miatt biztos nem látja, vagy csak nem akarja észrevenni, hogy a headset a fülemben van, így megadom neki az örömöt, hogy beszéljen anélkül, hogy esetleg én közbevágnék. Rap imádatom a napokban előbújt, most is Eminem egyik dalát ordíttatom a fülembe és vicces azt hallgatni, miközben látom, anya beszél hozzám. Összeadva a kettőt olyan, mint ő rappelné, ami azért kivinné nálam a biztosítékot, mert ősöm olyat tud, amit én huszonkét évesen nem. Úristen, huszonkét évesen. Tegnap múltam tizenhat. Mégis mi történt egy éjszaka leforgása alatt? Hallottam, hogy vigyázzak, mit kívánjak, mert húsz fölött szaladni kezdenek az évek, én meg „Ó, ugyan... ugyanaz. Lassú és kínkeserves háromszázhatvanöt nap." No, azért nem hittem volna, hogy huszonkét évesen is úgy vagyok, ahogy tizennégy évesen: szűzen, tapasztalatlanul és úgy, akiktől a pasik menekülnek. Bizton állítom, hogy a homlokomra van írva valami, amit női szem nem lát, ami miatt a hímek úgy szóródnak szét körülöttem, mintha a csorda közepére bedobtam volna egy gránátot. Felvontam szemöldököm, mikor anya nyakán lassan kilátszódtak az erek és mintha visszhanghatás érné a rap dalocskát. Óvatosan húztam ki fülemből a headset-et és néztem anyára.

- Mi a probléma? – kérdeztem teljesen nyugodtan, mire az arca először felvette a sápadt, később a paradicsom színt. Ajjaj...

- Te! – adta meg a konkrét választ, így, kíméletlenül. Gyermeki lelkem tükre most megrepedt. – Meg a hülyeséged! Lustaságod és az, hogy semmit sem vagy képes elintézni! – dob elém egy vastag mappát. Gyermeki lelkem tükre széttört, az üveg darabokban hullik le a mélységbe. Kivert a víz a mappát látva. Anya ingatlanügynök, a legjobb a fővárosban. Igen, lehet ezt is mondani. Kint lakunk a kertvárosban, itt még a fű is zöldebb, mint a... mint a magyar zászlónkon a zöld szín. – Megmondtam, hogy intézd el ezeket. Most mit fogok mondani a bérlőnek? – némán nyitom ki a mappát, anya pedig karba tett karokkal várta, hogy bocsánatot kérjek. Nem ismer elég jól. Pedig elvileg ő szült.

- Ez csak ideiglenes. Nincs vele gáz, ha később töltjük ki – rántok vállat. Képzeletben már látom, ahogy anya megragadja testrészem és kiroppantja a helyéről. Egyszer megmondta: ha vonogatom a vállam, eltöri. A saját életemmel játszok ezzel.

- Ideiglenes vagy sem, közel kilenc lakó óhajtana beköltözni.

- A velünk szemben lévő házba? – pillantok anyára, majd vissza. Az a ház egy szemétdomb. Igaz, valami újítást végrehajtott a bank, na de mégis. Ki tudja, mi van a falakban. Lehet, hogy belül felújították, de kívül rozoga. A hajléktalan se tenné be oda a lábát. De még a kísértetek sem. Nyilván a sok csótány tartja össze a gerendákat. Más nem. – Az a ház egy...

- Ne ócsárold! – emeli fel anya mutató ujját. Szófogadóan fogtam be a szám. – Holnapra kész legyen! – bök lazán a kezemben tartott mappára. Újonnan levert a víz.

- Micsoda? Ennyi lappal? Nem, anya, ez nem fog menni! – rázom a fejem, jelezve, hogy ez fizikai lehetetlenség, de lehet, hogy ezt csak a lustaság tudatja velem. Én éjszaka alszok és akkor nem, mikor épp nem akarok. Nem akkor, mert tanulnom vagy dolgoznom kell. Kell a pénz, rendben, rendelek én cuccokat a világ mindentájáról, az nem okoz problémát, na de ennyit nem ér meg nekem. Másnapra ki fog hólyagosodni a kezem.

- Ha nem csinálod meg, tudom, hova dugdosgatod a pénzed, elveszem és megvonom a zsebpénzt. – na ez csípőből jött tőle, mégis igyekeztem nyugodtságot erőltetni magamra, még ha az egyik lábam rángatózik is az asztal alatt.

- Fogalmad sincs, hol rejtegetem – bökök vissza ő felé az állammal és nagyképű grimasz mosollyal fixíroztam reagálását. Nem az jött, amire számítottam. Hót nyugodt maradt ő is.