EXO in front of me

01.10.

V I V I E N N E

- Csak vedd le a nadrágod. Vagy én vegyem le? – Chanyeol újra végignézett rajtam, én meg már nem tudtam miképp piruljak el: a zavartól vagy a dühtől. Egyszerre tudnám rúgni és csókolni, de lefoglal az ölemben nyugodó Kai kezei, ahogy hátulról ölelnek. Szabadulni akarok, de mégsem.

Biztos mindenki érzett ilyet. Van egy férfitest, árad belőle a forróság, az élet jele, erős, védelmet nyújtó karjai közrefognak, és ha ez nem is indítja be egy felnőtt, szükségletekkel rendelkező hölgy fantáziáját akkor baj van a toronyban. Pláne hogy emellett a kreol bőrű srácból csak úgy árad a jellegzetes férfi tusfürdő illata, ami még pluszba rátesz egy lapáttal, a testemben pedig egyre csak nő a vágy. Mocskos vagyok. Fejemben megalkotott a kép, hogy az egyik srác elölről a másik hátulról adja az ívet. Nem is bánnám, hisz így könnyebben lemérhetném mégis ki az, aki az ázsiai statisztikákat megcáfolhatja és valóban van oka büszkélkednie.

Nem reagálok, Chanyeol pedig felszívja a levegőt és felém iramodik...

...én meg ki az ágyamból. A szám szélén nyál folyik, szemeimből könny vagy csak izzadtság. Nem tudom, mi csiklandozza arcomat, de remélem nem valamelyik okos tojás magjának gyümölcse. Áh, hányingerem van már kora reggel. Szombat van, pihenőnap és a nap a horizontot nyaldossa. Kelletlenül húztam el a függönyt az ablakom elől és szemérmetlenül bámultam ki rajta. Homlokom az üvegnek döntöm – vagy inkább csapom – és igyekszek látni is valamit, miközben az orromból kifújó levegő párát alkot.

Fáradt vagyok, de ez nem fizikai. Négy nap telt el, Dénes folyamatosan keresett és már nagyon azon vagyok, hogy beadjam a derekam. Régi nosztalgia ütötte fel fejét. Nem tudom honnan vette a bátorságot, de kétségkívül ismer annyira, hogy tudja, nem lennék képes törölni a facebook profilom. Mikor ott állt a kapu előtt és hallotta, hogy koreai nyelven szólok Baekhyunhoz, csepp meglepettséget sem láttam az arcán. Pedig mennyit dobott volna a „Megbántam!" listáján, hogy egy olyan lányt dobott, aki nem csak művelt és segítőkész, de hajlik a nyelv felé. Leányálom. A legközelebbi pasi, aki meglepődött és aztán vigyorogva, őszinte hanglejtéssel, szinte irigykedve közölte milyen okos és kitartó vagyok, amiért egy nehéz ázsiai nyelvet tudhatok még magaménak, az is a sarki zöldségbódé egyik dolgozója, aki a kasszát kezeli és erőteljesen beszél rá a harmincöt forintos nagytojások vásárlására. Ő sem pasi. Inkább férfi. Idősödő férfi. Nekem meg nincs apakomplexusom és azért annyira kétségbeesve se vagyok.

Vagyis mégis.

Egyszer sem játszottam el Dénessel a „nem érek rá ezért nem válaszolok" trükköt a lekoptatásához, sőt, minden kérdésére válaszoltam, még ha ridegen is tettem azt.

Lecsoszogtam a lépcsőn a pizsamanadrágomban, aminek mérete kétszeresebb a hozzám valónál, vagy tán háromszorosa, és már egy arcizomrándulás nélkül konstatálom, hogy anya nem hogy nem csinált reggelit – hajnalit – hétvége lévén, de begyógyszerezve, kifeküdve terül el a hatalmas franciaágyon keresztbe, miközben horkol. Ha közelebb mennék hozzá, látnám a nyáltócsáját is a párnáján, de mivel szeretnék még táplálkozni a mai a nap folyamán, így kihagynám ezt a procedúrát.

Ez az álom megőrjít. Tegnap kezdődött, mára folytatódott. Nem tudom, hogy sikerült befolyásolni a tudatomat, hogy az álmom folytatódjék, de talán a kíváncsiságom volt a kulcs. Mit akart Chanyeol? És mit akart Kai? Miért néztek egymásra? Nem értem. Két szempontból értelmezhetném ezt a perverzivitást vagy zaklatott álomformát:

Egy: Chanyeol beszélgetni óhajtott velem, ha éppenséggel nem nyitottam rá megint pisilés közben, és Kai volt a védelmező kar, mely hátulról támadott.