EXO in front of me

01.21.

V I V I E N N E

- Találhatnál normális munkát!

- Miféle normális munkára gondoltál Magyarországon?

- Tudd, hogy mit akarsz csinálni az életben.

- Én azt tudom, de úgy hiszem azt a szakmát még nem találták fel.

- Talán azért könnyebb ez, mert közel van az ágyad. Sőt, biztos vagyok benne. Ha anyád nem lenne te már éhen halnál.

- Ez burkolt célzás arra, hogy mint a húgodra nem néznél rá, él e még?

- Bolond lennék én utánad koslatni, aki hülye az haljon meg.

Csak egy nyamvadt telefontöltőért ugrottam haza, de természetes, hogy a Jóisten a markába kuncog, és úgy van vele, még egy balhé nem árt az így is szétcincálódni kész idegeimnek. Anya a konyhapultnál ül a bárszéken, kezei között a bögre még gőzölgő kávéja, mellette a mi csodás, kibírhatatlan démonunk, homlokán a láthatatlan szarvakkal, kezében a vasvillával, amit gondolom most a kocsijában hagyott, teljes pompában! Ó jaj, rám jött a hányinger. Besurranni sikerült, kisurranni már nem. Édesanyám arcáról sugárzik az a klasszikus kettősérzés, hogy „Na... majd a nővéred rendet tesz a fejedben" és a „Fenéért bukkantál fel, mentetted volna az irhádat."

Rossz kislány vagyok, anya, ne haragudj!

- Mennyi fizetést kapsz? – jön nővérem következő kérdése, amire reflexből majdnem megforgattam a szemeimet. Régen annyit csináltam ezt, hogy azt hittem egyszer majd úgy maradok. Aztán befelé fogok nézni az üres fejembe, mert e nő mellett agysorvadásom volt. Igen sokáig. És sűrűn.

- Többet, mint te – morgom magam elé. Ami igaz az igaz, többet keresek, mint ő. Hát nem pofás? Még egy ok az érettségi és szakmai bizonyítványok mellett, ami miatt irigykedésből jobban utálhat. – Százon felül – válaszolok így, mert a számok változóak, de a száz az tuti megvan.

- Akkor ideje lenne elköltöznöd, nem gondolod? – talán zsaru volt előző életében, mert a vallatás terén kitüntetést érdemelhetne. Ismerős ez az indítványozás. Ő megmondta, mi csak beszélgetünk, társalgunk, mint minden normális testvér. Nos, nálunk bőven rátesz az a tizenhárom év. Ez egy metafóra is lehetne a hatalmas szakadékra, mert bizony ez az.

- Gondolkodom rajta – akaratom ellenére alázatos leszek, mert el akarom kerülni a vitákat, csak sajnos nővéremnek nem mindennapi felfogása van, mivel ezt csak fölényként tekinti, aztán már csak arra eszmélek, hogy ordítozunk egymással.

Reggel kilenc óra körül dobott ki Baekhyun ágya, meglehetősen kellemetlen nedvecskével a nagyajkaim között, mivel minden egyes száj – és nyelvjátéka újra és újra elindított bennem valamit. Így is meg úgy is. Egy kínos wc-zés során vagy négy darab babatörlőkendőt használtam el. Szükséges volt! Nagyon is, ha már a zuhanyzást azért mégsem engedhetem meg magamnak. Hajamat most leengedtem, még ha csak futólag is terveztem átszaladni a házunkba, mert az a csúnya szívásfolt amilyen cuki, olyan feltűnő is. Jól indult a napom. Komolyan. Ezt hittem, mivel Baekhyun józan állapotában is nyomott egy legyen-szép-napod csókot a számra, ami olyannyira volt varázslatos, hogy majdnem elgázolt egy autó, mikor jöttem át az úton. Mi kell ahhoz, hogy tönkremenjen a napod?

A nővérem.

Megannyi stressz összegyűlt bennem, mégsem tudtam eldönteni, hogyan adjam ki magamból, mert választási lehetőség volt dögivel. Minden egyes alkalommal csapjak az asztalra, mikor nem tetszik valami, vagy tartsam vissza magamban addig, míg egyedül nem leszek a házban és akkor kidühöngöm magam. Nem tudom... Talán már megszokásból vagy inkább ösztönösen nyelek egy nagyot és hagyom, hogy az emberek elítéljenek, elhagyjanak, kigúnyoljanak, miközben meg is védhetném magam, még ha intelligens módon nem, de legalább némiképp alpárian. De azzal csak én égnék le és magamat minősíteném le, ráadásul a másik, vitatkozó félnek adnék igazat.