EXO in front of me

01.20.

V I V I E N N E

Forog velem a világ. A tincsek csiklandozzák arcomat. Puha húsdarabok masszírozzák számat. Morbid így megfogalmazni, mégis hihetetlenül izgató. Minden gondolat kiröppent a fejemből, még a koreai tudásom is pár tizedmásodperc alatt a nullára csökkent, hát még az anyanyelvi szintem. Nem tudnék megszólalni, ha bottal ütnének sem. Egyetlen egy valamit reméltem, hogy senki ne avatkozzon közbe.

Kiüresedett, szeretetet kapó mércém hirtelen kezdett feltöltődni, vörös folyadékkal, mely színe egyre inkább váltakozik rózsaszínbe, ahogy a szintje emelkedik és tudom, hogy ha tele lesz, kirobban onnan én pedig elájulok.

- Csókolj meg – leheli számra olyan férfiasan, kérlelőn, áhítozva, ahogy hangot még sosem hallottam férfitól. A gyomrom liftezett egyet és hirtelen tűz gyulladt a testemben. Szája újra lecsapott, kicsit mohóbban, mint az előbb. Ajkai szétnyíltak, megcsókolta az én alsómat, majd finoman fogai közé vette. Rágógyöngyei belemartak rég felfedezett húsomba én pedig automatikusan sóhajtottam egyet, onnantól pedig nem volt megállás.

Kezeim maguktól eredtek meg és ujjaim vágyakozva túrtak tincsei közé. Olyan mértékű pillanat volt ez, mikor hirtelen azt se tudtam, mi is a nevem. Te jó ég. Ez a csók merően másabb, mint Dénesé! Sokkal puhább, óvatosabb, mégis érzem azt, hogy nehezen fogja vissza magát, viszont az én érdekeimet nézve lágyan kóstolgat, attól tartva hirtelen semmivé ne váljak. Alázat... finomság... soha véget nem tűnő vágyakozás. Egy koreai fiú hogy tud így csókolni?

- Baekhyun... - mormogom szájába, de csak kérlelve csitít.

- Ne. Csak csókolj. Csókolj meg... - karjai szorosan fonódnak derekam köré és húznak magához közelebb, szinte egybeolvadunk. Nem akarom becsapni. Becsapni? Ugyan, kit akarok én becsapni? Magamat? Mégis mivel? Hogy nem akarom ezt az egészet? Pedig de, akarom, de muszáj leszek elkülöníteni az iránta táplált érzéseket és a hiányt, ha nem akarom magunkat megbántani a későbbiekben. Nem tudom elképzelni a holnapot. Sem az utána jövő napokat. Nem tudom elképzelni a holnapot, sem az utána jövő napokat bűntudattal. Itt már tényleg csak az lenne filmbeillő pillanat, ha szerelmet vallana.

Sóhajtva csókolom meg és már nem tudom hova pakoljam a kezeimet. A nyakát öleljem vagy arcát simogassam? Olyan sok mindent tennék, dédelgetném, szeretgetném. Szegény kis tiszta lélek... ezzel csak gyönyörűen szabad bánni!

- Baekhyun – próbálkozok meg újra, mire halkan morranva jelzi, hogy figyel – Te ittál? – bukik ki belőlem a kérdés, amint sikerült felfognom, mi lehet ez a maró íz a nyálában és az ajkaiba itatva. Alkohol lehet, de behatárolni nem tudom, milyen. A srác halkan felkuncog.

- Csak egy kicsiiit – emelkedik meg a hangja pár oktávval fentebb és szórakozottan dönti homlokát az enyémnek. Nagyszerű... nem alva jár! Hanem részeg! Ergo nem biztos, hogy fog erre emlékezni. Sóhajtva hajolok hátra, már amennyire a pult és a karjai engedik és finoman ellököm magamtól.

- Oké, lefektetlek – morgom rossz ízzel a számban. Ami eddig édes volt, most olyan keserű.

- Feküdjünk le – kuncogja, hosszú ujjait pedig arcomra simítja, mutatójával pedig megböki ott, ahol gödröcskéim előbukkannak, mikor nevetek. Oké, Baekhyun józanon ilyet nem mondana! Vagy igen. Poénból. Megragadom kezét és húzni kezdem magam után – Fekszünk? – kérdezi kisfiúsan, amitől majdnem elnevetem magam. – Viviii ~, szép szemű Viviii...

- Te Jóságos Szent Atya Úr Isten – bukik ki belőlem saját anyanyelvemen és elképedek a szavaitól. Nagyon részeg! Nagyon nem tudja, mit csinál! Nagyon nem fog erre emlékezni! Ha itt lenne az őrangyalom, most – bocsássa meg az Úr Jézus Krisztus – de jól fenéken rúgnám. Miért hagyja, hogy ilyenek megtörténjenek velem? Túldolgoztad magad, angyalkám, menj el pár napos pihenőre!