EXO in front of me

01.19.

V I V I E N N E

A telefonom döngölném a falba, amiért olyan lassú, hogy a csiga gyorsabb nála. Nyilvánvaló, hogy a ház egy olyan részében vagyok, ahová csak nehezen ér el a wifi, na de könyörgöm, attól még megengedhetem magamnak a gondolatot, hogy elvagyok én itt egymagam, csak legyen internet. Szép kis álom volt.

Ez a szoba hatalmas. Nem értem, mire való ez. Kényelmesebb az szent igaz, viszont így, hogy titokban bujdosom, hát... sok takaró lehetőséget nem találok, ami mögé kuporodhatok, ha valaki netalántán benyit ide. Sehun tud róla, de hogy továbbította e az információt, kétlem. Az viszont nagy kicseszés, hogy a szobán belül nincs fürdőszoba, de legalább wc.

Combjaimat összedörzsölve lejtek táncmozdulatokat és ezzel csak magamat gyilkolom, mivel vizuális vagyok és magam elé képzelem, hogyan festhetek. A húgyhólyagom ordítana velem, ha tudna, amiért igyekszem testemben kárt tenni a vizelet visszatartásával. Szerencsém, hogy nem küzdök hasmenéssel, ami általában mindig előjön, mikor tudom, hogy a nővérem jönni fog. Hát most jöhet, nem fog látni. Anyának is azt mondtam, hogy egyik barátnőmhöz ugrottam át, mire rákérdezett, hogy ugyan Lillán kívül ki az, aki még hajlandó mellettem maradni? Szépen kivágtam magam, hogy régi társaságból valaki és addig is növelem a baráti körömet, amire csak igazat adott és utamra engedett.

- Hát nem igaz, komolyan, behugyozok... - morgom nőiesen-szlengesen és arra hivatkozva, hogy elmúlt hajnali kettő is, biztos mindenki alszik, kirántom az ajtót és szélsebesen haladok végig a folyosón, át a hallon, be a mosdóba. Szerencse, hogy a házban a földszinten is van egy szoba, ahová sunyiba, de néha belopakodok, rádőlök az ágyra és igyekszem begyűjteni az energiát a továbbiakhoz. Szabályosan orgazmust kaptam – de csak majdnem - , mikor elengedhettem magam már a wc-n ülve és bátorkodtam mellé nyögni is egyet. Ilyenkor irigylem a férfiakat, akiknek a húgycsövük hosszabb, mint a miénk, így ők tovább is vissza tudják tartani a vizeletüket.

Hamar elvégzem a dolgom, aztán már csak arra leszek figyelmes, hogy otthonosan mozogva megyek ki a konyhába hasamat vakargatva, mint aki tényleg születésétől kezdve itt lakik és nincs rajta kívül más.

Rutinosan nyitom ki a hűtőt és halászom elő az ivólevet, ami még a pizzázásból megmaradt. A pizza doboz befigyel az egyik rácson és valamiért fogadni tudnék rá, hogy nincs benne egy szelet se, ergo tök üresen élvezi a hűsölést. Hát ez... tipikus pasik.

Csoszogó hang üti meg a fülem, ami miatt megakadt az ital a torkomon és mint egy hörcsög bámulom mereven a boltívet, ki fog betoppanni rajta. Kár volt. Bebújhattam volna a pult mögé vagy az asztal alá, de így már késő. Erőszakosan nyelem le az italt a poharat a mosogatóba teszem és életem legnagyobb tervét próbáltam véghezvinni: próbálj meg kisurranni az egyetlen kijáraton, mielőtt valaki bejönne azon. Majdnem a testnek ütköztem, de annyira megrémültem, hogy hátráltam pár lépést, csípőm pedig nekicsattant a pult peremének. Ó, hogy az a jó büdös... de fáj!

- Haaah...? – sóhajtja valaki és befejezi a feje vakargatását, haja túrogatását és felemeli fejét. Oh Szent Atya Úristen... - Álmodom? Még mindig...? – motyogja maga elé és behatárolatlan mozdulatokkal indul meg felém, néha oldalra lépve, ami alapján nem tudom eldönteni, hogy még félig alszik az illető vagy be van rúgva, esetleg ki akar kerülni.

- Csak álmodsz – szólalok meg bátortalan, halk hangon, hátha kótyagos tudata visszhangként fogja fel azt, ami alapján tényleg beveszi, hogy ez álom. Baekhyun megtorpan és hülye Vivienne, minek szólaltál meg.

- Ah.. álom... - dünnyögi és valóban hunyorogva néz rám, legalábbis azt hiszem, mert így, ebben a formában az ő esetében nem merném rátenni a nyakam, hogy nyitva van e a szeme. A vokalista közelebb csoszog, mozgáskoordinációja abszolút nem stabil, arca semmilyen érzelmet nem mutat, míg én igyekszem magam a pultba építeni. Valahol sajnálom. De az értetlenkedés még mindig ott van tudatom legmélyén. Nagyon rossz így, bizonytalanul csak találgatni, mi történt, ami miatt egyik napról a másikra levegőnek kell néznie. Nem is értem. Csak én bizakodom az emberekben? Csak én tudok úgy bánni velük, ahogy megérdemlik? Én valahogy nem tudok egyik nap kedves, másik nap bunkó lenni, mert épp a bal lábamat tettem le előbb az ágyból reggel. Semmi értelmét nem látom. – Mondani akarok valamit – szólal meg hirtelen és ez kizökkentett gondolatomból, és ráébredni, hogy eddig nem vettem észre közeledtét, csak mikor már szorosan előttem áll, könyvbe és filmbeillő pillanat volt.

- Igen? – kérdezek vissza. Lassan pislog egyet és lehajtja fejét, hogy rám nézhessen.

- Valamit meg akarok tenni... - tisztán hallom a hangjából, hogy nem itt van, de felébreszteni nem akarom, ha esetleg alvajáró, mert valahol azt olvastam, őket nem szabad felkelteni. Oh, de anyám, miért nem? Utána kell járnom, google a barátom. Úgy vagyok vele, hagy mondja, hisz lehet úgyse fog rá emlékezni, viszont nagyon belépett az intim szférámba.

- Tedd.

Válaszoltam magabiztosan, miközben sem perverz, sem naiv énem nem volt hajlandó megszólalni. Baekhyun előre dőlt, kezeit megtámasztotta törzsem két oldalán a pult peremén és kissé begörnyedve mért horizontvonalat arcunk között. Nem láttam menekülési útvonalat, de nem is éreztem magam kétségbeesve. Hagy mondja, amit akar, hagy tegye, amit akar, aztán segítek neki visszakecmeregni az ágyába.

- Én... tudod... - nyögdösi halkan, szinte suttogva, mintha lenne itt bárki más, aki meghallaná. – Bevallom... hogy én... - minden kis szüneténél közelebb hajolt, de épp hogy csak, mégis egy idő után arcomon éreztem forró leheletét. Finom mentol és eukaliptusz. – Nagyon... jhaaajj.. nagyon kedvellek – sóhajtja teljes átéléssel és válaszra lelek. Határozottan alszik!

- Oh.. ez.. nagyon kedves – igyekszem valamit válaszolni minden bizonnyal nem tudatos vallomására, de karjai kicsit megbicsaklanak, ettől pedig hirtelen olyan közel került hozzám az arca, hogy majdnem összeért az orrunk. Meglehetősen vicces ilyen közelségből valaki szemeibe nézni, van egy enyhe ufó beütése ilyenkor az arcnak, mégsem tudtam most rajta röhögni.

- Neeem! – húzza el a szót és egy pillanatra kivillannak hófehér fogai, ahogy vigyorog, de utána azonnal komollyá válnak vonásai. Nagyon szórakozott. – Tényleg... kedvellek tényleg... én tényleg, de tényleg... Hát, tényleg.

- Oké, tényleg le kell feküdnöd – nézek rá összezavarodottan. Szegénynek elég gyér a szókincse. Keze hirtelen simul rá csípőmre. Megsimogat, ettől pedig pólóm gyűrődni kezd. Megérzem ujjait a bőrömön és benyúlva felsőm alá simul tenyere a hátamra és megállapodik a gerincem vonalánál. Uh ez... tetszene is, ha józan állapotában lenne.

- Igen, feküdjünk le – dönti homlokát az enyémnek. – Vivi... feküdj le velem.

Úristen. Lefejeljem, vagy megüssem? Ez itt a kérdés! Kijelentésén viszont nem tudtam mit reagálni, egyszerűen csak kidülledtek a szemeim és a levegő is megakadt a tüdőmben. Hogy mit csináljak?!

- Ez elég lehetetlen fela...

- Shhhh! – vág közbe mutatóujja pedig számra nyomódik. – Most álmodom... és ezt nagyon akarom most... itt... a pulton... - leveszi kezét számról és szórakozottan megpaskolja a pult felületét, ehhez pedig közelebb kellett lépnie, így most már melltartó nélküli ikreim nekinyomódnak mellkasának. Jókedvűen mosolyog, kisfiúsan, ártatlanul én meg majdnem beadtam a derekam, de szűzhártyám még bizonytalanul kapaszkodik belém. Még egy kicsit maradni óhajt, de minden érintése és szavainak jelentése elindította bennem a kémiai reakciót. Szükségletek. Igen. De nem lenne célszerű most... és talán nem vele.

- Baekhyun... - szólítom meg, mire mélyen a szemembe néz. Kissé oldalra biccenti fejét és beharapja alsóajkát.

- Ahh... olyan szép vagy...

Nem hagyott időt még pislogni sem. Tenyere határozottan, de finoman simult arcomra, a hátamon lévő keze pedig lökött rajtam egyet, saját maga felé, puha ajkai pedig nagyon... nagyon óvatosan ért az enyémekhez.