EXO in front of me

01.03

V I V I E N N E

A nyakamat ropogtatva ültem otthon a kanapén és a tévét bámulva próbáltam keresni valami nézhető moslékot. Újfent nem csalódtam, mivel semmi nem volt. Anya csak későn jön haza, én meg még jócskán kiélvezhetem az egyedüllétet. Ezen felbuzdulva kapcsoltam ki a tévét és nyomtam el egy ásítást, miközben felfelé haladtam a lépcsőn, hogy aztán az ágyamra leborulva igyekezzem kiűzni az álmosságot szememből és legalább kicsit magammal is foglalkozni. Mondjuk ujjal. Vagy egyéb más eszközzel... csak hogy mivel, nem tudom. Végül is, bármit fel lehet használni, csak fertőtlenítsd le... Körbenéztem a szobában, de... valahogy nem vitt rá a lélek, hogy bármi olyasmit használjak, ami nem való oda. Na meg... meguntam én már a maszturbálást. Én már ismerem a saját testem, ideje lenne, hogy más is megismerje. Csak hát nem akárki és ez velem a baj. Válogatós vagyok. Gerjedek a különleges dolgokra, amik nem teremnek minden bokorban, és mivel nem teremnek minden bokorban, nem is nézek mindegyik mögé...

***

Lassan eltelt egy hét. Senkivel nem találkoztam és furcsábbnál furcsább kérések tűntek fel a hűtőn hagyott cetlin. Újabb szerda reggel, mit reggel, hajnalban keltem. Kicsit értetlenül néztem körbe és a takarítós ruhámban vagyok még mindig. Magamon érezve a tisztítószerek szagát első utam a fürdőbe vezetett. A zuhany alatt lezavartam a pisit és a fogmosást is egyszerre. A konyhában csináltam pirítóst, rántottát szalonnával és főztem le teát és kávét is. Ebből csak kávét ittam, abból is két bögrével. Mielőtt anyám megtalált volna, és persze látva, hogy jön le a lépcsőn, én már a bejárati ajtót vágtam be magam után. Semmi kedvem most sem hozzá, se senki máshoz. A takarítástól csak most érzem, hogy a derekam fáj és én utálom a fájdalmat. Mint mikor menstruálok... még a fűre is rákiabálok.

A házban újabb csend és üresség honolt. A konyhába menve igyekeztem a hűtőhöz. Meg sem lep már, hogy az eddigi üzenetek mellett ott az újabb is. Mindig más-más színű tollal írnak. Nem tudom, mit akarnak majd ezekkel az üzenetekkel, talán emlékbe elrakják és minden szín egy bizonyos napot jelöl ki, csak hogy ne legyenek gubancok. Később az aznapi dátum is kezdett jelen lenni a lap sarkában.

- Nézzük... - motyogom magamnak. Már hozzászoktam és néha egy értelmes emberrel is kell társalogni.

„A kiválasztott ételek finomak! ~ Eltérnek a megszokott, otthoni ízektől, de sokkal fűszeresebb és jobban érezzük az ízeket. Viszont! Most csirkét szeretnénk enni. Ne legyen rágós és ne legyen túl olajos. A szobák prímák, mint mindig, de máskor figyelj oda, mihez nyúlsz

Gamsahapnidaaaa ~ „

Se köszönés, se tisztelet és ez utóbbit onnan veszem, hogy az illető, aki írta letegezett. Ugyan észrevettem a leveleken, hogy mind máshogy vannak íródva. Ki rosszul fogalmazva, ki pont, hogy tökéletesen, de mindegyik szóhasználat más jellemet töltött ki. Azt hiszem magamban elnevezem ezt... gyermekinek. Legyen a neve Kid.

A hajamba túrva fogtam azt össze most lófarokba. Kisebb mozgást érzékeltem a hall felől és már lassan kezdem azt érezni, hogy megbolondulok. Besiettem az előszobába, körbenéztem, nem egy macska lopózott e ide be, de nem találtam semmit, csak cipőnyomokat a most már koszos padlón. Nem értem... ez eddig nem volt itt. Lehajtott fejjel közlekedek és most sem volt kivétel. Nem láttam cipőnyomot... amúgy is allergiás vagyok arra, ha a padló redvás.

Megropogtattam nyakam és a takarítócuccokat magam után húzva ostromoltam meg az emeletet. A szoba katasztrofális állapota már meg sem lep, csak felidegesít. Alsó ajkamba harapva guggoltam le és szedtem össze az íróasztal köré hajigált papírgalacsinokat. Miért vannak ezek mindig itt? Kíváncsian csomagoltam ki az egyiket és meglepett, hogy valamiféle kottakombinációt találtam a gyűrött repedések között. Rápillantottam a szintetizátorra és mögé lépve nyomtam le pár billentyűt, behangolásképp, majd lassan elkezdtem lenyomni azokat a billentyűket, amiket a lapon írt kotta mutat. A középső sor utolsó fázisa valóban nem jön ki ritmusra. Most döbbenek rá én is, mekkora melóval jár ez is. Bevillan, hogy minden nap a ház állapota ugyanaz; látható, hogy lakják, mégis azt érzed, hogy egyedül vagy. Az egyetlen, ami egy kicsit is megmutatja, hogy a nap további részében mozgolódik valaki a házban az egy kis könyv a szintetizátor körül. Mindig más helyen volt. Vagy a hangszer bal oldalán, vagy a jobbon, fölötte vagy épp lustán rajta. Bordó anyaga hívogatóan is hatott rám, mégsem nyúltam hozzá. Tartalma nem lehet sok, bármit is rejthet. Mérete megegyezhet Szophoklész Antigonéjával.
Vállamat vonogatva dobtam ki a kukába a gyűrött papírt. Pedig kár érte. Megigazítottam az ágyat, de a tulajdonos megint csak rémálmokban gazdag, mivel a huzatban a paplan megint csak megvolt tekeredve. Tegnap cseréltem át a huzatot, nagy szitkozódások közepette, hogy egyik sarkát sem találom, hiába szegem rá száz százalékos figyelmemet. Most pedig megint...