Festékfoltok

24. fejezet

Alexandre nem igazán értette mit lát. Nem volt otthon a modern művészetben legalábbis remélte, hogy azt lát nem pedig egy szex shopból meglovasított bábut.
- Te Nadine, mit látok? – szólt oda az éppen poharakat pakolászó lánynak. Nadine csíkos kék-fekete rövid ceruza szoknyát viselt és bő sötétkék kötött pulcsit hatalmas pávatollas fülbevalóval, amit Veronique-tól kapott karácsonyra. Remekül nézett ki, de a fülbevalók folyton csikizték a nyakát, amitől rendszeresen rángatta a fejét, de csak azért is rendületlenül viselte őket.
- Passz – vont vállat a lány majd ő is ránézett a műre – Veronique! Mi a franc ez a nappaliban? Valami feng shui-os izé? – kiabált ki a konyhában lévő lánynak. Veronique átsétált hozzájuk. Azt a kék maxi ruhát viselte, amit a bulin is, és most a kék átlátszó anyag úgy fodrozódott lábainál, ahogy maga után húzta könnyedén mintha a tengerben járna, és a habokat rugdosná. Haja laza kontyban ült feje tetején szája lángoló vörösben úszott.
- Ez az új szobrom. Az a címe Feminizmus – szólt. Alexandre pár pillanatig sután nézett a fekete hajú lányra majd vissza a szoborra, ami ott állt a lány nappalijában. A szobor egy műanyag flakonokból összepréselt és csomózott női alak volt, aminek szoknyáját szívószálak alkották, míg ruhájának fölső része parafa dugók vékonyra szeletelt rétege alkotta. A szobor két mellbimbója kilátszott, amik rózsaszín használt rágógumik voltak. A szobornak nem volt arca haját összegyűrt szórólapok alkották. Nem értette hol ebben a feminizmus, mert a szobor elég provokatív testhelyzetben ült. Egy nehéz vasállványon terpeszkedett egyik lábát a magasba tartva, míg kezei a tarkóján pihentek. A cipője lehetetlenül magas platformos magas sarkú volt, ami üvegekből állt, mint sörös vagy boros, illetve más szeszesitalokéból.
- Hmmm... - jegyezte meg félszegen a fiú keresve a megfelelő szavakat. Nadine nem szenvedett ezzel.
- Ebben hol a feminizmus? – ráncolta szemöldökét a vörös hajú.
- A szobor azt hivatott prezentálni – kezdte rezignáltan a lány – hogy a nők mennyire eldobható termékekként vannak képviselve a világban. Amíg elég szexisek addig szabad nevetni és élvezkedni rajtuk, de ha a média máshogy befolyásolná a nők önképét, ez mind nem lenne így... - még folytatta volna, de ekkor Raphael is előbukkant a konyhából. Természetesen merő festék volt, mert még ideérkezése előtt leült dolgozni. Így a fekete szakadt farmerja és a fordított keresztekkel tele nyomtatot fekete trikója tele volt vörös festékkel, amitől úgy nézett ki, mint aki túl közel állt a húsfeldolgozó üzem traumatikusabb részénél. Alexandre nem is értette mihez kellet ennyi vörös festék.
- Ne lökd itt a művész dumádat szerencsétleneknek – nevetett a fiú – valójában egy szórakozó hely kérte, hogy csináljon egy szexi lány szobrot. Nem tudom, mennyire lesznek lelkesek, ha meglátják, hogy, nos, szó szerint szemetet kapnak – jegyezte meg jókedvűen Raphael.
- Nem szemét, művészet – morogta Veronique.
- Persze de szemétből – hagyta rá Raphael. Inkább, csak azért mert a lánynak szülinapja volt. Valójában ezért is ültek össze. Veronique alig pár utcára lakott Raphaeltől. A Xi-Yi család masszás szalont vezetett, amit a lány kellemetlenül sztereotipikusnak talált. Ebben az üzletben dolgoztak a szülei és a nagyszülei is, míg a család a fölső emeleti két lakásban lakott. Vagyis Veronique lakott mondhatni az egyikben a szülei a másikban a nagyszülők pedig lent a bolt végében lévő apró lakrészben. Mikor Veronique nagyszülei elköltöztek Hong-Kongból egy ideig Németországban éltek majd mikor kitört a második világháború valahogy Franciaországba keveredtek le egészen Marseille-ig. Itt indították el kis vállalkozásukat majd nevelték fel gyerekeiket, akik közül egyedül Veronique édesanyja nem utazott vissza Hong-Kongba hanem maradt a szüleivel és ment egyetemre, ahol összetalálkozott Veronique apjával, aki pedig Szöulból költözött Franciaországba, hogy tanulhasson. Végül egyikük gyógymasszőr a másik pedig ortopédus lett és szintén a lenti szalonban volt praxisuk, míg a nagyszülők masszást és akupunktúrát végeztek. Boldog kiegyensúlyozott család voltak még ha Veronique művészi pályafutását nem is teljes szívvel támogatták, és mert akaratlanul is összekötötték a művészeteket a Raphael félékkel, akitől egyébként féltek, valamelyest mert túl magas volt nekik. Míg Veronique és az édesapja százhetven fölött voltak addig az anyukája és a nagyszülők épp csak túl nőtték a százötvenet. Alexandre nem akarta megbántani őket, de a családi fotók emiatt elég viccesre sikeredtek és valaki soha nem látszott rajtuk rendesen. Ráadásul tudtak a spanyol tetoválásáról és Veronique nagyszülei még bőven abban a korszakba születtek mikor csak a bűnözőknek voltak tetkóik. Arról egyenesen hallani se akartak, hogy Veronique végre megcsináltathassa a vágyott boka tetoválását, ami egy vörös pókliliomot ábrázolna, mert az a lány kedvenc virága. Természetesen ezért is Raphaelt hibáztatták, de mindenesetre megtűrték a fiút. Valójában a szülinap csak egy kis zártkörű „buli" volt és még csak nem is ajándékoztak, mert a lány születésnapja négy nappal ezelőtt volt és már akkor odaadták neki a meglepetéseket így ez egy amolyan utó születésnapi buli volt. Csak Nadine, Agathe, Théo, Eliot és Yvonne illetve ők voltak jelen ezért nem is estek túlzásba a díszítést illetőleg. Vagyis semmit se csináltak csak rendeltek egy csomó pizzát, illetve hoztak ezt-azt inni és ennyi. Eredetileg bulizni mentek volna, de mindenki eléggé el volt havazva. Agathe kíméletlen gyakorlásba kezdett mióta elbukott a meghallgatáson Théo az előadás ruháit varrta, míg a többiek a projekttel voltak elfoglalva kivéve persze Alexandre-t és Raphaelt. Raphael ígéretéhez híven rengeteget dolgozott így viszont alig járt be az iskolába mire a jegyei ismét leromlottak. Alexandre szintén elég intenzíven edzett, és ha éppen nem gyakorolt kétségbeesetten agyalt Raphael pénzügyi helyzetén vagy üldözte a fiút, hogy segíthessen neki. Azóta, a délután óta egy szót sem szóltak egyébként magáról a hívásról, de ez csak még inkább megrémítette Alexandre-t.