Festékfoltok

35. fejezet

Alexandre idegeskedő mozdulatokkal melegített be. Homlokát térdének nyomta, ahogy két kezével megérintette a földet. Hogy a második helyezés örömétől, vagy a közelgő fellépés miatt liftezett-e a gyomra azt el se tudta már dönteni. Szeretett volna harmadszor is elmenni a mosdóba, hogy vizet locsoljon az arcába, hátha attól végre egy kis élet költözik belé, de már nem volt elég ideje rá. Pár perc és elkezdődik az előadás. A szülei, a barátai, és Adonciáék mind-mind ott ültek már közönség soraiban. Ahogy belegondolt, hogy pár hónappal ezelőtt még attól félt, hogy a madarász szerepét kapja és Raphael kigúnyolja érte, szinte nevetségesnek érezte magát. Most örült volna még annak is. Lenyelte a gombócot a torkában. Felegyenesedett majd hosszan kifújta a levegőt. Nincs mit tenni. Körülötte nem sok ember lézengett. A sárkányt alakító három fiú még a jelmezükhez tartozó hosszú tollakkal bajlódtak az öltözőben. Nadine-t még sminkelték, Yvonne pedig a szokásos gyógyszer dózisát tömte magában valahol a folyosón miközben Eliot próbált lelket önteni bele és bátorítani még mielőtt a lány idegösszeroppanást kap. Tőle pár méterre a többi udvarhölgy valamin fojtott hangon csevegett. Aztán hirtelen belefagytak a mozdulatukba. Kihúzták magukat és komoly arcot öltöttek fel. Vagy Madame Quinault vagy Agathe jött be a színpad mögé. Ahogy Alexandre arra fordította a fejét amerre a lányok meredtek ijedten Agathe-t pillantotta meg. Agathe fekete és sötétkék taftruhát viselt, aminek tülljén ezüst csillagok tündököltek. Karján és nyakán, furcsán felcsavart vékony fekete selyemsál volt, míg szőke haját bal oldalt kontyba fogták a másik oldalt pedig egy ezüst félhold volt gyöngydíszítéssel. Arcán erős sötétkék smink volt, míg orcájára csillogó csillagokat festettek. Valóban ő volt a sötét éjszaka úrnője. A királynő. Hiába vesztette el a meghallgatást, hiába kapott mellékszerepet, megcsorbult büszkeségében is rémisztő volt. Amikor először jött vissza az iskolába a temetés után páran megpróbálták kigúnyolni és a porba tiporni, de Agathe nem engedte magát és csak még ridegebb és fensőbbségesebben viselkedett. Ma már ismét hibátlan volt az étoile álarca. Alexandre ilyenkor el se hitte ez-e az az Agathe, aki Nadine elmondása szerint kisírta a szemét egy szakítás miatt. De láthatólag mióta nem vonta el a lány figyelmét a szerelem még inkább megszállottja lett a táncnak. Ahogy Nadine-tól hallotta Agathe-nak a sok edzéstől nem sok lábkörme maradt. Most szerencsére fekete harisnya takarta sebhelyeit és lilába forduló horzsolásait. Agathe rá emelte zöld szemeit, amik a macska íriszeihez hasonlóan villogott a fekete smink alatt. Alexandre hátán egy röpke pillanatra végigszaladt a hideg. Olyan üres volt a lány tekintette. Majd visszaköltözött a bele a fény, és ismét a megszokott Agathe nézett vissza rá. A lány ajkának szeglete felkunkorodott mosoly gyanánt.
- Kijössz beszélgetni Alex? – kérdezte halkan a lány, hisz minden hangos szót lehetet hallani a jól akusztikált színpad mögötti folyosón. A fiú bólintott mire Agathe intett neki és elindultak az egyik hátsó folyosó felé, ami az öltözők és az aula felé vezettet. Ki se értek még mikor a mögöttük lévő két udvarhölgy már vad suttogásba kezdett. Ahogy kiértek Agathe szembe fordult vele, ahogy a falnak dőlt. Alexandre zavartan toporgott. Olyan érzése támadt mintha Agathe valami távoli nagynénje lenne, és nem tudta eldönteni éppen meg fogja szidni, vagy cukorkával jutalmazza meg.
- Hogy érzed magad? – kérdezte a lány minden csúnya vagy édes szó helyett, ami teljesen kizökkentette a fiút. Nem gondolta, hogy ennyire egyszerű kérdést tesz fel.
- J-jól – majd feszengve rá pillantott a lányra – és te?
- Megvagyok – bólintott a lány majd spicc cipőjének orrát kezdte finoman a padlóhoz ütögetni, inkább csak pótcselekvésként – figyelj csak Alexandre. Nem akarok én lenni a szemét barát, aki érzéketlen meg minden de... szerintem jót fog tenni, hogy szétmentetek. Tudod a karrierednek – magyarázta. Alexandre csak pislogott rá. A távoli nagynéni, aki elmondja neki, hogy sokkal jobb lesz minden most, hogy a zavaró szerelmi tényezők kiestek? Ez új.
- Én... én nem tudom – motyogta zavartan Alexandre. Nem akart erről beszélni, főleg nem pont Agathe-val. Még Nadine-nal is nehezére esett nem, hogy egy olyan lánnyal, aki a szerelmet az első feláldozni valók közé sorolja. Egy időben ő is úgy gondolta majd valamikor összeszed egy barátnőt lehetőleg egy táncost, mert mindenki más mindig panaszkodott volna, hogy sosincs velük. Egy táncos viszont megértette volna milyen fontos is ez számára. Egy Raphael-féle alak soha szóba se jött a terveiben.
- Persze most még nagyon fáj... – bámult el a fiú mellet majd pislogott párat és ismét Alexandre-ra nézett – de mi táncosok vagyunk. A szakmánk nem az átlag élethez illik. Későn alapítani családot, nehéz pártalálás, ez mind keresztje a profi táncossá válásnak. Egy burokban élünk. A színpad burkában – mondta demagóg módon – mindegy. Bocs, összevissza fecsegek, mint egy idióta – túrt bele óvatosan a hajába, hogy ne rontsa el frizuráját, még ebben a pillanatban is előbb volt táncos, mint ember – nem szeretném, ha szomorú lennél. Remek srác vagy Alexandre. Néha csak... nem jönnek össze a dolgok. Senki se hibás. Csak megesik az ilyen – vonogatta vállait mintha minden szavát félig meddig magának is célozná.
- Mint te és Théo? – kérdezte szomorúan Alexandre. Talán Agathe-nak nagyobb szüksége volt ezekre a mondatokra, mint neki. Agathe szája megremegett és egy pillanatra Alexandre látni vélte a tökéletesség álarca alatt azt az ijedt lányt, akit a temetésen látott. Agathe rettegett most, hogy egyedül maradt a világban, Théo nélkül. A nélkül, aki átlátott mindenen, és aki mellet csak egy lány volt. Nem egy gazdag örökösnő, nem a balett tagozat étoile-ja. Csak Agathe Renoir a lány, aki néha nagyon is elveszetten állt a világban.
- Igen... persze, mint például Théo és én – bólintott – szóval érted? Nem vagyunk alkalmasak az ilyen kapcsolatokra. Egyszerűen nem engedhetjük meg ezt magunknak – rázta meg a fejét majd szomorúan elmosolyodott – bocsánat, hogy így teletömőm butasággal a fejedet. Menj, siess vissza, pár perc és indul a darab – intett neki. Alexandre megértette, hogy Agathe egyedül akar maradni. Alexandre magát is meglepve odalépett hozzá és átölelte a lányt. Agathe megengedve magának egy pillanatnyi gyengeséget hosszú karjaival átölelte Alexandre-t. Csak egy röpke pillanat volt az egész majd szétváltak. A fiú bátorítóan rámosolygott majd visszasietett a színpad mögé. Alexandre megértette a lány szavait. De valóban ilyen egyszerű lenne? Csak úgy elzárkózni az egész elől?