Festékfoltok

20.fejezet

Alexandre felhúzott jobb lábát ölelte át miközben a földön ülő Raphael a másiknak dőlt. Éppen tévéztek, vagyis inkább csak ő, Raphael egyik kezével átkarolta a lábát a másikkal pedig egy szénrajzot készített valami ismeretlen kis kápolnáról. A csuklójáig fekete volt, de nem zavartatta magát, a szájából cigi lógott. Alexandre elmerült a gondolataiban szemeit a tévében zajló műsorra meresztve. Valami krimit néztek. Csak pár órája értek haza Adoncia mozijából, ami most bárként üzemelt épp. Összegyűltek és megünnepelték a karácsonyt. Alexandre nagyon jól érezte magát, bár az ajándékainak fele egyszerűen bizarr volt. Talán ez is velejárója volt, ha az ember művészekkel barátkozik. Veronique-tól egy kis könyvecskét kapott, aminek az volt a címe „Hogyan neveljünk szófogadó Raphaelt? Avagy mélylélektani anyag egy Navarrohoz írta Veronique Xi-Yi & Adoncia Cannavaro" a borítón pedig egy nagyfejű mesefiguraként lerajzolt Raphael ült egy cserépben a fejéből pedig egy két leveles kis növény állt ki. Az egésszel mindössze annyi volt a baj hogy a könyvön kis lakat volt a lány pedig nem adott hozzá kulcsot. Veronique csak annyit fűzött hozzá sejtelmesen, hogy azt majd akkor kapja meg, ha kevésbé lesz sikeres a szelídítésben. Alexandre Veronique-nak egy elefántokkal hímzett fekete-arany táskát adott, aminek kiválasztásában Nadine-ra hagyatkozott. Théotól megkapta a „nagyon várt" lajháros pulcsit ő pedig egy kisebb varró készlettel lepte meg. Eközben Raphael egy remekre szabott fekete szövet kabátot kapott, aminek nyakánál és ujjánál lévő hajtóka burgundi vörös volt rajta arannyal mintázott levelekkel. Remekül állt neki, de a spanyolt a legkevésbé se érdekelte csak elégedett volt a ténnyel, hogy van kabátja. Eliottal súlyzókat adtak egymásnak, amin jót nevettek, mert még a márka is egyezett. Eliot azzal magyarázta, hogy így egy kis plusz belefektetéssel már zsonglőrködhet is a lányokkal akár a balett órákon. Yvonne-nak egy csinos masnis nyakláncot adott természetesen rózsaszínben, míg ő egy könyvet kapott, amiről még régebben beszéltek, hogy el akarja olvasni. Agathe –nak egy titkos kulisszák mögötti belépőt adott, aminek köszönhetően több táncórára is beléphet az operába az ő ajándéka pedig a családja által legújabb piacra dobott óra volt. Nadine ajándékával nem volt gond, lassan több mint három éve mindig egy közeli wellness központba mentek kikapcsolódni a két ünnep között pár napra. Ő kifizette a lány részét Nadine pedig az övét az ajándék pedig a közös idő volt. Aztán jött Raphael ajándéka. Ő nem gondolt semmi nagyra, látta, hogy a fiú festőállványának egyik lába rossz így vett neki egyet. Mint kiderült Raphael annyira belejött az otthon készíthető ajándékokba hogy mindenkinek azt adott. Festményt, ruhafogast, szobrot és ki tudja még mit, de Alexandre egyenesen egy kis dobozt kapott, egy apró zenedobozt, amiből a La Campanella szólt Liszttől, ha kinyitotta, és a közepén egy apró festett agyagfigura forgott méghozzá maga Alexandre, míg a doboz aljába belevésték, hogy R.N. vagyis Raphael Navarro. Először még le is izzadt, mert egy pillanatra azt hitte megkérik a kezét, amin így visszagondolva csak nevetni tud. Aztán pedig sírni támadt kedve a meghatottságtól, de inkább csak megcsókolta a spanyolt. Most hogy „hivatalosan" is együtt volta nyugodtan tehetett ilyet. Mikor a részeg reggel után haza ment azonnal felhívta Nadine-t, és elmesélt neki mindent, ha nem is túl részletesen. A vörös hajú sikítozott egy jó ideig a telefonba boldogsága jeleként majd megpróbálta kibeszélni a dolgot, ahogy azt két lány tenné, de Alexandre csak az elején tudott válaszolgatni a kérdéseire, de mikor a „Mi a közös zenétek?" vagy „ Eldöntöttétek-e már hogy tartotok-e hónap fordulót?" féle kérdések jöttek inkább másra terelte a témát. Megkérdezte, hogy sikerült a randi a fura amerikai sráccal, akit a nővére hazahozott az egyetemről, mert a fiút érdekelte a francia kultúra, majd elhívta randizni a lányt. Erre Nadine rögtön ejtette a témát és hosszan ecsetelte a szörnyű randiukat, amiből kiderült a srácot a francia csók jobban érdekli, mint az ételspecialitások. Ráadásul a srác Nadine szerint nyáladzott, de durván. Ha Alexandre-t nem is igen érdekelte a randi együtt tudott érezni a lánnyal. Raphael is imádott csókolózni. Mikor rákérdezet mi ez a mániája a csókolózással a spanyol csak annyit mondott, hogy az ember legjobb testrésze a száj, mert ezzel beszélünk, eszünk, akár festhetünk vagy fütyölhetünk is, a csók pedig ennek a duplája, mert két száj kell hozzá. Ezen az estén is legalább egy tucatszor állította megbeszélgetés közben, hogy elidőzzön vele, amit ha ő nem is bánt, de mindenképpen darabossá tette a beszélgetéseket. Mikor Eliot elkezdte ezzel szekálni Raphaelt a fiú egyszerűen fogta magát és ki tudja, honnan szerzett fagyöngyággal kergette körbe az egész teremben a szőkét majd adott neki egy puszit az arcára mi inkább harapásnak minősült. Eliot ez után hisztérikusan kirohant a mosdóba még mielőtt elkapja Raphaeltől a hülyeséget. Végül elköszöntek egymástól és mind haza mentek. Vagyis Alexandre a spanyolhoz, mert holnap ki akarta kísérni őt a reptérre. Raphael holnap ilyenkor már otthon lesz a családjával. Már ha felengedik azzal a rengeteg csomaggal, amik most egyelőre a nappali távoli sarkába voltak űzve. Alexandre tudta, hogy furcsa lesz egy ideig nem látni, mert az elmúlt napokat együtt töltötték, most Raphael viszont csak az iskolakezdés hetében fog hazaérkezni. Jövőre.
- Raphael – mondta Alexandre le se véve szemét a tévéről.
- Hmm? – hümmögte föl se pillantva rajzából a másik.
- Vigyél el randizni – bukott ki a fekete hajúból magát is meglepve. Raphael nem nagy érdeklődéssel a másik térdére tette állát úgy nézett fel a balett táncosra.
- Most jöttünk egy randiról.
- A közös karácsony nem számít randinak.
- Akkor tegnap előtt voltunk moziban.
- Mindig moziba megyünk. Amúgy se hiszem, hogy randinak lehet azt nevezni ahol Adoncia és Xavier is ott van. Mármint ez olyan mintha a szüleimmel való villásreggelit neveznénk annak.
- Minek akarsz te most randizni?
- Mert a párok ezt csinálják – majd eltűnődött – ugye a meleg párok is járnak randizni?
- Nem ők csak a kormány által kinevezett hivatalos kísérővel jelenhetnek meg közösen a publikum előtt – forgatta szemét Raphael – félnek, hogy a végén még a metrón fognak szexelni.
- Jó, hülyeség volt pont tőled kérdezni – húzta el száját Alexandre – te sem lehetsz valami jártas a párkapcsolatokban. Mégis mi lehet a leghosszabb idő, amit valakivel töltöttél? Pár óra? Egy nap?
- Kikérem magamnak, igenis voltak hosszabb kapcsolataim is az egyéjszakás kalandokon kívül. Egyszer jártam négy hónapig egy lánnyal.
- És miért mentetek szét? – vonta fel szemöldökét Alexandre hitetlenkedve.
- Elköltözött Porta Rico-ba... vagy Portugáliába? – vakarta meg fejét elgondolkodva Raphael – mindegy - legyintett – nem vagyok a távkapcsolatok híve szóval szakítottam vele. Mondjuk lehetett volna annyi eszem, hogy megvárom, amíg visszaadja a cuccaimat. Elvitte a kedvenc pulcsimat, amit sok eséllyel sose fogok visszaszerezni, mert azt se tudom mi a lakcíme.
- Szomorú sztori – mosolyogott gúnyosan Alexandre – szóval akkor randiztál már komolyan.
- Bizony, sőt fantasztikus vagyok a randizásban. Mindenki imád velem randizni – kacsintott egy széles vigyorral a fiúra Raphael.
- Akkor gondolom nincs akadálya, hogy elvigyél engem is egyre – rebegtette meg drámaian szempilláit Alexandre.
- Alexandre-m más sincs, amit szívesebben tennék, mint hogy elvigyelek valahova, tegyem, neked a szépet, majd leigyuk magunkat és az előszobában csináljuk, de karácsony előtti utolsó napon este fél tízkor rohadtul nincs nyitva semmi.
- Hát ezek szerint még sem vagy annyira fantasztikus, mint amennyire mondtad – mondta megjátszott csalódottsággal a fiú mire Raphael felpattant.
- Legyen hát, mindig is szerettem a kihívásokat, vedd a kabátod, megyünk randizni.
- Na és mégis hova december huszonharmadikán este fél tízkor?
- Természetesen az éjjel-nappali szupermarketbe – tette csípőre kezeit, majd büszkén kihúzta magát mintha most találta volna meg az isteni részecskét.
- Zsírszegény kefirrel akarsz levenni a lábamról? – vonta össze szemöldökét Alexandre.
- A lábadról már rég levettelek – legyintett Raphael mire Alexandre elpirult – de ha te ennyire el akarsz menni valahova, hát legalább szerezzünk egy kis piát. Mit szólsz, veszek neked csokit, ha jól viselkedsz – kacsintott rá majd eltűnt a szobájában.
- Olyan vagy, mint egy rossz cukros bácsi! – kiáltott utána még Alexandre, de azért boldog volt, hogy kimozdulnak csak kettesben.