Festékfoltok

9. fejezet

Alexandre félszegen kopogtatott a megviselt kék ajtón. A szobából hangos csörömpölés és szitkozódó spanyol szavak szűrödtek ki, majd egy alaposan festékbe mártott Raphael nyitott ajtót. Ahogy bepillantott a fiú mellet Alexandre láthatta a kék lábnyomokat, amik egészen pár felborult festékes vödörig vezettek. A régebben látott, alkatrészekből készült Venus szobor habjainak jó része már kékben ázott, amitől körülötte a padló is bemocskolódott. Raphael elfelejthetett lerakni újság papírt alá. De úgy tűnt amúgy sem volt a helyzet magaslatán. Szakadt farmerjának rojtos vége tocsogott a kék festékben, ahogy fekete trikóján is számtalan kék lenyomat volt, vöröses barna haja most csomósan kék mellírókkal volt díszítve, arcán egy indián számára irigylésre méltó kusza kék foltok éktelenkedtek. Egyszerűen úgy nézett ki, mint aki épp hupikék törpikévé akarna változni és ebben zavarták meg.
- Rosszkor jöttem? - toporgott megszeppenten Alexandre az ajtóban.
- Ja, nem dehogy, csak jobban belevesztem a munkába, mint hittem - legyintett majd beletúrt hajába, ahogy szokott, ezzel még több festéket kenve bele - szarul nézek ki mi?
- Hát eléggé - bólintott Alexandre őszintén.
- Tök mindegy, úgy se haladtam jól - utalt a szoborra - lefürdök, aztán indulunk - invitálta be a fiút majd be is csukta mögötte az ajtót.
- Hova megyünk? - kíváncsiskodott a másik, miközben kabátját a fogasra akasztotta.
- Titok - emelte mutatóujját szája elé Raphael - na, foglald el magad! Majd jövök - tűnt el saját szobájában. Alexandre rutinos otthonossággal dobta le magát a viseltes bőrkanapéra és felkapta a legközelebbi könyvet a sok széthajigált közül. Lábait feldobta a dohányzó asztalra ezzel majdnem leverve egy hamutartót, de nem is zavartatta magát. Már rég nem érezte magát feszélyezetten a lakásban tekintve mennyi időt töltött itt el. Elégedetten szívta be a lakás jól ismert illatát. Most a festék volt a legerősebb a szárított szegfű egyre vesztett illatából pedig a váza körül még ott voltak a lehullott apró virágok, míg a benzin szag majdnem teljesen eltűnt vagy csak elnyomta a másik két erős illat. A szereplők változatlanok voltak csak mindig más arányban keveredtek ezzel folytonos változatosságot adva a lakásnak. Alexandre lepillantott a könyvre, amiben hanyagul egy festékkeverésre használt papír volt a könyvjelző. Persze a nélkül is meg lehetett volna állapítani hol tart benne Raphael, ugyanis minden olvasott oldalt számos festék folt tarkította vagy oldaljegyzet a lehető legkülönb eszközökkel. Alexandre halkan nevetve emlékezett vissza mikor a fiú nemes egyszerűséggel a paradicsomszószba mártott villának egyik hegyével jegyzetelt ki valamit a könyve sarkára. A könyv Van Gogh életrajza volt számos illusztrációval és képelemzéssel. Raphaelnek egy rakás könyve volt művészekről és művészettörténetről, amiket akkor olvasott, amikor épp kedve volt hozzá, így gyakran akár tízet is olvasott egyszerre, de ezek mellet számos krimi, fantasy, thriller, vagy horror könyve akadt. Ha nem is érdekelte az iskola azt nem lehetett felróni neki, hogy nem olvasott. Persze ez nem segítette a matek vizsgán, de valahol el kell kezdeni. Alexandre felcsapta a könyvet és ahol épp kinyílt ott kezdte el olvasni unaloműzésből. Nem haladhatott több mint tíz oldalt mikor megjelent Raphael felöltözve, tisztán. Fején még ott volt a törölköző hanyagul, így nedves hajából a víz szürke pólójának vállára csöpögött. Szájában félig elszívott cigaretta égett.
- Jó könyv mi? - bökött rá Raphael miközben megdörgölte a haját.
- Beteg volt a fickó - csukta be a könyvet Alexandre és rámeredt a borítón díszelgő portréra Van Goghról.
- A művészet lényege az őrület. Itt - bökött halántékára - mindannyian őrültek vagyunk - vigyorgott. Alexandre nem nagyon értette mit is ért ez alatt a fiú, így ráhagyta. Raphael megrázta a fejét, mint egy nagyra nőtt bernáthegyi majd felkapta a bőrdzsekijét és a legközelebbi hamutartóba fúrta cigijét.
- Öltözz, megyünk! - tapsolt rá Raphael. Alexandre kelletlen hagyta ott kényelmes helyét, de végül feltápászkodott és elkészült. Épp csak magára kapta a kabátját Raphael már szinte lökte is ki az ajtón.
- Bocs, kicsit késésben vagyunk, sokáig tartott, míg levakartam magamról a festéket - darálta miközben becsukta ajtaját. Mint mindig most se zárta be Alexandre pedig már unta figyelmeztetni folyton érte. Nem mintha hallgatott volna rá Raphael.
- De mégis hova megyünk? - kérdezte Alexandre - amúgy meg sose szokott érdekelni, ha festékes vagy - dünnyögte.
- Azért egy randira még én is kiöltözök - mondta majd mikor meglátta a fekete hajú reakcióját nevetve hátba vágta a másikat - nyugi, csak viccelek! - indult el. Alexandre csöndesen enyhe pírral követte. A sietős páros majdnem le is gurult a lépcsőn, de Alexandre még időben ragadta meg Raphael dzsekijét mielőtt az orra esett volna az utolsó lépcsőfokok egyikében. Raphael felnevetett és megköszönte, de egy pillanatra se állt meg, amíg le nem értek az utcára. A bérház előtt már ott állt a jól ismert motor.
- Elfelejtettem sisakot hozni - jegyezte meg mellékesen Raphael miközben előhalászta nadrág zsebéből a kulcsot.
- Akkor menj vissza érte - mondta ki az egyértelműt Alexandre, karjait mellkasa előtt összefonva és meg se mozdult így jelezve hogy nem hajlandó a megfelelő biztonság nélkül utazni.
- Vagy csak egyszerűen nélküle megyünk - vont vállat felszállva a motorra a másik így adva tudtára Alexandre-nak, hogy esze ágában sincs visszamenni érte - na, gyere már, mert tényleg elkésünk és úgy egy kukkot se fogsz érteni az egészből - intett a másiknak.
- Nem - húzta össze szemeit Alexandre - nem vagyok hajlandó meghalni vagy bírságot fizetni, mert te lusta vagy. Mi van, ha lesittelnek minket?
- Azért mert sisak nélkül motorozunk? - vonta fel szemöldökét hitetlenkedve a spanyol - ha a rendőrség ilyen szigorúan venné, ezeket a kihágásokat már akkor bevarrtak volna mikor még csak taknyos voltam. Egyébként biztos vagyok benne, hogy a szüleid az előtt letennék az óvadékot mielőtt a feneked a cellapadhoz érhetne.
- Akkor nem azért vittek volna el, mert túl fiatal vagy? - gondolt bele Alexandre miközben ő is felszállt a járműre. Talán túl könnyen adta meg magát, de nagyon kíváncsi volt hova is mennek.
- Te mindig ilyen logikusan gondolkodsz? - kérdezte Raphael győzelmén mosolyogva, ahogy elindultak. Alexandre egy pillanatra lehunyta a szemét, mint ahogy mindig mikor hirtelen túl gyorsan indult neki a motor majd szinte azonnal hozzá szokott a sebességhez. Valóban késésben lehettek ugyanis Raphael még magához képest is közveszélyes iramban hajtott, amit több dudáló autós is megjegyzett, illetve egy csoszogó öregasszony a zebrán, aki nénikéktől elütő szókinccsel írta le Raphael anyjának, apjának, illetve egy szamárnak a szeretkezéséről szóló kama szutráját olyan részletességgel, hogy Raphael hangos nevetésben tört ki és majdnem belehajtott egy szemetesbe. Alexandre sisak nélkül jóval hidegebbnek vélte az időt és érezte, ahogy arcát csípi a szél. Raphael haja puhán csapódott újra és újra homlokának miközben a fekete hajú megpróbált a szél elől az előtte ülő hátában fedezéket találni.