Bangtan&Army [BEFEJEZETT]

10.3 Honvágy

-Olyan ijesztő vagyok?-mosolygott egyfolytában.
-Nem, csak nem tudtam hogy itt vagy-mondtam, miközben előkerestem a telefonom.
-Bocsi, hogy sokáig voltam-néztem V-re.
-Nem baj-mondta kedvesen, majd kiment.
Leültem az ágyamra. Megnéztem az oldalainkat. Ránéztem a BTS oldalára is, ahol a Tae-vel készült képünk alá több százezer komment érkezett. Egy nap alatt.
-Eun!-hallottam Jimin hangját a folyosóról.
Kinyitottam az ajtót és beengedtem.
-Akkor megmutatod azt a képet Haru-ról?-kérdezte izgatottan.
-Ja, aha-bólintottam. Kikerestem a gépemen lévő mappák közül a ,,MH" nevűt. (Modell Haru. Nagyon értelmes nevet adtam neki)
Megnyitottam. Több mint harminc kép volt lementve. Nem azért mert szeretem a képeinket nézegetni, hanem mert az ügynökükünk erre kér. Mi szoktuk kiválasztani, hogy melyik kerüljön nyílvánosságra.
-Itt van. Ha akarod átküldöm-kattintottam rá a fotóra. Haru féloldalasan állt, kezeivel eltakarta testét.
-De tényleg ne mutatasd meg senkinek-ígértettem meg Jimin-nel.
-Nem vagyok hülye. Felfogtam-bólintott.
-Oké-zártam be az ablakot. Hoppá. Arról elfelejtkeztem, hogy a hátterem V. Lezártam a laptopom.
-Hogy haladtok?-kérdezte a fiú a szemembe nézve.
-Hát..egyelőre sehogy-vontam vállat.-De nem is várom el tőle-tettem hozzá.
-Tetszel neki. Ez tuti-mondta.
-Honnan tudod?-pásztáztam a földet.
-Máshogy viselkedik ha a közeledben van.-mondta őszintén.
-Lehet csak azért van, mert még nem szokott hozzá ahhoz, hogy ideköltöztünk-adtam meg a szerintem logikus választ.
-Hülyeség-vágta rá.
-Nem az. Na menjél. Haru már vár-hesegettem el a fiút.
-Majd meglátod, hogy igazam lesz, mert nekem mindig igazam van-sétált az ajtóhoz.
-Jó éjt-intettem neki.

Kimentem az erkéjre. A forró nyári szellő bele kapott lila hajamba.
Felhívtam anyát. Ilyenkor mindig ébren van. Olvas, dolgozik, vagy valami egyéb dolgot csinál. Éjjeli bagoly mint én.
-Szia Eun-hallottam meg apa mély hangját.
-Szia apu-örültem meg. Vele ritkán szoktam beszélni. Sosincs otthon, mindig dolgozik. Kicsi koromban is ritkán láttam.
-Hogy vagy?-kérdezte.
-Én jól. És ti?-kérdeztem vissza.
-Megvagyunk. Miújság van? A fiúk rendesek?-üzentem nekik arról, hogy a Bangtan házban lakunk.
-Igen. Nagyon kedvesek ne izgulj. Meddig leszel otthon?-váltottam témát.
-Holnap indulok vissza. Éjszaka-mondta egyhangúan. A szívem öszeszorult.
-Ilyen hamar? Hiszen még csak most jöttél.-szomorodtam el-Akkor holnap még felhívlak.-próbáltam leplezni csalódottságom.
-Rendben. Vigyázz magadra. Nagyon szeretlek-mondta. A gyomrom görcsbe rándúlt.
-Oké. Én vigyázok magamra. Te vigyázz. Ígérd meg-mondtam a telefomba.
-Ígérem-nevette el magát.
-Szeretlek-mondtam keserű ízt érezve a számban.-mondd meg anyának hogy puszilom
-Átadom. Szia kicsim-köszönt el.
-Szia apu-tettem le a telefont.
Leültem a földre, a hátamat a hatalmas ablaknak támasztottam és elkezdtem sírni.

Gyerekkoromban apukám rengeteget dolgozott. Ritkán láttam. Amikor szívműtéte volt, azt hittem elveszítem. Túlélte. Aztán kivettek egy daganatot a mellékveséjével együtt. Túlélte. Nagyon erős, de mégis féltem. Felépűlt, és most is sokat dolgozik. Ebben az évben háromszor találkoztam vele. Nagyon hiányzik az együtt töltött idő. Telefonon sem tudom elérni, mert mindig tárgyaláson van.
Hiányzik a családom. Anya, apa, a bátyám, a nagyszüleim, az unokatesóim, mindenki. Honvágyam van...

Hi everyone!^^ itt a következő rész ^^ ha tetszett szavazatok, komizzatok és osszátok meg másokkal is. Egy nap és karácsony *-* várjátok már? Én nagyon. Ennek örömére, még ma hozok rész #^_^#