A Pokol Bukottja

I. 5.fejezet

Már mindenki a nagyterem ezüst ajtaja előtt állt, csak maga a főszereplő nem volt sehol.
- Jellemző..- morogta Bryn.
- Nyugi. - szólt rá Michael. - Várható volt, hogy emberi időszámítás szerint nem fog kilencnél hamarabb felkelni.
Erre a lány csak horkantott egyet.
- Megyek megnézem. - mondta Ali és már indult volna, ha az arkangyal meg nem állítja.
- Felesleges, már jön. - közölte Michael és a közeli dombon már meg is jelent Roy szokásos démoni öltözékében.
- Nem tudom miért raktad 8-ra az indulást, mikor tudod, hogy nem vagyok korán kelő. - jegyezte meg a fiú mihejst eléjük ért.
- Egyáltalán minek alszik egy démon?! - üdvözölte Bryn.
A fiú nem nézett rá, az ég felé fordította tekintetét.
- Sok válasz van rá. - kezdte tőle nem megszokott lágysággal a hangjában. - Frissebb leszek tőle. Álomomban olyan világban élhetek, amilyenben akarok. Talán csak időhúzás, mert minden nap egyforma és unalmas. - a többiek megértően nézték; egy halhatatlan életben nem sok változás áll be. - De az igazi ok sokkal egyszerűbb. Mert az emberek is alszanak.
- Ennyire szereted őket? - kérdezte Michael.
Roy komolyan nézett rá. Hiába nézett ki 12 évesnek, most meglátszott arcán valódi kora és a múlt árnyékának vörös fénye csillogott szemeiben.
- Azért szeretem őket, mert olyan akarok lenni, mint ők.
- Mint ők? - kérdezte Ali.
- Igen. Ártatlan, szerethető, sebezhető, gondtalan. - magyarazta Roy. - Egyszóval, halandó. - komoran nézett vissza rájuk.
- Ennyire utálsz halhatatlan lenni? - húzta össze szemöldökét Michael. Mindannyian tudták mit jelent ez. Roy keserű félmosolyra húzta szája szélét.
- Gyűlölöm, aki vagyok... mindent gyűlölök, ami akár egy kicsit is a pokoli lényemre emlékeztet..- egy sóhaj kíséretében folytatta. - De sajnos a véremen változtatni nem tudok. - vonta meg vállát.
Ali és Michael egymàsra néztek, míg Bryn a földet bámulta elgondolkodóan.
- Na és kik az újoncok? - mutatott a két ismeretlen alakra Roy, akik eddig szótlanul álltak a többiek mögött. - Téged màr láttalak. - mutatott a magas izmos férfira, aki közvetlenül Bryn mögött állt.
Kettejük között váltogatta a tekintetét.
- Testvérek vagytok?
Erre a lány felkapta tekintetét, mert általában ezt nem veszik észre.
- Féltestvérek. - felelte, majd a férfira bökött. - Ő Trod.
A férfi biccentett, a fiú viszonozta a gesztust, de egyből feltűnt neki, hogy a férfi néma.
A másik alakra vandorolt szeme, aki sokkal nehezebben volt észrevehető.
- Ő Muri, egy vigi. - magyarázta Michael.
- Egy vigi, mi? - húzta fel egyik szemöldökét Roy, majd mosolya az egész szájára kiterjedt. A kezét nyújtotta a kis alak felé, aki egy szakadt barna kabátot, nadrágot, egy fekete pólót és egy piros sálat viselt. Haja fekete lehetett, de erről màr csak a már szürke hajszálak tanuskodtak a fehérek között. Tekintete sötétbarna volt és orra alatt bajuszt hordott. Az egész test kb. 150 centi lehetett.
- Ne merj bohóckodni velem fiam. - rázta meg az öreg a fiú kezét.
- Egy muris utazás vár ránk. - vigyorogta Roy.
Ezen mindenki felkacagott - Bryn és testvére csak nagyon halovànyan elmosolyodtak -, az öreg pedig combjára csapott.
- Máris kezdi..
Michael az öreg vállára tette a kezét.
- Emberként Muri nagy segítségünkre volt. Orvosként dolgozott és sok ember életét megmentette.
- Bezzeg a sajátomat nem tudtam.. - morogta a vigi.
- Muri 78 évesen halt meg tüdőrákban. - folytatta az arkangyal.
- Nem kellett volna annyit dohànyoznom. - tette hozzá Muri.
- Miután meghalt a mennybe jutott, de úgy döntött nem békél meg teljesen. Még segíteni akart az emberiségen. El tudja látni a démonok által okozott sebeket és bàrmilyen alakot képes felvenni.
- Bàrmilyet? - kérdezte Roy.
Az öreg elhúzta a száját, majd eltűnt és helyette egy fess fiatalember jelent meg.
- Tehat ilyen lehetett a 20-as éveiben. - mosolyogta a fiú.
Az eredeti Muri büszke mosollyal jelent meg újra előtte.
- Làtom használod az agyad kölyök.
- Valószínűleg idősebb vagyok magánál, de csakis önnek megengedem, hogy így nevezzen.
Az öreg bólintott.
- Akkor menjünk. -mondta Michael az ajtóra mutatva.
Belépve a nagyterembe elindultak az aranyajtó felé, de Roy félúton megállt.
- Úgye nem azt akarod használni?!
- Miért ne? - kérdezett vissza az arkangyal.
- Én nem használhatom! - közölte a fiú.
- Megengedte, csak neked.
- Mi?! - fakadt ki Roy. - Tudom, hogy az Urad mindent lát, ami itt folyik, de nem veszi kicsit lazán az én segítésem?
- Roy, neked bármikor szívesen segít és nem kell uramoznod. Szólítsd a nevén Istent. - mondta Michael szemrebbenés nélkül.
- Megtisztelő lenne, de nekem nem az uram. Ahogy nektek az Ördög nevét, úgy nekem a teremtőt nem szabad a számra vennem. -magyarazta Roy.
- De..
- Nagyra értékelem a segítségét, de akár tetszik akár nem, a hagyományokat tartsuk meg. Túlzás lenne megengednem magamnak, hogy a nevén nevezzem.
- De azért elfogadod ugye? - mutatott újra az ajtóra Michael.
Roy sóhajtott egy nagyot mielőtt válaszolt volna.
- Persze.
Tovabb haladtak.
- Mért olyan nagy szám ez? - kérdezte Muri az arkangyalt. - Mármint nekem sem lehetne hasznalnom, mégis megengedték.
- Royra hatással vannak a jó, tiszta és szent dolgok. - kezdte Michael. - Egy démonnak halálos a szent utak használata, de mivel Isten megengedte Roy átkelhet, habár nem tudom mennyire fog fájni neki.
Mikor a kapuhoz értek Michael kinyújtotta jobb kezét, mire fekete szárnyai szétnyíltak. Egyrészt fenséges volt és gyönyörű, másrészről pedig hatalmat sugárzó.
Az ajtó megremegett, majd közepéből fény szökött ki, ahogy lassan kinyílt.

Köszönöm az olvasást!😊