A Pokol Bukottja

III. 5 fejezet

Baltazarék megérkezéséig emberi számítással másfél napot kellett várniuk, aminek csöndjét csak Kalim és Rachel rivalizálása törte meg, nem sok szünetet hagyva. 
Roy a számára kijelölt faltalan bungaló egyik oszlopának támaszkodott, mellette apja állt és figyelték a tájat, ami még a borús ég ellenére is káprázatos szépséget sugárzott. Mögöttük a farkas lány és Kalim megint vitáztak, újfent azon, hogy melyikőjük jobb védelmező Ramonnak, aki csak nevetett rajtuk. 
A meghitt nyugalmat Roy hirtelen mozdulása, testének megfeszülése szakította meg.
- Mi a baj? - kérdezte Ark, látva fia fürkésző tekintetét és összehúzott szemöldökét. 
- Rachel, szólj Michaeléknek. Baltazarék megérkeztek.
- Azt lesheted! Nem vagyok a kutyád! - vicsorgott Royra a lány.
Kalim felsóhajtott.
- Megyek én. - Rachel nagy szemekkel meredt rá. - Gondolom, van mit megvitatnotok a kölyökkel. - azzal egy váll vonogatás után Kalim rohanni is kezdett a nagy terem felé.
- Szólj Urielnek is. Vannak köztük sérültek. - kiáltott utána Roy, majd ő is elindult az ellenkező irányba, ahol zöld köd kezdett terjengeni.

Mindannyian megálltak a köd előtt és vártak, míg az el nem tűnt. A 3 ismert vámpíron, valamint Sarielen kívül legalább egy tucatnyian jelentek meg, de majdnem mindannyiójuk vérzett valamilyen sebből. Még az arkangyal felkarja is karmolásoktól díszelgett. Azonban a meglepetést és egyben borzongást Baltazar okozta. Egész testét vér borította, arca látszott ki valamelyest a piros foltok alól. Rachel morogni kezdett, de már értette, miért nevezte Kalim kölyöknek ősellenségét. Baltazar még nem figyelt fel rá...

- Mi történt? - kérdezte Ark, valamiért volt egy olyan sejtése, hogy fia már tudja.
- Semmi különös. - dünnyögte Baltazar; alig bírta kiszűrni a szavakat meglepően tisztán maradt agyarain keresztül. 
Roy lépett közelebb hozzá.
- Jól vagy?
- Remekül. Csak a hadseregem harmadát kellett kinyírnom, de minden tökély! - törölte kezeit ruhájába a fiú, de feleslegesen. Ekkor érkeztek meg Michaelék is.
- Úristen! - sikkantott fel Uriel mikor meglátta Baltazart.
- Nekem semmi bajom, ők húzták a rövidebbet. - bökött társaira, majd a folyó felé indult bizonyára, hogy lemossa magáról a mészárlás nyomait, még Rachel sem vette a bátorságot, hogy megállítsa. 

- Mi történt Sariel? - kérdezte Michael társától.
- Ráakadtunk a vámpírokra. Már összetömörültek, így nem nagyon kellett keresgélnünk. Balti próbált beszélni a fejükkel. Ennyit ért el vele. - mutatott maga mögé egy fintorral megtoldva a mozdulatot. - Azt mondta nekik, hogyha nem állnak mellé, vagy az ellenségeivé válnak, akkor maga öli meg őket. - itt nyelt egyet, amivel nyilvánvalóvá vált, hogy a történtek, bármilyen egyszerűen is meséli el, még őt is megrázták, pedig sok mindent látott már az évek alatt.
- Rixon. - nézett a férfira Sariel. - Mindet megölte. Még mi végeztük egyel, ő hattal. Beszélned kéne vele. Azt hiszem, ez már sok volt neki. 
- Én meg azt hiszem, hogy nekem kellene beszélnem vele. - kíváncsian fordult Roy a farkas lány felé, aki választ sem várva sarkon fordult, mit sem törődve azzal, hogy Kalim követi. Mióta találkoztak folyton mellette volt a férfi, kezdte megszokni a jelenlétét.

Baltazart már félig tisztán találták meg a folyóban állva. Rachel mázlijára csak a felsőjét vette le, de valójában nem sok látnivaló volt egy 10 éves fiún, mégis a srác szemében látott üresség miatt elhatározta, hogy visszább vesz ellenségeskedéséből. 
- Emlékszel még rám Balti?
Az említett lustán emelte rá tekintetét, de az rögvest kikerekedett, mikor felismerte a fehérbe öltöztetett lányt, és reflexből lépett egyet hátra.
- Agyarkirálynő.. - morogta halkan. 
Kalim mosolyra húzta a száját a megnevezés hallatán, de nem szólalt meg. Rachel megfeszítette állkapcsát; még a harcmezőn nevezte el így őt az akkor még - vagy már - férfi démon.
Egy kis ideig szemeztek egymással, majd Baltazar vizes pólójára szegezte figyelmét és nagy gonddal csavarni kezdte.

- Gondolom, nem örülsz nekem. - jegyezte meg.
- Gondolhatod. És te? Milyen érzés a gyilkosod szemébe nézni? - mondta gúnyosan a lány; ennyit arról, hogy barátságosabb lesz.
- Örülök. - nézett vissza rá a fiú. - Jó tudni, hogy aki képes megölni, az nincs túl messze, hogy megtegye. - vette magára a vizes ruhát és kiindult a folyóból.
- Ennyire meg akarsz halni? - Rachel csak akkor volt képes megszólalni, mikor Baltazar ellépett mellette még mindig a vér szagától bűzölögve.
- Nem hiszem, hogy neked kellene megmagyaráznom, miért. - állt meg a fiú és nézett vissza rá a válla fölött.
- Ezt jól mondod, de akkor nem ismertük egymást. - kezdte a lány meglepően lágyabb hangot megütve. - Nem tudtam Mephisto átkáról. Nem tudtam a vámpírokról mást, mint amit láttam. Nem tudtam semmit sem az érzéseidről.
- És most hirtelen kíváncsi lettél?! - horkantott fel Baltazar. - Hidd el, attól még, hogy kölyöknek nézek kis, ugyanolyan démon vagyok, mint voltam.
- Azt ajánlom is, mert szükség lesz az erődre. - most Rachel sétált el a döbbent fiú mellett. - Nem mondom, hogy elástuk a csatabárdot, de jelenleg a legjobb, amit tehetünk a béke látszata.
- Azt hiszem, ebbe bele tudok egyezni. - jelent meg pár percnyi csend után egy halvány mosoly Baltazar arcán, de ezt csak Kalim láthatta, aki a farkas lány után indulva a fiú vállára tette biztatásként a karját. Talán a szörny létük, akaratlan átváltozásuk miatt, de szavak nélkül is megértették egymást. Ha a külsőt vesszük figyelembe, mint két testvér, és Kalimnál valóban, ahogy Roynál úgy Baltazarnál is a bátyó védelmező ösztönei jöttek elő.

- Rendes voltál, ha mondhatom ezt. - jegyezte meg a férfi Rachelt beérve, aki most nem lövellte felé fenyegetően sárga szemeit.
- Csak őszinte voltam. Valóban nem ismertük egymást. Mindketten a saját oldalunk szerint éltünk, azonban be kellett látnom, hogy a helyzetünk egyáltalán nem hasonlít. Én, ha nem is önszántamból és örömömben, de kötelességből harcoltam a magam hite szerint, míg őt rákényszerítették és még így is saját fajtársait próbálta védeni a végsőkig.
- Milyen volt régen Balti? - kérdezte Kalim zsebre dugva a kezeit. Most először nyílt meg előtte a farkas lány...
- Hát nem gyerek. - húzta mosolyra száját Rachel. - Erős, határozott férfi volt. Míg a többi sereg szedelőzködött, ő még mindig saját seregét utasítgatta. Ha harcosaiból egy sem maradt, ő még mindig állt. Tulajdonképpen ez is okozta a vesztét.
- Ha megkérdezhetem. Hogyan sikerült megölnöd?
- Napokon át harcoltunk megállás nélkül. Annál hosszabb csatám egy huzamban még sosem volt, szinte már csak mi álltunk. Életemben először bizonytalanodtam el a győzelmemet illetően, de ő adta fel.
- Mi? - hökkent meg Kalim.
- Az utolsó mondata ez volt. "Már nincs okom harcolni." Csak később jöttem rá, hogy miért is harcolt. - torpant meg a lány arany szemeit pedig egyenesen Kaliméba fúrta. - A társaiért. Végig talpon volt, amíg ők is. Azonban a mi harcunk közben a társaim megölték az övéit, és miután az utolsó vámpír is elpusztult rajta kívül egyszerűen feladta. Ezért vagyok hajlandó elviselni a jelenlétét. Ezért voltam hajlandó elismerni ellenfél és harcos ként. De ne érts félre. Egész életemben az Alvilág szörnyei ellen küzdöttem, erre születtem. Elismerni elismerem, de bízni nem fogok benne. 

Kalimot megérintették a lány szavai, azonban az utolsó mondat következtében arca megkeményedett.
- Te legalább ilyennek születtél.. - azzal eltávolodott a döbbent farkastól.