A Pokol Bukottja

II.HAZUGSÁGOK IGAZSÁGA 1.fejezet

"Iszonyatos fájdalom hasított a fiúba a tiszta fény miatt, de nem volt elég erős ahhoz a kínhoz képest, amit a bűntudata keltett benne.
-ALI!!!"

Nem épp az fogadta őket, amire vártak. Zavarból újabb zavarba csöppentek. Az eddig békés és gyönyörű égi helyet felforgatták.
Kalim is megdöbbenve szemlélte a tájat. Hozzá hasonló lények harcoltak az angyalokkal; valószínűleg ez volt az oka, hogy őt is megtámadta egy fekete szárnyú, hisz még mindig szörny alakjában volt.
Muri kettejük közé ugrott mielőtt eldurvulhatott volna a helyzet, ugyanis az angyal nem volt más, mint Michael...az eléggé felbőszült Michael.
Az arkangyal rögvest Brynhez sietett, amint meglátta őt a porban.
- Hol vannak a többiek? Trod és Ali? - kérdezte már karjaiban tartva a lányt.
A némaság elárult mindent és Michael szemeivel Royt kezdte keresni. Végül megakadt tekintete egy sötétségbe burkolt alakon.
Royt teljesen elborította a feketeség, csak vörösen izzó szemei világították be fajdalomtól eltorzult arcát.
- Rixon úrfi! - lépett volna oda egy öreg démon, de a fiú felemelve kezét megállásra késztette.
- Tudsz még gyógyítani, ugye? - kérdezte Roy halkan, de hangja mélyebb tónust vett fel.
- I..igen..
- Akkor meg van a feladatod. Michael! - erre az arkangyal összerezzent; nem akarta így látni a fiút és idegesítette, hogy nem tehet ellene semmit. - Hívd vissza az angyalaidat! - azzal elindult lassú léptekkel.
Michael felemelte jobb kezét, és egy arany fénynyalábot küldött a magasba, mire fehér szárnyak jelentek meg az égbolton.
Az arkangyal kiosztotta a parancsokat. Pár angyal Brynt és Murit gyógyította. Az öreg démon, Zars az angyalok sebeiről gondoskodott. Azonban Kalim lemerevedve figyelte Roy mozdulatait. Még nem csinált semmit, de minden megmozdulása ijesztő volt, míg egyszercsak meg nem állt.
- Mit fog csinálni? - kérdezte Michael a szörnytől, mert az ő arcáról az értelmet olvasta le. De az nem válaszolt, míg fel nem öltött egy emberibb alakot.
- Amit nem kellene. - csak ennyit kellett mondania mély hangján, hogy az arkangyalon is úrrá legyen a félelem.
Roy jól hallhatóan beszélni kezdett, olyan hidegséggel hangjában, amibe minden angyal szárnya beleremegett.
- FÉLELEM, FÁJDALOM, KÍN
  A SÖTÉTSÉG HARAGJA HÍV
  HOZZ RONTÁST E BŰNÖS LELKEKRE
  HOGY SOHA NE LÉPHESSENEK A FÉNYBE..
- Jaj, ne.. - suttogta Zars.
- Ez így nem lesz jó. - morogta maga elé Kalim.
- Miért mit csinál? - kérdezte Michael.
- Átkot küld a szőrnyekre. Megköti a lelküket, rájuk zúdítja az összes fájdalmát.
- Értem. - sóhajtotta az arkangyal. - Rajtuk tőlti ki a haragját.
- Többről van szó. - közli Kalim. - Ez bosszú.
- HARCOLJ, VÍVJ
  AHOGY MÉG SOHA
  DÜHÖM HARCRA HÍV
  HOGY SOHASE TÉRHESS VISSZA
  HALÁLT HOZÓ KARMAIM
  CÉLT ÉRNEK
  ÉS LÁNGOLÓ LELKEM
  BETEMET..
- Kalim uram, meg kell állítani! - mondta Zars nem is a szőrnyek, hanem Royért aggódva.
- Tudom. - és a férfi már mozdult is, de maga sem tudta miért, hisz a fiú átka őt is elkaphatja.
- Mi lesz, ha végig csinálja? - kérdezte Michael az öreg démontól.
- A saját hatalma fogja felemészteni.
- Mi?!
- Egy ilyen súlyos hatalomhoz nagy érzelmi erő kell, amivel jelenleg Rixon úrfi nem rendelkezik. Képes lenne irányítani az erejét, de most érzelmileg túl labilis. - magyarázta Zars.
Eközben Kalim már futott Roy felé.
- Hagyd abba Rixon! Csak megöleted magad! - kiáltotta,de a fiú meg sem hallotta, sőt észre sem vette őt, csak kántalta a szövegét, aminek következtében a szörnyek egymás torkának estek.
Mivel Roy rájuk összpontosított, nem vette észre a mögé settenkedő démont, aki kezével lecsukta szemeit.
- Mi a..?
- Hagyd abba! Nem érsz el vele semmit. - próbálta meggyőzni Kalim nem nagy sikerrel.
- Dehogynem. - próbált kitőrni a szorításból Roy.
- Nem fogod jobban érezni magad tőle, ezt te is tudod. És a haverodat sem hozza vissza.
- Az egész a te hibád! - ordibálta a fiú, és Kalim úgy érezte menten megég a bőre, ahol a fiúhoz ért; de nem engedte el. Ő maga sem tudta mi vezérli; talán a lány mosolya, ahogy a fiúra nézett.
- Gondolj Liyara! Biztos egyből kiszeretne belőled, ha most látna! - próbálta megfogni a fiút szavaival. - Sosem szeretne egy olyan lényt, aki haragját követve szabadjára engedi bosszúvágyát, amit azok kapnak meg, akiknek közük sincs hozzá!
- Fogd be! - üvöltötte Roy a szorításban vergődve.
A természetfeletti erőlökettől Kalim hátrálni kényszerült és még egyensúlyát sem volt képes megtartani. De nem tartott sokáig..Pár pillanat múlva a szörnyek abba hagyták egymàs marcangolását; Royról is leomlott a bajjóslatú árnyék és térdre rogyott.
Kalim mellé állt.
- Nem hagyhatod így őket. - mondta az értetlen szörnytársaira nézve. - El kell innen tüntetned őket.
- Tudom. - mondta halkan Roy.
- De úgy,hogy ne szenvedjenek. Szerintem már eleget kaptak.
- Felfogtam, oké?! - emelte fel hangját a fiú; idegesítette a férfi okoskodása. - Vissza küldöm őket oda,ahonnan jöttek.
- Képes vagy rá? - kérdezte Kalim enyhén kételkedve.
- Ja.. - ennyi volt Roy válasza, mielőtt szabadjára engedte volna vörös lángjait, amik minden szörnyet bekebeleztek és eltűntettek, mindezt fájdalommentesen.
- Amm..sajnálom, amit az előbb mondtam. - bökte ki Kalim miután lecsitultak a lángok.
- Igazad volt. - mondta Roy miközben felállt. - Miután helyrehoztunk mindent várom a beszámolódat.
- Máris? Biztos vagy benne? - kérdezte óvatosan Kalim.
- Ha már fájnia kell fájjon egyszerre. - indult el Roy az angyalok felé. - Mellesleg ilyenkor jön rá az ember, mennyit bír ki a lelke. - erőltetett magára egy mosolyt a fiú.
- De te nem vagy ember.. - mondta Kalim pár perc múlva , mikor már nem hallhatta senki csak a beborult ég.

Köszönöm,hogy elolvastad!😀