A Pokol Bukottja

I. 8. fejezet

Miután felkeltették a többieket Roy a pecsét széléhez lépett.
- Álljatok kicsit hátrébb. Meg fog csapni titeket az energia, ezért jobb, ha nem vagytok túl közel.
Hallgattak rá, pár lépést hátráltak. A fiú kinyújtotta bal kezét maga elé.
- Még valami. Ha az alvilág energiája elér megmutatkozik a démonibb fomám. - mosolyogva nézett hátra rájuk. - Szóval ne támadjatok le, ha túlságosan megváltozom.
Mikor visszafordult behunyta szemeit és síri csend telepedett közéjük. Egy kis idő múlva a szél természetfelettien kezdte tépni ruhàikat és talpuk alatt a talaj megremegett. Ekkor Roy megszólalt, de nem a szokásos gyermeki, lágy és jàtékos hangján. Szavai mélyek és fenyegetőek voltak. Társai,bár tudták, hogy nincs rájuk veszéllyel, mégis megborzongtak ridegségétől.
-     ÖRDÖGI VÉREM KÖTELEZ
      POKOLI SZAVAM PARANCS
      TÁRD FEL E DÉMONI PECSÉTET
      ÉS A MÉLYBE MUTASS UTAT!
Erre az ég dörrent egyet, a gabonakörök vonalai pedig felizzottak.
Lila fény vette körbe a fiút, aki szilárdan állt a pecsét közvetlen közelében. A lila szikrák szinte perzselték a többiek bőrét, míg Roynak új külsőt nyújtottak. Szemei vérvörösen izzottak,ujjai karmokat növesztettek és két kicsi bordó szarvacska jelent meg homlokàn. Már nem a szokásos öltözékét viselte.Felül csak egy fekete bőrmellény volt rajta kitárva megmunkàlt és szimbólumokkal tarkított testét. Passzos fekete nadràgot viselt, ami belső és külső részén fűzővel volt összekapcsolva. Mezitlàb volt.
Csak mikor megmozdult, tűnt fel a többieknek, hogy szinte az egész lénye és kisugàrzàsa megvàltozott, és mintha pár évvel idősebb is lett volna.
Roy fejével biccentett, hogy mehetnek, majd visszafordulva a nyílásba ugrott, de olyan kecsesen, mint egy párduc. A többiek félve bár, de követték...
Egy sötét alagútba jutottak, és balszerencséjükre az àtjáró be is csukódott a fejük felett. Az első fényforrás,amit megpillantottak egy vörösen lángoló szempár volt.
- Nyugi, csak én vagyok. - mondta Roy félig mosolyogva.
Miután hozzàszoktak a furcsa fényhez kivehető volt, hogy minden kísértetiesen vöröses àrnyalatú.
- Hát az meg mi? - bökött Ali Roy mögé.
A fiú mosolyogva nyúlt hátra és fogta meg azt a valamit. Egy farok volt, ami a fiúból indult és végül nem szimmetrikus háromszögben végződött. Olyan bordó volt,mint a szarvak.
- A tetkóid.. - nézett nagyot Muri és a fiú testét pàsztázta. A szimbólumok már nem feketék voltak hanem vörösek, mintha izzanának.
- Ezek nem tetkók. - mondta Roy, de hogy pontosan mik is akkor, azt nem árulta el. Inkább megfordult és elindult az óriási járatban.
- Idegesítő bevallanom, de jobban érzem magam. - jegyezte meg Roy az égető fájdommal mit sem törődve.
- Én meg tudom, hogy nem tartozom ide. - közölte Ali.
Trod kérdőn nézett húgára.
- Nekem semmi bajom. - mondta Bryn. - Te jól vagy?
A férfi bólintott.
Egy kis nyílást elhagyva megpillantottàk az eget, màr amit látni lehetett belőle. Fekete felhők borították. Az egész égbolt szürke és vörös fényben úszott. Roynak igaza volt; itt mindig alkony volt. Mintha egy sötét függönnyel letakartàk volna az eget.
Megborzongtak
- Undorító.. - morogta magának Roy.
- Tehát ez lenne a főváros? - kérdezte Ali, főként, hogy elterelje a figyelmüket a tájról.
- Nem, az még két vàrossal lentebb van. Ez Arkmania.
- Arkmania.. - ízlelgette a szót Muri. - Miért hangzik ismerősen?
Mindenki elgondolkodóan húzta össze homlokàt, kivéve Royt. Elfeledték, mit sosem mondtak ki...
- Benne van az angyalok számára tiltott szó. - magyarázta Roy. - Jobban mondva név. Ahogy én az uratokét, úgy ti apám nevét nem mondhatjàtok ki.
Újabb csend telepedett rájuk.
- Hogy fogunk eljutni a fővárosba? - kérdezte Bryn.
- Garkma majdnem a legmélyebben fekszik, de nem túl nehéz eljutni oda. Legalábbis egy démonnak nem. - felelte Roy.
- Akkor nekünk mik lesznek a nehézségeink? - kérdezte Muri.
- Hát lássuk csak.. - kezdte jàtékosan a fiú. - Három angyal, egy halott ember és egy körözött pokolporonttyal nem túl sok az esélyünk.
Társai megtorpantak.
- Ugye most csak viccelsz?! - fakadt ki Bryn, enyhén kétségbeesve.
- Dehogyis. - mosolyogta a fiú.
- Ha már vagy olyan őrült,hogy legyere a pokolba, azt gondolná az ember, hogy van terved! - jelentette ki a lány dühösen.
- Ki mondta, hogy nincs? - húzta fel egyik szemöldökét Roy. Látszólag élvezte a helyzetet. A lány még morgott az orra alatt, de a többiek megkönnyebbülten felsóhajtottak.
- Akkor mi a terv? - kérdezte Ali.
- Kettő is van, de mindkettő kérdéses.
- Ezt nem hiszem el.. - morogta Bryn.
- Én nem akartam, hogy velem gyertek. - közölte Roy. - Nem számítottam társakra. Ràm nézve mindkét terv tökéletes.
- Mostmár mindegy,csak nyögjed már!
- Csak kövessetek. - mondta komoran a fiú.
Ali gyomrába gombóc gyült. Tudta, barátja csak okkal komor, sőt szinte semmit sem vesz komolyan.
Arkmánia valóban olyan volt, mint egy város. Tele volt házakkal és utakkal, annyi különbséggel, hogy minden lefelé vezetett.
- Nem veszélyes a nyílt utcán haladni? - kérdezte Muri.
- Itt sosem tudnak semmit. Az itt lévő démonok csak bolyongó bűnös lelkek, amiket nem lehet felhasználni semmire. Élik az életüket mintha meg sem haltak volna. E miatt azonban egy idő után eltűnnek. - magyarázta Roy.
- Akkor nem véletlenül jöttünk ide. - jegyezte meg Bryn.
- Itt nem ismernek fel engem és itt van, aki segíthet nekünk.
- Mármint egy démon? Jó ötlet ez? - kérdezte kétségesen Ali.
- Nem tudom mennyire jó ötlet, de jobb, mint a másik. Nekem bizonyàra segítene, de nem tudom angyalok tàrsaságában hogyan vélekedik. - mondta összehúzott szemöldökkel a fiú. - Ezért jobb ha előbb én megyek be. - azzal hírtelen megállt.
Egy kis kunyhóféleség felé fordult. Az összes ház közül ez volt a legrosszabb állapotban.
- Várjatok itt, majd szólok.
- De.. - kezdte volna Ali, de Roy megelőzte.
- Engem nem fog bántani és amúgy sem tudna ártani nekem. - közölte a fiú, majd benyitott és becsukta maga mögött a nyikorgó ajtót.
Bent poros volt a légkör. A sok polcot rég elfeledett könyvek borították. De nem csak azt. A padlón, az asztalon és a székeken is az foglalt helyet.
Léptek zaja hallatszott, majd megjelent egy középmagas ősz férfi. Haja cophba volt kötve tarkóján, de alig ért vàllához. Szürke inget viselt, fekete masnival lazán körbefogva nyakát. Mikor megpillantotta a fiút sápadt kék színű szeme elkerekedett döbbenetében.
- Rixon úrfi.. - álmélkodott.
- Rég találkoztunk Zars.

Odakint màr feszült lett a hangulat. Roy màr 20 perce bent volt, és egy hangot sem hallottak azóta. Ali kezdte fontolóra venni, hogy beront, de mi van, ha éppen akkor próbálja barátja elmagyarázni a helyzetet, ő pedig elrontana mindent?.
Amíg ezen morfondírozott kinyílt az ajtó. Roy jelent meg és biccentett, hogy beléphetnek.
- Ő Zars. - mutatta be az idős férfit. Társai bólintottak, az öreg azonban megkövülten állt.
- Én Ali vagyok. - próbálta könnyíteni a légkört az angyali fiú.
- Ugye most csak viccelsz velem?! - nézett komoran az öreg Royra.
- Ez az egyetlen esélyünk. - mondta Roy. - Tudod, hogy nem kérnék ilyet tőled, ha lenne más lehetőség.
Az öreg sóhajtott.
- Veled még nem lenne gond, de én is megszívom, ha az angyalokkal látnak.
- Tudom, hogy nehéz és nem is kényszerítelek semmire. Ha nem akarsz segíteni megértem.
- Hogy ne akarnék segíteni?!- emelte fel a hangját Zars. - Neked köszönhetem, hogy élek, de angyalok Rixon úrfi?!
A többiek a megnevezésen csodálkoztak, míg maga az öreg démon elszégyellte magát hangvétele miatt.
- Sajnálom...- mondta.
- Nincs semmi baj, és miattuk nem kell aggódnod. Nem àrtani akarnak csak engem kísérnek. - magyarázta Roy, bár ez nem volt teljesen igaz.
- Téged kísérnek?...az angyalok?.. - hülledezett az öreg.
- Fura mi? - vigyorogta Roy.
A férfi csak bólintani tudott leesett állal.
- Még ma el kellene indulnunk.
Erre Zars felkapta fejét.
- Szükségük lesz új ruhákra. - mondta az öreg. - Abban a szobàbam találnak megfelelőket. - mutatott az ajtóra, ahonnan kilépett.
Miutàn mindenki elindult Roy az öreg mellé lépett.
- Köszönöm.
Kis szünet után Zars is megszólalt.
- Valami itt nincs rendben Rixon úrfi.
- Ezt hogy érted?
- Amióta távoztál a pokolból minden rosszra fordult. Régebben a Nagyúr kilépett az utcàra, most már sehol sem látni. Mindent Rixon herceg intéz.
- Herceg? - hökkent meg Roy. - Ayase mióta herceg?!
- Azóta, hogy le Rixonúrfiztam és megharagudott érte. Azt mondta ne vegyelek vele egy kalap alà. Azt mondta, ha mégegyszer leúrfizom 30 korbácsütést kapok. - magyarázta Zars.
- Mégis mikor volt ez?
- Akkor amikor elkezdted irtani szegény szerelmed gyilkosait. - felelte a démon.
A fiú nem hitt a fülének. A Sátán mindig is imádta az alvilagi levegőt, folyton az utcákat járta. Ayase pedig sosem bántott volna senkit ilyen apróság miatt,mint a megnevezés.
- Mikor làttad utoljára az apámat?
- Úgy 3 hónapja. - felelte a férfi.
3 hónapja ölték meg a szeretett lányt. Ezek szerint a Sátán tudja, hogy ő követi, keresi és meg akarja ölni.
Royt gondolatmenetéből Ali ébresztette fel.
- Jól vagy?
- Mi?... ja igen. - kapott észbe Roy.
Alin egy fekete nadrág és egy fekete ing volt. A többiek is kiléptek az ajtón. Bryn egy fekete hosszú szoknyát és egy fekete fűzőt viselt, ami remekül kiemelte vonàsait. Trodon egy fekete farmernadràg és egy hasonlóan sötét póló volt. Ez a sötétség még ijesztőbbé tette nagydarab alakját. Mindannyian elrejtették angyali szárnyaikat. Azonban Muri ugyanabban a ruhajában volt,mint eddig.
- Nem volt a méretemben.. - mondta az öreg mire mindenki elmosolyodott.
- Nem lesz vele gond. - legyintett Roy. Elvégre az öreg öltözködése nem igazán tért el a démonokétól.
- Melyik utat javaslod? - fordult Zarshoz a fiú.
Az öreg démon elgondolkodóan nézett maga elé.
- Talán a folyó alatti alagút lenne a legjobb.
- Én is erre tippeltem. - bólintott Roy, majd az ajtó felé indult, a többiek követték.
- Hàny út vezet innen ki? - érdeklődött Muri.
- Több út vezet a Földre, úgymond a felszínre. De a lefelé vezető utak sokkal zàrtabbak.
- Zártabbak? Hogy érted? - kérdezte Bryn.
- Őrzik.
- Főleg mostanában. - tette hozzá Zars...

Köszönöm az olvasást!😊