A Pokol Bukottja

I. 7. fejezet

😀 jó olvasást

Roy lihegve riadt fel álmából, arcán izzadtságcseppek csillogtak. A táj idővel elhalvànyult, a nap lemenőben volt.
- Vajon a démonok mitől ijedhetnek meg?
Roy a hang forrása felé fordította a fejét. A mellette lévő fa törzsénél Trod ült, szemeit lehunyta, ölében Bryn ült fejét a férfi mellkasára hajtva, miközben Royt nézte.
- Attól függ ki mitől fél. - felelte az összeszedetten.
- Tehát egy pokoli lény is félhet valamitől...
- Odalent is éreznek. Érzések nélkül csak mozgó testek lennénk. A démonok java része gyűlöletet érez, ezért gonoszok. Az angyalok ezzel szemben képesek a szeretetre, ezért jók.
Bryn összehúzott szemekkel nézte a fiút.
- Akkor te valami nagyon rosszat álmodhattál.. - mondta. Hallotta a fiú zihálását és látta aggódó arcát, miközben az aludt.
- Csak a szokásos. Elpusztítom a világot, mint az Alvilág Ura. - közölte Roy, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna ilyenről álmodni.
A lány komoran fordította tekintetét a tájra, miközben tudta, a fiú még mindig őt nézi.
- Jó tudni, hogy kedves is tudsz lenni. - jegyezte meg, mire a lány szeme visszatért az övére.
- Ilyennek születtem.. - dünnyögte Bryn az orra alatt a nem épp angyali énére utalva.
- Észrevettem, hogy más vagy. - mondta a fiú. - De a testvéred csak angyal igaz?
Bryn bólintott.
- Anyám a Földre jött, hogy megmentsen egy halandót, de a démonokkal nem számolt. Sokan voltak és végük elfogták,a csoport vezetője pedig megerőszakolta.
- Akkor ezért gyűlölöd annyira a démonokat. - adott hangot gondolatmenetének Roy.
- Azért nekem van a legsötétebb angyal szárnyam, mert félig démon vagyok.
- És ezért is vagy te a legerősebb, és ezért bírod elviselni az alvilág légkörét. - magyarázta Roy.
- Te tényleg több, mint 300 éves vagy? - vàltott hirteken témát Bryn. Nem szokott hozzá az ilyesfajta beszélgetésekhez, főleg nem egy sátáni ivadékkal.
Ezen a fiú meglepődött, bizonytalanul bólintott.
- Én 19 vagyok. - a lány magán is meglepődőtt, hogy ilyen barátságos.
- És Trod?
- Ő 23.
- Nincs több testvéred? - Roy tudta, hogy a lány nem ilyen személyeskedő, de kíváncsi volt.
- Nincs. Anyám belehalt a szülésembe. - felelte komoran Bryn.
- Azt hiszem Michaelnek igaza volt.
- Miben? - kapta fel a fejét a lány.
A fiú mosolyogva nézett rá, bár szeme nem boldogságtók csillogott.
- Michael azt mondta, megbízható vagy és számíthatok rád a bajban. Azt is mondta, hogy sok a hasonlóság a múltunkban és abban, hogy gyűlőljük magunkat azért, amik vagyunk.
- Nekem meg van rá az okom, hogy utáljam azt,aminek születtem! - morogta a lány, kezdett érződni a köztük lévő kellemetlen feszültség.
- Mindkettőnknek meg van rá az oka. - közölte Roy. - Te az édesanyád miatt nézel undorral ránk és képtelen vagy elfogadni magad, bizonyára a gyerekkori kiközösítések miatt is.
- Fogd be!- ordibált rá Bryn. - Nem tudsz rólam semmit!
- Ez részben igaz. - mondta kicsit játékosan a fiú,ami kezdett a lány idegeire menni. - Az egész gyerekkoromat odalent töltöttem és rá kellett jönnöm, hogy az a világ nekem nem kell. Bár nem tudtam sehogy sem kiszakadni onnan. Mint a pokol urának legnagyobb fia nagy volt a felelősségem. - itt elhallgatott, ahogy az emlékek feltőrtek belőle. A sikoltó test, az alkonyi fény, a feketeség és a bíbor lángok; még mindig magán érezte a karmaikat.
- Igaz, hogy egy ember lány miatt hagytad ott az alvilágot? - érdeklődött Bryn halkabban. Nem tudta eldönteni bízzon a fiúban vagy sem, de minél többet kiderít róla annál hamarabb eldöntheti.
- Liyanak hívták. - mondta alig hallgatóan Roy. - 14 éves volt.
Egy ideig csöndben maradtak. A fiú nem tudta folytatni,a lány pedig nem mert tovább kérdezősködni, mégis Roy összeszedve gondolatait folytatta.
- Gyönyörű volt és nagyon aranyos. Mikor először megláttam nem tudtam eldönteni gyűlölöm vagy csodàlom gyöngeségét. Az egész életét végig szenvedte. Szülők nélkük nőtt fel és gyenge szervezete miatt sokat betegeskedett. Minél többet beszéltem vele be kellett magamnak vallanom, hogy meg akarom védeni mindentől és mindenkitől. Azt hittem képes vagyok rá. Nem is gondoltam az alvilági szabályokra. Nem érdekelt semmi csak ő..
- Tudta, hogy mi vagy?
- Csak annyit,hogy nem ember. - a fiú arcán halvány mosoly jelent meg. - Erre is magától jött rá. Nagyon okos volt.
- Nagyon szerethetted. - mondta Bryn inkább magának,mint neki.
- Mindennél jobban...
A két fiatal egymásra nézett és nem engedték el a másik tekintetét. Roy megdöbbenésére Bryn fordította el először a fejét és felállt.
- Szerintem menjünk. - mondta szinte suttogva.

Köszönöm az olvasást!😊