A Pokol Bukottja

III. 7 fejezet

Ahogy Roy futott az egyre szűkebb és sötétebb folyosón, az Alvilágra oly jellemző bűz szinte már elviselhetetlenné nőtt. Még ő sem járt ennyire a föld alatt, és kezdte sejteni, hogy anyja hogyan is tűnt el mindenki szeme elől.
Végül elért a folyosó végére, ahol egy alacsony vasajtó fogadta furcsa, számára ismeretlen domború mintákkal, de egy valamit felismert - a nagy M betűt, mely nem volt kétség kit is jelképez..

Az ajtón túl mély sötétség várta, de pár perc után meglátott egy hunyorgó ki - be kapcsoló kék fényt. Hasonló színe volt, mint annak a kristálynak, amiben apját találta - ahogyan most is.

A Sátán egy teljesen új formáját pillanthatta meg. Ark öregedett pár évet, de még mindig nem az a férfi volt, akinek régen ismerte. Haja ugyanolyan hullámos fürtökben omlott vállára fekete és bordó színekben fürödve. Azonban a testét nagy fekete szárnyak ölelték körbe a hátából kiindulva, és néha - néha felizzottak kék fénnyel. Roynak feltűnt, hogy a szív dobbanásainak ütemére váltakozik.

- Hát nem nagyszerű? - kérdezte egy idegen hang a sötétből. Ez Royt az öccsére emlékeztette, aki hasonlóan az árnyékból beszélt hozzá hajdanán. Azonban most azt kívánta, bár Ayase lenne az, mert neki volt teste, ennek a lénynek azonban nem...

- A legerősebb lény, akiről azt mondták, megközelíthetetlen egyenesen belesétált a csapdámba. - kuncogott aljasan. - Safry az öcsédet akarta nekem adni miután ti kikosaraztátok. Azonban egy angyal vérrel biztos sikerülne megszereznem a Mennyet, így kiszemeltem magamnak az apádat. Ezután jutottál te az eszembe. Miután anyád elmondta, mennyire összemelegedtetek az apáddal biztosra vettem, hogy a segítségére indult és lám, itt vagy.
- Mephisto Pheles?
- Ahogy mondod, de nem sokáig.

És ekkor Roy rájött mire ment ki ez az egész. Lehet, hogy Safry úgy tervezte, mestere Ayaseban éled újjá. Azonban a legelső Sátán felülírta tervét. Már nem csak Ark kellett neki, akinek az ideje leáldozónak indult - Roy kell neki, akit most már nem véd semmi..

*   *   *

A Menny kihalttá vált. Csak pár őrangyal maradt ott, de őket Lucifer könnyű szerrel kikerülte. Már nem vágyott vissza Safry mellé, eddig sem miatta követte minden parancsát, mint egy kutya. Hallotta, amikor Baltazar beszámolt a nő és Mephisto tervéről, és esze ágában sincs hagyni, hogy Ayase eltűnjön.

A Földre érve összefutott a kissé nehézkesen mozgó Kalimmal, aki éppen szörny alakjában egy hófehér farkas oldalán nyírta a démonokat.
- Nem tudtam, mi hiányzik. - morogta a férfi, és elindult a bukott angyal felé. 
- Nyugi, nyugi. - tartotta fel kezeit Lucifer. Megismerhette már Kalim öklét és tudta, ha most harcba száll vele az idejét vesztegeti. - Most veletek vagyok.
- És miért is hinnénk neked? - kérdezte Kalim, Rachel pedig hűségesen morgott mellé.
- Azt nem tudom. - vallotta be egy kis töprengés után Lucifer. - De most nem azért vagyok itt, hogy veletek csatározzam. Csak Ayaset akarom megvédeni az anyjától.
- Ayaset?! Miért pont őt?
- Ez bonyolult. - legyintette a bukott angyal.
- Nem mond, hogy te a fiúkra buksz?! - bukott ki Kalimból a kérdés; ilyenről csak az emberek világában hallott.
- Mondom, hogy bonyolult! Amúgy sincs semmi közöd hozzá! - Lucifer arcának vörösödése elegendő válasz volt..
- Annak az épületnek a tetején vannak. - mutatott rá Kalim. Az épület vagy 50 emeletes lehetett, ha nem több, a tetején pedig helikopter leszállópálya volt kialakítva. 
- Kösz. - bökte oda Lucifer és felvéve bőrszörny alakját felszállt. 

Nem volt könnyű odajutnia tekintve, hogy hozzá hasonlóan repülni képes démonok az útját állták, de azoknak ez volt az utolsó ostoba cselekedetük.
A tetőt valamelyest köd borította, de ki lehetett szűrni az alakokat.Négy démon a tető sarkán állt; őket Lucifer jól ismerte. Mephisto Pheles fődémonjai voltak, akárcsak anno Baltazar. Asmodeus, a bujaság démona vörös hajú és lila tekintetű laza testtartású fiatal férfi volt. Testét tetoválások borították. Belphegor, a restség démona egy bajszos hájpacni volt. Mammon, a kapzsiság démona állandóan vigyorgott piercinges arcával, mint aki megnyerte a lottót, és fogpiszkálót szopogatott ajkai között. Az utolsó pedig Zarick volt, a kevélység démona egy undorítóan úriemberes alkat. Hosszú fekete haja volt és folyton öltönyt viselt.  Bár Lucifer tudta, hogy mindannyijukkal nem veheti fel a harcot, azért leszállt nem sokkal Safry és Ayase előtt.

- Nocsak, Lucifer. Csatlakozol a bulihoz? - tárta szét karjait a nő, mintha számított volna rá.

A bukott angyal fejében megfordult, hogy közülük valónak vallja magát, de azt úgy is átlátják; főleg, hogy köztudott volt róla, az árulásnál jobban nem gyűlölt semmit, őt pedig Safry akárhogy is nézik, elárulta. Ha tudta volna, hogy mi van közte és a fia között, azt is tudta volna, hogy önszántából eldobná az életét az övéért cserébe.

Ayase arca felderült, amikor meglátta, de le is hervadt az öröm az arcáról, amikor az határozott komorsággal nézett vissza rá. 
- Ez nekem nem buli. Balti elkotyogta, mi a terved. - itt Ayase szemeibe nézett. - El akarod pusztítani a fiad.

Safry egy sóhajjal elintézte a lelepleződést.
- Nem pusztítom el. Épp ellenkezőleg. Örökre velem marad.
- De Mephisto ként! - emelte fel a hangját Lucifer. - Nem engedem!
- Nem tudod, mibe ártod magad Bukott. - Safry hangjában minden fenyegetés benne volt. - Ali! - és a fiú ott is termett a nő mögött.
- Öld meg.
- Nem! - Lucifer sosem hallotta még Ayaset ilyen kétségbeesettnek.
- Na de aranyom.
- Miről beszél? Válaszolj, anya! A testem kell igaz? Hogy Mephisto újjászülethessen! - hátrált a fiú Lucifer felé.
- Mindig is mondtam, hogy okos vagy. - mosolyogta a nő. - Kapjátok el őket! - és mindegyik pokolfajzat egyszerre indult neki. 

Azonban egy valamire nem számítottak, Lucifer fényére. Való igaz, hogy már nem áll az Úr jobbján, de a természet adta fény erejét a letaszítottsága sem tudta elvenni. Mire a fény kihunyt neki és Ayasenak hűlt helye sem maradt.