A Pokol Bukottja

II. 11. fejezet

Michael már kiválasztotta kik tartsanak Royal a Földre. Épp összegyűltek a nagyteremben.
- Na és ki hiányzik megint? - csapott combjára Bryn.
- Nekem nem hiányzik. - jegyezte meg Sariel. - Csak nincs valami köztetek? - hajolt a vörösödő lányhoz.
- Tudod, hogy nem így értettem! - a lány és az arkangyal között szinte szikrázott a feszültség.
- Nyugi, Bryn. - szólt közbe Michael. - Roy nem az a korán kelő típus. 20 perc és itt lesz.
- Jó dolognak tartod, így elengedni őt? - kérdezte Ark aggódva.
- Tudom, hogy most nem Roy Rixon, mint gyerek, hanem a Tökéletes Démon, mint a Pokol utódja. De éppen ezért mész vele te is. - felelte semmi szívbaj nélkül a szőke arkangyal.
- Ark, azért aggódsz, mert megváltozott a fiad aurája? - kérdezte Ariel a férfi vállára téve kezét. Mindenkinek feltűnt a Mennyben, hogy a felelősségteljes őrangyal mennyire bizalmasan beszél a Sátánnal, az kis érintkezésekről nem is beszélve...

- Van, amelyik szín elhalványult. Van, amelyik felélénkült, de engem nem ez zavar igazán. Az aurájában megjelent a fekete. 
- És az mit jelent? - elég bajjóslatúnak tűnt.
- A gyermeki Royal ellentétben, a Tökéletes Démont nem lehet olyan könnyen felhúzni. Szinte semmi sem érdekli, ez itt a baj. - itt Bryn és Muri felé fordult, hisz ők töltöttek több időt a fiúval. - Míg eddig az életét is odaadta volna értetek, a mostani alakjában nagyon valószínű, hogy a bajban egyszerűen elsétál.
- De van, ami ennél is jobban aggaszt, igaz? - kérdezte mindent sejtetőn Uriel.
- Ha most valaki feldühíti.. - itt a Sátán Sariel felé nézett. - ..az könnyen az illető halálát okozhatja.
- Úgy érted, Roy képes lenne ölni? - kerekedett el Raphael tekintete.
- Nem. Roy nem, de a Tökéletes Démon igen, és azt Roy sosem bocsájtaná meg magának.
- Ezért megyek én is. - jelentette ki a komoran magabiztos Raguel. - Ha te nem is, majd én meg állítom.

Ark félig nevetésre álló szájjal, de komoly tekintettel nézett rá.
- Nem akarom letördelni a szárnyaidat, de vele szemben semmi esélyed.
- Miért? Csak a te fiad? - húzta fel értetlenül szemöldökét a fehér hajú.
- Hogy érted, hogy csak? - kulcsolta össze mellkasa előtt karjait Ark kissé felkapva a vizet. - Ha jól emlékszem, velem sem bírtál el soha.
- Az a múlt volt. - állt a Sátán elé Raguel. - Ebben a gyerek testben nem vagy valami ijesztő.
- Szerintem elég ijesztő. - jegyezte meg halkan Uriel.
- Köszönöm. - mondta Ark az arkangyalnak.
- Az ő szavára ebben a témában nem adunk. Mindentől fél, ami nem kicsi és aranyos. - jelentette ki Raguel.
- De én igenis kicsi vagyok és aranyos! - sértődött be Ark. - Vagy te nem tartasz annak Uriel?

Az említett arkangyal kuncogni kezdett. Mindannyian rá meredtek, de ő csak széles mosollyal és melegséggel a szemeiben a Sátánra nézett.
- Nem változtál semmit, Arkhel.
Ark megvakarta egyik karját zavarában.
- Rég neveztek már így.
- Nem kel aggódnod Royel miatt.
Mindenkinek feltűnt a toldalék, de senki nem tette szóvá. Uriel szerette becézni azokat, akikben megbízott. Ez nála jó jelnek számított.
- Majd vigyázok rá. - tette hozzá.
Elkerekedett tekintettel meredtek rá, még annál is jobban, mint eddig, hisz Uriel nem szerette az erőszakot, nemhogy valakinek az élő pajzsa legyen...

- Arra nem lesz szükség. - jegyezte meg egy hang az ajtóból.
Mindenki az ajtóban álló Roy felé kapta a fejét, aki nagyot ásítva távolodott el az ajtófélfától.
- Mióta állsz már ott? - kérdezte kissé megijedve Ark.
- Elég ideje, hogy a lényeget halljam. - lépett egyet feléjük. - Nem kell aggódnod a Tökéletes Démon miatt. Próbáltam nem nagyon elengedni.
- Ezt nem egészen értem... - hajtotta oldalra a fejét Ark, ettől pedig még gyerekesebbnek tűnt.
- Most nem a Tökéletes Démon áll előtted. - közölte Uriel.
- Legalábbis nem teljes valójában. - tette hozzá Roy az arkangyal felé egy mosolyt küldve. - Csak annyira változtam meg, amennyire szükséges volt.
- Mihez kell ennyi erő? - kérdezte a Sátán komoly arccal. - Safryt e nélkül is legyőznéd. - az apja magabiztossága megmosolyogtatta Royt.
- Én nem akarom legyőzni őt.
- Azok után sem, amit veled tett?
- Annál durvábbat is kaptam már, apa.

Mindenki látta a sérüléseit és nehéz volt annál rosszabbat elképzelni. Uriel a mellkasához emelte borzalmában remegő kezeit.. De Arkot a megnevezés lepte meg inkább, hisz fia sosem nevezte így. Ezt Roy is észrevehette, mert szélesen rávigyorgott. Arca szinte sugárzott.

- Ne legyél ennyire meglepve. Csak azért nem neveztelek így, mert nem bíztam benned. 
- Ezek szerint most már bízol?
- Azok után, hogy kihoztál az anyám karmai közül egyértelműen. - közölte Roy, majd kicsit komolyabban folytatta. - Apa, nem csak téged árultak el.

A Sátán nagy szemekkel vizslatta az előtte álló férfit. Bár már idősebbnek tűnt, Roy vörös szemei gyermekien ragyogtak.
- El ne sírd magad sátánkám. - ölelte át az említett karját Ariel.
- Nem állt szándékomban. - mintha kicsit elpirult volna...
- És nem kell aggódnotok a közönyösségem miatt sem. - fordult a többiek felé Roy. - Gyakran jól jön, de nem szokásom kisétálni egy harcból. És Bryn. - nézett a lányra halál komolyan. - Nem fogunk elveszíteni senkit. - ígérte.
- És nem hagyunk ott senkit. - biccentett a lány. 
- Hát ezért váltottál alakot! - kapott észbe Michael. - Nem a Tökéletes Démon erejére, hanem a lelkiállapotára van szükséged, hogy legyőzhesd Alit.
- Én nem akarok legyőzni senkit. Én meg állítom őket, de Alit megölöm. - Roy hangja hirtelen rideggé és keménnyé vált, mint egy érzéketlen szikla.
- Meg akarod ölni őt?! - fakadt ki Bryn. - Nem arról volt szó, hogy megmented?
- Őt már nem lehet megmenteni. - jegyezte meg büszkén Lucifer, de miután mindenki gyilkolni készen nézett rá, megbánta beszólását.
- A halál, maga a megváltás. - jegyezte meg Roy, mintha egy szerencsesütiből olvasta volna fel.
- Én ezt nem értem. Azt hittem, a barátod. - zavarodott össze teljesen Bryn.
- Az is, éppen ezért kell megtennem.
- Roy. - ejtette ki lágyan és megértőn a fia nevét Ark. - Tudom, hogy szörnyű, amit láttál, ahogy láttad, de ezt nem muszáj megtenned.
- De, muszáj. Miattam lett ilyen.
- Hiába ölöd meg, az nem változtat semmin. - kezdte Bryn. - Akárhogy is nézem, a halála neked egy újabb kereszt lesz.

Roy türelme a végéhez ért.
- Te nem voltál ott! - emelte fel a hangját, bár inkább kétségbeesettnek hangzott, mint dühösnek. - Olyan volt, mint egy báb. Mint, akit madzagon rángatnak! Nem szólt egy szót sem, a szeme nem csillogott úgy, mint rég! Ne maradt benne semmi, ami miatt élőnek lehetne nevezni!
- Ezért az a megoldás, ha ténylegesen halottá teszed?! - emelte fel a hangját a lány is.
A démon komoran nézett rá. Ez nem volt szomorú vagy mindent tudó komorság, ez csöndre intő volt. Azt sugallta nekik, hogy szakad az a bizonyos cérna...
- Nem tartozom neked magyarázattal. - közölte végül Roy és oldalvást fordulva a falat kezdte fixírozni.
Néma csend telepedett rájuk. Mindenki a komor férfit, és a padlót bámuló lányt figyelte. Mindkettejük szemében csillogott a fájdalom...

- Akkor most megyünk, vagy sem? - kérdezte Sariel, amiért Bryntől egy megrovó pillantást kapott.
- Ideje lenne. - értett egyet Raguel.
- Nyitom az átjárót. - lépett az aranyajtó felé Michael, ami szavára megnyikordult.
- Más se hiányzik nekem.. - morogta Roy.
- Akkor mivel akarsz menni? - kérdezte Raphael.
- Bármivel csak azzal ne kelljen. Már bocs, öreg. - ekkor felnézett, mintha ott lennem akihez beszél. - De a fájdalomból most egy időre elég volt. - majd újra társaihoz fordult. - Majd lent találkozunk. - azzal egy lila villanással eltűnt.
- Nem is tudtam, hogy tud teleportálni. - jegyezte meg Muri.
- Ő nem is, a Tökéletes Démon tud. - világosította fel Ark. - Utána megyek.
- Én is veled mehetek? - kérdezte Ariel.
A Sátán felhúzta egyik szemöldökét.
- Persze, angyalom. - azzal a derekánál megragadva mellkasához húzta a nőt.
- Ne nevezz így. - vörösödött el Ariel, de ő is átkarolta a nála pár centivel magasabb fiút, majd egy kék fény kíséretében eltűntek.
- Lemaradtam valamiről? - ráncolta a homlokát Sariel.
- Ahogy mindnyájan. - pislogott meglepődésében Raguel.