A Pokol Bukottja

III. 3 fejezet

Az erdő mélyi kis fakunyhó harmóniában volt a környezetével. A tető, a fal örökzöldekkel volt tele és a kis mező, amin ez az egész kép teret kapott virágokkal volt tele rakva. Ramon mutatta az utat, akibe Sam még mindig kétségbeesetten kapaszkodott.
A faajtót egy idős nő nyitotta ki. Nem volt meglepett, sőt mint aki tudta, hogy vendégei lesznek beinvitálta a jövevényeket. A kis helyiségben nem volt sok minden. Az ajtóval szemközti falnál üst volt felállítva, a mellett pedig egy asztal és egy hintaszék, ami a kis ablak felé nézett. A szoba közepén egy kis asztal foglalt helyet egy váza virággal, egy tányér süteménnyel és egy kancsó teával a tetején. A bútordarabot kis faszékek vették körbe. A szoba másik felében egy ágy volt a falhoz igazítva, mellette egy nagyon kicsi asztal rajta egy gyertya. 
Az idős nő a hintaszékébe telepedett és a székekre mutatott. Ramon a lányt az ágyra ültette, de ő, Bryn és Roy állva maradtak. Mindenki a nyugodt nőt nézte, egyértelmű volt, hogy nem ember.
- Ő Agatha, a dadám. - kezdte Ramon, mire a nő elmosolyodott.
- Ő tud válaszolni a kérdéseinkre? - kérdezte kételkedő hangon a zöld hajú férfi, akinek Ramon nem tudta kideríteni, mi a neve és mit jelent a férfi nyakát körbeölelő arany vonal.

Az idős nő a férfira mutatott és mintha mozgott volna a szája.
- Te egy arkangyal vagy?! - meredt a zöld hajúra a fiú.
- Ezt ő mondta? - mutatott Kalim a nőre, aki bólintott.
Ramon megrázta a fejét, hogy észhez térjen.
- Igen. Ő egy boszorkány. Még a háború alatt egy démon elvette a hangját.
A nő megint megmozdította a száját, mire a fiú rámeredt.
- Mi?
- Mit mondott? - kérdezte türelmetlenül Bryn.
- Az a démon Safry volt.
- Az a nő mindenben benne van. - jegyezte meg az arkangyal.
- Mik azok a boszorkányok? - kérdezte Bryn, majd folytatta, mert mindenki hitetlenkedve meredt rá. - Abban a korban még nem éltem.
- A boszorkányok félig emberek, félig pedig démonok. - felelte Ramon. - Halandók csak természetfeletti erővel rendelkeznek.
- Mint te. - közölte Roy.
- Mi? Én nem.. - kezdett volna magyarázkodni a fiú, de dadája bólogató fejét látva elhallgatott. - Tessék?! - fakadt ki pár másodpercnyi szünet után, majd maga elé meredt.
- Mi az? - néztek rá kérdőn a többiek.
- Az a nő az anyám. - erre Roy kővé meredt, míg a többiek értetlenül néztek a fiúra. - Safry az anyám. - ezután már mindannyian Roy és Ramon között váltogatták a tekintetüket. Mindketten a padlót bámulták. 
- A tudatlanság jobb volt. - jegyezte meg Ramon, mire Roy magához tért és elé állt.
- Nem a gyerek választja a szüleit. - majd megrázta a fiú vállát, mert az még mindig bambán nézett rá. - Figyelsz te rám? Neked semmi közöd Safryhoz! Attól még, hogy a fia vagy, nem kell olyannak lenned, mint ő! 
Ramon kitisztult tekintettel nézett rá.
- Akkor te a bátyám vagy?
Mielőtt Roy bármit is reagálhatott volna, Kalim megszólalt.
- Ha ez megnyugtat, ő jó, mégha a másik bátyád nem is.
- Ayase?
- Én egyáltalán nem vagyok jó, csak most a jó oldalon állok. - jelentette ki Roy, mire Ramon hitetlenkedve rámeredt. Eddig amit látott benne, az minden volt csak nem ilyen egyszerű...
- Ne vedd komolyan. - legyintette a kezével Kalim.
- Ja, mindig ezt csinálja. - helyeselt Bryn, mintha Roy ott sem lett volna. - De akármit mond is nekünk jó marad.
- Hogy tudsz ilyet mondani azok után, ami történt?! - fakadt ki Roy hosszú ideje először.
- Ne lovagolj már ezen állandóan, Rixon! - emelte fel a hangját Kalim is, hátha így meggyőzőbb tud lenni, még mielőtt az angyal lány megszólalhatott volna.
- Igaza van Roy. Trod halála nem a te hibád volt. - Bryn torka kiszáradt, ahogy kiejtette testvére nevét, de szavai teljesen őszinték voltak.
A férfi csak bámult társaira, majd megfordult és a kijárat felé ment.
- Levegőzöm egyet.

Míg Roy "levegőzött" a többiek kikérdezték az idős nőt, hogy miket tudhat még, majd ők is kimentek, mivel elég kicsi volt a helyiség ennyiük számára.
- Jól vagy? - tette Kalim Baltazar vállára a kezét. A fiú azóta nem szólt egy szót sem, amióta megölte azt a vámpírt. Vele egyetemben Zira és vámpír társa sem volt valami bőbeszédű. A virágokat csodálták. 
Ramon csöndesen bátyja mellé lépett és rágyújtott egy cigire.
- Igazad van. Nem a gyerek választja a szüleit. De ezt a mondatot tartsd a fejedben. - majd Roy vörös tekintetébe nézett. - Tudom, miket tettél, láttam. Ahogy azt is, hogy mennyire fájtak neked. A barátaidnak igazuk van. Aki gonosz, az nem bánja meg a tetteit. 
- Nem értem miért mondja ezt mindenki! - vetette oda ingerülten Roy. - Nem ismertek engem! Te is hiába látsz a fejembe, nem tudhatod, hogy ami ott van az igaz-e!
- Már mért ne tudnám? - húzta fel a szemöldökét Ramon.
- Találkoztam már olyanokkal, akik képesek befolyásolni az elmét, de én mindannyiukat kijátszottam. - azzal Roy arrébb is lépett, az erdő felé.
- Ne is foglalkozz vele. - lépett a fiú mellé Kalim.
- Kezdtem már azt hinni, hogy kedves. - jegyezte meg Ramon.
- Roy Rixon, még hogy kedves? - nevetett fel a sötét férfi, majd komolyan hozzá tette. - Megértelek. Roy kiszámíthatatlan. Szerintem még ő maga sem igazodik ki saját magán. - a fiú szája erre a mondatra mosolyra húzódott. - Az előbbit csak azért mondta, hogy ne tartsd kedvesnek, de ezt szerintem már te is tudod, Elmeolvasó. - és mielőtt még Ramon fennakadhatott volna a megnevezésen Kalim már el is tűnt mellőle.
- Mos hova megyünk? - kérdezte a fiú az arkangyaltól.
- Ha arrogáns barátunk visszatér kiderül.
- Ketté kell majd válnunk. - mondta Ramon.
- Igen, nagy valószínűséggel. Baltazarral fel kell kutatnunk a vámpírjait. - majd Sariel sóhajtott egyet. - De ezt miért is egy gondolatolvasónak magyarázom? - majd mosolyogva az erdő felé indult. - Beszélek Royal.

Sariel elég messzire elment mire megtalálta a pokol szülöttet. 
- Roy, már csak rád várunk.
A férfi a fák lombjai közötti kis résen nézte a bárányfelhős kék eget. Szeme ragyogott, ékszerei pedig csillogtak a nap fényében.
- Miért nem tudom túl tenni magam rajtad? - suttogta maga elé Roy. Csak akkor vette észre azt arkangyalt, amikor az mögé lépett.
- Jól vagy?
- Sosem leszek jól. - azzal a férfi visszaindult a virágos mezőre.
- Ha múltban ragadsz, akkor tényleg nem. - vetette oda Sariel. - Be kell vallanom, hogy nagyon nem tetszett, hogy démonokkal kell szövetséget kötnünk, mikor már annyit ártottak. És nehéz volt elképzelnem a csapatmunkát. - Roy csak haladt tovább, mintha nem hallaná, de az arkangyal nem tágított. - Számomra két személy létezik. A jó és a rossz. De ahogy Michael is mondta nekem, nem tudni, hogy te jó vagy-e, de az biztos, hogy nem vagy gonosz.
Erre a férfi megtorpant. Sariel még ruhán keresztül is látta, ahogy minden ima megfeszül.
- Elegem van ebből. - dünnyögte maga el Roy.
- Tessék?
- Elegem van a szájalásaitokból! - Roy felemelkedett hangját a többiek is meghallották. - Minél biztosabbak vagytok a jóságomban, annál jobban fog fájni az árulásom!
- Te meg miről beszélsz? - húzta össze szemöldökeit a zöld hajú férfi.
- Aliról! - nézett rá Roy. - Ő teljesen hitt bennem és én is kezdtem hinni magamban, de ez lett mindkettőnk veszte. Hiába hisznek bennem annyian, hiába bízom magamban, ha egyszer nem vagyok képes megvédeni azokat, akiket szeretek, mi értelme hinni bármiben is?! ahogy ez a mondat elhagyta a férfi száját záporozni kezdett az ég.
Mindannyian felnéztek a könnyező esőre.
- Ő nem így hiszi. - közölte Sariel vissza fordulva Royhoz. - És én sem. Ezek az akadályok kellenek ahhoz, hogy tovább lépj. Ha nem állod ki őket valóban értelmetlen bíznunk benned. - az arkangyal az erdő szélén álló bamba társaság felé indult.
Roy még egyszer az ég felé fordult, majd ő is elindult. 

Valóban két részre szakadtak. Baltazar és vámpírjai, valamint Sariel a többi vérszívó nyomába eredt, míg a többiek elviszik Michaelhez Ramont. Miután Baltazarék elmentek, az idős nő magához hívta Royt.
- Mondani akar valamit? - kérdezte halkan a férfi.
Ramon mellette állt, hogy elmondja a bólogató asszony mondanivalóját.

- Azt mondja, te vagy a remény...