Lost / Befejezett /

~ 11 ~

" Durva szavakkal olyan könnyedén sebzed meg a szívem. Anélkül, hogy bocsánatot kérnél, magamat vigasztalom. Mindig ideges vagyok amiatt, hogy egyszer csak elhagysz engem. Én csak azt akarom, hogy maradj velem ! "

( BLACPINK - Stay )

Zihálva nyitottam ki a szememet és kaptam elé rögtön kezemet, ugyanis a kintről beszűrődő fény bántotta a pupilláimat. Hajamra tapadt hajtincseimmel ültem fel és fogtam a mellkasomat miközben köhögő rohamba kezdtem. Éreztem, hogy majd szétrobbant a fejem is, így egyik kezemmel hajamat húztam, hogy alábbhagyjon a fájdalom. Mégis ki volt az a fiú, aki miatt akkora melegséget érzek most a mellkasomban és egyszerre mérhetetlen szomorúságot is ? Mégis milyen helyen voltam ? Én komolyan idol akartam lenni ? Temérdek kérdés fogalmazódott meg a fejemben és egyre se kaphattam választ hiába törtem annyira a fejemet. Helyette csak egyre rosszabbul lettem és alig kaptam levegőt, mintha csak valami belülről fojtogatott volna.

- Vajon ma mit kéne csinálnom reggelire most, hogy V is csatlakozik ? - hallottam meg Jimin fütyörészését és egyre hangosabb lépéseit, amivel jelezte, hogy hamarosan ide ér. Nem láthat meg így. Nem tudhatja, hogy mi van velem... - Oh, te is fent vagy Szellem Lány ? Te mit ajánlanál a reggeli... - akadt meg hirtelen engem látva, mire gyorsított léptein és leguggolva mellém kezdett el kétségbeesetten szólítgatni. - Mi a baj ? Hallasz ? Nyugodj meg - fogta hirtelen két keze közé arcomat, ami miatt meglepetten állt el a lélegzetem is és megszeppenve néztem aggódással teli szemeibe. Miért lett hirtelen ilyen ? - Hozok egy pohár vizet. Addig maradj itt, el ne tűnj - nézett rám szigorúan és elsietett a konyha felé. Eközben még mindig kapkodtam a levegőt, de egy fokkal jobbá vált a fejfájásom, így hogy már nem akartam annyira emlékezni még több dologra. Mégis hogy értette Mochi azt, hogy ne tűnjek el ? Ezen gondolkozva fogadtam el a vizet a fiútól és lassan megittam azt, majd Jimin utasítására egyenletessé tettem légzésemet is. - Mégis mi történt ? - kérdezte az arcomat fürkészve, mire csak megráztam a fejemet és visszaadtam neki a poharat.

- Azt hiszem visszaemlékeztem pár dologra az életemből - böktem ki, mire Jimin értetlenül kezdte el ráncolni a homlokát, mire azonnal megvilágosultam, ugyanis ő nem tudta, hogy én nem emlékeztem semmire. Mivel elaludt miközben meséltem neki... Azt hiszem ez hosszú lesz.

- Azt akarod mondani, hogy valójában semmire se emlékszel, és valószínűleg miattunk kapod vissza az emlékeidet ? - értelmezte a hallottakat Jimin, mire csak bólintottam és kíváncsian vártam a reakcióját. - Várjunk csak, ha te három éve voltál tizenhat... Az azt jelenti, hogy két évvel idősebb vagyok nálad - akadt ki, ami miatt fejemet fogva néztem rá.

- Neked komolyan csak ennyi maradt meg ? Ez zavar az egészben a legjobban ?

- Persze hogy... És én még hagytam, hogy olyan lekezelően beszélj velem. Még hogy noona - forgatta meg a szemeit. - Pont, hogy neked kéne oppának hívnod... Ilyet... Milyen egy tiszteletlen kölyök voltál - fortyogott még mindig magába és feladtam, hogy bármi más reakciót láthassak tőle, így csak halványan elmosolyodva figyeltem, ahogy tovább pukkaszkodott és nyugodtam meg afelől, hogy nem zavarta, amiért valamilyen szinten kihasználtam őket. Vagy lehet, ő nem is vette ezt annak... - De tudod - szólalt meg vagy tíz perc dühös motyogás után és szemembe nézve gondolkozott valamin. - Én nem ismerlek és mégis segítek neked visszahozni az emlékeidet, nem gondolod, hogy ez fura ? - kérdezte, mire csak sóhajtva bólintottam, ugyanis én is pont ezen gondolkoztam.

- Én sem értem... Hisz soha életedben nem láttál, így miért van egyáltalán közöm hozzád vagy akár a többiekhez ? Hisz mikor meghaltam, még csak nem is ismerhettelek titeket - mondtam. - Hacsak nem a debütálásotok után pár hónappal haltam meg... - Hm...