Lost / Befejezett /

~ 12 ~

" Mókázz ! Éljünk úgy, hogy közben szórakozunk! "

( B.A.P. - Be Happy )

Őszintén nem gondoltam volna, hogy kicsi Mochi akár csak felveti a vásárlás ötletét, azt meg végképp nem, hogy nagyon is szeretne elvinni. Legalábbis számomra úgy tűnt, hogy ezzel próbált köszönetet mondani... Hát, mondhatott is. Ha tudta volna, hogy még az életét is megmentettem, talán még ennél is hálásabb lett volna. Még talán azt is felajánlotta volna, hogy minden nap hússal fog kiszolgálni. Ennek gondolatára már kicsordult a nyálam... Azt viszont gondolhattam volna, hogy az egész Taehyung agyából pattant ki. Hisz Jimin miért is lett volna egyáltalán ilyen kedves velem, ő egyenesen utált, és miután olyan elutasító volt velem a vásárlás napján, így kezdtem nem csak haragudni rá, hanem a hangulatom is nyomottá vált. Ennyire taszító lettem volna ? Pedig Tae még egy ruhát is vett nekem, aminek nagyon örültem, hisz ez volt az első, hogy a halálom óta kaptam egy újat, bár az a pikachus pulcsi sem lett volna rossz, de Jimin azt másnak szánta. Lehet kedvelt volna valakit ? Ez egyáltalán miért érdekelt engem ? Kezdtem megőrülni.

Miután hazaértünk a hosszú napból, úgy gondoltam, hogy megbeszélek mindent Jiminnel. Le akartam tisztázni, hogy miként is állt hozzám. Mert ha nem szeretett akkor azt is elfogadtam volna, de akkor ne lett volna velem néha ilyen kedves. Ne mutatta volna meg az aranyos oldalát, akkor talán nem kezdtem volna megkedvelni, úgy ahogy ő semmi féleképpen sem akart engem. Jimin szájából hallani ily módon az igazságot nem kicsit esett rosszul, de képtelen voltam előtte mutatni, hogy mennyire is hasba vágott ezekkel a szavakkal. Úgy tettem, mintha semmit se hallottam volna, és visszamentem a nappaliba. Egy ideig csak a kanapén ültem és azon gondolkoztam, mit is kellett volna tennem, de végül csak egy megoldás maradt, így legalább nem lettem volna továbbra is a terhükre.

- Valóban fölöslegessé váltam már itt, hisz ezek után miért is lenne rám szükségük ? Itt van Jiminnek V, aki majd segít neki a továbbiakban. Most már nincs egyedül, hisz itt van az egyik barátja, aki nagyon jó fiú. Igen, most már nyugodt szívvel itt hagyhatom - halkultam el a végére és kezdtem igazán hülyén érezni magamat, hogy hittem abban, hogy a velük való élés lehetséges. Hisz én egy szellem vagyok, ők pedig élő emberek. Úgy is elhagyom őket, és csak egy emlékként maradok meg a fejükben. Később pedig teljesen elfelejtenek és ez a létezésem értelmetlenné válik... Sóhajtva felálltam a helyemről és erőt véve magamon lassan elindultam a kijárat felé, amikor is valaki hirtelen átölelt hátulról és kétségbeesetten megszólalt.

- Maradj még - hallottam meg Jimin hangját, mire a szívem hihetetlen gyorsasággal kezdett el verni és közelsége miatt pír költözött az arcomra. Szinte el se tudtam hinni, hogy mindezt az a Park Jimin mondta, aki ez idáig ki nem állhatott és félt tőlem, épp ezért még fel se ébredtem a döbbenetemből, de kezemet felemelve megérintettem a hasamon összekulcsolt kezeit és halkan megszólaltam.

- Nincs szükséged rám...

- Én ilyet soha nem mondtam - motyogta és elengedve engem maga felé fordított és vállaimat megfogva nézett mélyen a szemembe. - Nem akarom, hogy elmenj, mert így nem lenne, aki idegesítene, amikor magányosnak érzem magamat - magyarázta, mire összehúzott szemekkel vizslattam, ugyanis nem igazán tetszett az ok, amiért nekem maradnom kellett volna. Még hogy idegesíteni... Hülye Mochi... Viszont valamiért jól esett ez az egész. Hogy kijött, megállított, és még azt is mondta, hogy szüksége van rám. Nem akartam kimondani, de minden szempontból igaz volt ez rám is. Nélküle soha nem kaptam volna vissza semmilyen emlékemet sem. Ráadásul a mai nap után valami fura érzés költözött a mellkasomba és nem hagyott nyugodni. Főleg azután, hogy láttam Őt az áruházban, és biztos, hogy nem csak beképzeltem. Láttam az álmaimban megjelenő fiút, mégha csak egy pillanatra is.