Lost / Befejezett /

~ 14 ~

" Ahogy a barátaim és a családom egyre távolodik, szorongva érzem magam, ahogy telik az idő. Egyedül érzem magam, azt kívánom, bárcsak minden eltűnne, amikor egyedül vagyok... "

( BTS Suga ( Agust D ) - So Far Away ft. Suran )

Elnémulva figyeltem a közvetlenül előttem gubbasztó fiút, aki valamin nagyon elgondolkozhatott engem nézve, ugyanis már egy jó ideje az arcomat fürkészte, ami kezdett kellemetlenné válni a számomra. Hisz hely közöttünk nem igazán volt, így csak pár centi választott el arcától, így jobban szemügyre tudtam venni barna szemeit és szőke haját, ami miatt valóban egy mochira hasonlított. Bőre is puhának tűnt, ami miatt szinte büszke voltam magamra, hogy kitaláltam azt a becenevet, amit az Armyk adtak neki. Viszont hiába próbáltam a figyelmemet elterelni nem igazán sikerült, hisz nézése zavarba ejtett, így elkaptam fejemet és kezét csuklómon bámulva szólaltam meg.

- Most már el engedhetsz - suttogtam, mire nagyokat pislogva nézett le, majd zavartan elkapta kezét és halkan mondott egy bocsit, de azonnal el is halkult, hisz cipők zajára lettünk figyelmesek, amik egyenesen felénk közeledtek. Belül szinte fohászkodtam azért, hogy ne vegye észre Jimint a belépő egyén, aki mint később kiderült Suga volt az.

- Várj hyung ! - hallottuk Taehyung hangját, aki befutott a stúdióba, de valószínűleg meglepődött, hogy minket nem talált itt, így gyorsan kikukucskáltam az asztal alól és heves integetésemmel felvontam az értetlen fejjel álldogáló fiú figyelmét. Amint kiszúrt az asztal alatt szemei kétszeresére tágultak és valami megoldáson törve a fejét sétált lassan YoonGi felé, akin látszott, hogy már elég fáradt volt, így nem is csodáltam kiakadását.

- Mit akarsz még Tae ? Menj már ki, ha semmi sem kell, mert muszáj folytatnom a nem rég elkezdett dalt - nézett felé morcosan, mire Taehyungnak kezdett a bátorsága alábbhagyni és nagyot nyelve hátrált szép lassan az ajtó felé, miközben bocsánatkérően nézett felém. Jól tudtam, hogy nem akart veszekedésbe keveredni az idősebbel, így fejemet rázva intettem kezemmel, hogy siessen, majd visszabújva helyemre újra kezdett visszatérni zavarom, így eleinte nem is mertem Jiminre nézni. Végül csak megembereltem magamat és félve rápillantottam, aki az asztal előtt álló fiú lábát bámulta és még levegőt is alig mert venni, félve attól, hogy YoonGi felfedezi. Emiatt muszáj volt azonnal kitalálnom valami tervet, amivel kirángathattam volna a fiút legalább addig, amíg Mochi feltűnésmentesen ki tud surranni, de semmi használható nem jutott az eszembe. Ehhez V-re lett volna szükségem, hisz agyunk szinte egy rugóra járt, de nem akartam itt hagyni Jimint. Egyedül biztos, hogy csak még jobban izgult volna, így sóhajtva elhelyezkedtem, felkészülve a hosszú várakozásra, ami ránk várt a menekülésünkig.

Suga lassan megfogta gurulós székét és az asztal elé húzva leült rá. Már attól tartottam, hogy lábait kinyújtóztatva beleütközik Jiminbe, de szerencsére a szék lábaira helyezte sajátját és úgy kezdett dolgozni a gépen.

- Ezt meg melyik idióta kapcsolta be, és hagyta úgy ? - mormogta dühösen és nagy kattintgatásokba kezdett az egérrel.

Miután Jimin számára is világossá vált, hogy YoonGi egy ideig nem fog észrevenni minket, kicsit ellazult és fáradtan fordította fejét felém, majd kezdte újfent tanulmányozni arcomat. Fogalmam sem volt, hogy ezt mégis miért csinálta, de hosszú távon kezdett zavaróvá válni, így szintén meredtem bámultam felé, hátha képes vagyok zavarba hozni ezzel rávéve őt, hogy ne bámuljon így. Lehetséges, hogy csak most fogta fel igazán, hogy szellemként kiköpött olyan voltam, mint ő, vagy csak szimplán azt nézte, hogy milyen jó ruhát is választott. Nem tudtam biztosra, hogy mit is akart ezzel az egésszel, de gyerekes természetemet figyelembe véve megpróbáltam hasonló tekintettel fikszírozni az arcát, mint ahogyan ő is tette. Végül lehet bevált, mert nagyokat pislogva túrt zavartan a hajába, majd újra Suga lábát kezdte el figyelni. Nem mintha túl sokat tehetett volna, hogyha úgy tűnt, hogy ki akarta nyújtani végtagjait...