Lost / Befejezett /

~ 18 ~

" Nem értelek még mindig téged. Hiányollak még mindig, én... Megérintem a szeretett emlékeinket, keresem a távozó könnyeket. Már eltávoztak lépteid, nem tudom megragadni... "

( FT Island - Wind )

Nagyon lassan ugyan, de elérkezett V születésnapja, ami egyet jelentett a tervünk megvalósításának idejével is. Mindent jól átgondoltunk és közös megegyezés alapján arra jutottunk, hogy a stúdióban adják elő a dalt, hisz idejük nagy részét úgy is mindkét fiú ott töltötte, na meg hangszigetelt is volt.

Ahogy egyre jobban belemerültünk az előkészületekbe felejtettem el a másfél héttel ez előtti esetet. Nem is gondoltam arra, hogy keresnem kéne a családomat és megpróbáltam kiűzni minden velük kapcsolatos dolgot a fejemből. Szerencsére ismét nem álmodtam semmit sem, bár féltem, hogy mindez azonnal megváltozik miután megoldódott YoonGi és NamJoon problémája. Csak reméltem, hogy valóban sikerülni fog a tervünk, hisz ha sokáig egyedül maradt volna Tae és Mochi, akkor lehet ismét elveszítették volna a reményt. Habár én erősen küzdöttem azért, hogy minden ilyen gondolatuk elszálljon és egyenlőre jó úton is haladtam. Amíg pedig nem álmodtam az életemmel, a pozitív gondolataimnak semmi sem állhatta útját.

- Oké, azt hiszem mindenki más elment már aludni - jöttem ki a többiek szobájából és nagy szerencsénkre ma kivételesen J-Hope se maradt a stúdióban, hanem előbb lefeküdt.

- Rendben. Akkor itt az idő a Főnix hadművelet végrehajtásához. Sokat dolgoztunk, úgyhogy mindennek jól kell mennie - tartott egy kisebb beszédet V és szemeit legyezgette a meghatottságtól. Jimin és én ezen igen jól szórakoztunk, de vigyorunkat elfojtva csak megértően bólogattunk és középre raktuk a kezünket.

- Bangtan Bangtan I need Bangtan ! - kiáltottuk és emiatt még mindig nevetnékem támadt akárhányszor kimondtam.

Tae beállt középre, majd mindkettőnk karját megragadta és előre kezdett húzni minket a stúdió felé.

- Te ezt hogy bírtad Jimin ? - nézett az említettre V izgatottan, de láttam szemében, hogy tartott a jövőtől.

- Mit ? - értetlenkedett a fiú, mire Tae úgy kezdett el sóhajtozni, mint aki képtelen elképzelni, hogy Mochi hogyan segíthetett rajta egyedül ennyi ésszel.

- Hát a segítéssel járó terheket.

- Nem tudom - gondolkozott el Jimin, majd tekintete rám tévedt és elgondolkozva kezdte fürkészni az arcomat. Én csak barátságosan elmosolyodtam, mire az ő ajkán is átfutott egy halovány mosoly, majd újra a felpörgött BTS tagra nézett és megköszörülte a torkát. - Nem voltam egyedül - mondta és szavait síri csönd követte. Tae teljesen fel volt pörögve és félig valószínűleg Jimin válasza sem jutott el az agyáig, így ő sokat nem reagált én viszont azonnal elkaptam a fejemet és a célállomásunkat kezdtem el fixírozni. Akaratlanul is eszembe jutott Mochi minden kedves tette, amit csak csinált, mikor még éltem, és amikre emlékeztem, így az arcom kezdett felforrósodni. Viszont be tudtam annak, hogy hatottak rám az életemből az érzéseim. Nem is mertem másra gondolni, így inkább azzal foglalkoztam, ami a fiúkra várt és valószínűleg később rám is...

Jimin illedelmesen bekopogott a stúdió ajtaján, mire bentről kihallatszódott egy jöhetsz kiáltás, így nagy levegőt véve még egymásra néztünk és együtt lenyomtuk a kilincset. Én egy kicsit arrébb léptem, hogy ne legyek a képben Taehyungnak és Mochinak és visszafojtott lélegzettel figyeltem az eseményeket. Sugán és Rap Monsteren jól látszódott, hogy fogalmuk sem volt mit keresett itt a másik két fiú, de nagy érdeklődéssel figyelték, ahogy Jimin elővette telefonját és elkezdte rajta keresni a Spring Dayt.