Lost / Befejezett /

~ 5 ~

" Egy magányos, szorongó szívvel várok még mindig rád..."

( BTS V & J-Hope - Hug Me )

Ide-oda járkáltam a néptelen házban valami ötlet után kutatva, amivel segíthettem volna a BTS-nek. Oké, egy átlagos lány, mint én, lehet nem segíthetett nekik olyan sokat, de mivel a rajongóiknak még csak fogalmuk sem volt arról, hogy min is mentek keresztül, így rám maradt ez a feladat. Már lassan két hete tartózkodtam ebben a csendes és folyton feszültséggel megtelt házban, ahol az egyetlen hang a néha felerősödő kiabálás volt a másikkal. Vagy pedig Jimin halk sírása, amelyet minden éjszaka hallottam az étkező felől. Egy olyan nap sem volt, hogy közösen ettek volna. Mindig olyan időpontokat választottak, amikor a másik éppen nem volt kint, így el is kerülték egymást. Én már kezdtem rájönni, hogy ki mikor is evett, mivel vagy hatvanszor a frászt hozták rám éjjelente, amikor telefonjuk kijelzőjével megvilágították maguk előtt a földet, hogy fel ne bukjanak valamiben. Azért ez őszintén számomra ijesztő látvány volt, főleg félálomban, amikor szememet kinyitva egy mozgó fényt vettem észre. Gyakran le is borultam miatta az ágyról és egyszer Jjjanggut is félig kilapítottam. Szerencsétlen kutya jó hangosan fel is nyüszített, de miután másnap kiengeszteltem egy kis finomsággal, máris visszafogadott a bizalmába. Ha jobban belegondoltam egyetlen barátom Jjjanggu volt, ugyanis Jimin azután az incidens után gyakran úgy tett, mint aki észre sem vett, ami igazán rosszul esett, de megpróbáltam nem foglalkozni vele. Hisz ki akart volna pont egy szellemmel barátkozni ?

- Jimiiiiin, Jimiiiin - szólongattam a párnájába temetkező fiút, aki úgy tett mintha aludt volna, hogy ezzel kikerülje Jin kérdését, amit még pár perccel ezelőtt tett fel neki, de mivel nem kapott választ, így ki is ment a szobából. - Jin azt kérdezte, hogy mész e fürdőbe... Hallasz ? Jimiiin - ugrottam mellé az ágyra, ami miatt ijedten nézett rám, majd mivel túl közel voltam hozzá, így próbált volna távolabb kúszni, de az ágy nem volt annyira széles, hogy legyen még helye, így szépen mondva legurult az ágyról. Bár a párnáját vitte magával, így nem aggódtam miatta. - Jimin, jól vagy ? - másztam át a túloldalra és halkan felnevettem a földön kiterült fiún.

- Úgy nézek ki ? - morogta és lassan feltápászkodott a földről a párnáját szorosan maga elé fogva. Állát megtámasztotta a tetején és úgy nézett rám fáradt szemekkel. Ilyen ábrázattal és kócos hajjal, na meg rövidnadrágban és egy fehér pólóban maga előtt párnával teljesen olyan volt, mint egy kis gyerek, akit nem hagytak aludni, ami miatt szélesen elmosolyodtam. Ha a rajongói így láthatták volna, tuti szívleállásban meghaltak volna. - Most mit mosolyogsz ? Ez ijesztő - mondta és egy lépést hátrált, hogy minél messzebb kerüljön tőlem. Ez már régen nem bántott úgy, mint az elején, így csak vigyorogva megráztam a fejemet és ártatlanul megrebegtettem a szemeimet. - Már megint éhes vagy ? - találgatott, amin csak halkan felnevettem.

- Már egész jól ismersz, de nem, nem kaja kell. Csak gondoltam megkönnyítem a barátaid dolgát azzal, hogy kiszedlek az ágyból.

- Barátaim ? - suttogta maga elé meredve és fájdalmasan elmosolyodott. - Valóban azok lennének ?

- Most hagyd abba Park Jimin ezt a negatív gondolkozást - álltam fel az ágyán és megpróbálva nem leesni róla kihúztam magamat. - Elegem van, hogy ilyen...

- Kimondta a teljes nevemet - motyogta és kétségbeesetten a párnába temette az arcát. - Most tuti meg fogok halni...

- Mi van ? - akadtam meg és végig nézve rajta tehetetlenül felsóhajtottam. - Nem fogsz meghalni - szálltam le az ágyról és lassan felé sétáltam, majd megböktem a vállát, ami miatt ijedten rezdült össze. - Az egyetlen, aki halott az én vagyok, de ez nem azt jelenti, hogy rád is ez a sors vár. Te tuti, hogy vagy száz évig élni fogsz - mosolyogtam rá és szemében hirtelen megcsillant a megbánás. Száját lassan szólásra nyitotta, de csak feje elforgatása után szólalt meg.