Lost / Befejezett /

~ 13 ~

" Meg akarlak ismerni. Nem a vércsoportodat vagy az aláírásodat, hanem az igazi énedet. Azt az énedet, amit senki sem ismer. "

( Song Jieun & Sunghoon - Same )

- Tae, menj már ki a szobából ! - hallatszott YoonGi ideges hangja a folyosó végéről, mire Jiminnel sóhajtva néztünk egymásra. Ezután csapódott az ajtó és egy lehajtott fejű Taehyung ballagott felénk.

- A terv elbukott - jelentette ki szomorúan, mire Jimin megértően megpaskolta barátja hátát és lassan a kanapé felé vettük az irányt. Csöndben ültünk le a garnitúrára és előre meredve gondolkoztunk. Nem ez volt az első eset ebben a két hétben, amikor belekezdtünk a Főnix terv megvalósításába, hogy ilyen ellenségesen viselkedett velünk YoonGi. Sajnos NamJoon sem volt más tészta, bár ő inkább már menekült a két fiú elől, míg Suga dühös kiakadásaival jelezte, hogy le lehet szállni róla. Igazán elszomorító volt ez a helyzet, főleg, hogy már lassan azt se tudtuk mit kéne csinálnunk, csak azért, hogy végre megnyíljanak. Még csak a telefonjukat sem tudtuk megszerezni, ráadásul én se jutottam semmire se a megfigyeléseimmel, vagy csak rosszkor próbálkoztam mindezzel. Valamiért, amikor én ott voltam a közelükben soha nem csináltak semmi érdekeset, mármint ami segíthetett volna a problémájuk megfejtésében.

- Mégis mit kéne csinálnunk ? - fogtam két kezem közé arcomat és térdeimen megtámaszkodva meredtem a bekapcsolt tévé felé, amiben épp az egyik kedvenc doramám ment, most mégsem kötött le annyira, mint máskor.

- Nem tudom... Lehet fel kéne adnunk - suttogta Jimin és a mellette ülő Tae aprót bólintott. Ez a reményvesztett viselkedésük igazán felhúzott, így felugorva álltam meg előttük csípőre tett kézzel és úgy néztem mind kettőjükre felváltva. Ők csak érzelemmentes szemekkel figyeltek engem, de mintha félig itt se lettek volna. Idegesített, hogy férfi létükre ilyen gyengén viselkedtek és már kezdtem azt hinni, hogy a szerepeink felcserélődtek. Én haltam meg, és még nekem kellett lelket öntenem beléjük. Hihetetlen ez a két srác...

- Most azonnal kiveritek a fejetekből a feladás akár kis gondolatát is és rám figyeltek; normálisan - szűkítettem össze szemeimet, mire csak összezavarodva néztek felém és próbáltak rájönni, hogy mit is terveztem. Tulajdonképpen mindezt spontán tettem, így nem volt előre megtervezett szónoklatom, emiatt torkomat köszörülve próbáltam megfogalmazni mondanivalómat, ők pedig türelmesen vártak is. - Ne viselkedjetek kislányokként. Könyörgöm, érett férfiak vagytok. Komolyan feladjátok már a legelső próbálkozások után is ? Nem csodálom, hogy eddig ketten nem jutottatok sehova sem. Ha mindent így fogtok fel, akkor soha az életbe nem tudtok segíteni senkin sem, még magatokon sem. Úgyhogy ne nézzetek úgy rám, mint a ma született bárányok, húzzátok ki magatokat és eszeljünk ki valami hatásosat a Főnix tervhez - fejeztem be talán kicsit túlpörögve az egészet és elhalkulva vártam a reakciójukat. Először csak megszeppenve néztek felém, majd szép lassan kitört belőlük a nevetés. Én pedig úgy álltam egy helyben akár egy szerencsétlen, és sehova sem tudtam tenni ezt a hangulatváltozásukat.

- Hihetetlen, hogy egy szellem oktat ki arról, hogy nem vagyok igazi férfi - szólalt meg Jimin fejét rázva.

- Bocsánat, hogy ennyi miatt feladtuk - mondta V bűnbánóan, mire csak elmosolyodva rájuk néztem és közelebb lépve megöleltem őket.

- Aigoo, már kezdem érteni miért van annyi lány oda értetek - simogattam meg a hátukat, majd próbáltam elhajolni tőlük, csakhogy felakadtam. A hajam szépen beleakadt egyikőjük ing gombjába, ami miatt nem bírtam elhajolni, ugyanis féltem, hogy kitépem elég sok hajszálamat miatta, ráadásul irdatlanul fájt is.