Lost / Befejezett /

~ 6 ~ + Új sztori !

" Széthullik... minden... szertefoszlik...  Széthullik... minden... szétesik... "

( BTS - I Need U )

Fel-alá járkáltam a csöndes házban, ahol már mindenki javában aludt, kivéve engem. Taehyung ügye egyre jobban kezdett zavarni és nem tudtam, hogy mit is kellene tennem. Ahogy közelebbről is szemügyre vettem a fiút és minden mozzanatát, rá kellett jönnöm, hogy valóban nem volt olyan boldog, mint aminek mutatta magát. A telefonjában lévő kép pedig csak beigazolta a gyanúmat. Már csak az volt a kérdés, hogy erről mégis miért nem beszélt a többieknek. Sóhajtva ültem le a kanapéra és magam elé bámulva gondolkoztam ezen az egészen tovább. Ekkor halk lépteket hallottam a hátam mögül, így hátrafordultam és nagy szemekkel néztem a kezében párnát szorongató fiút, aki lassan letelepedett mellém.

- Nem azt mondom, hogy hiszek neked - motyogta maga elé bámulva -, de ha valóban ez a problémája és én segíthetek neki bárhogy is, hogy jobb legyen számára, akkor szeretném a segítségedet kérni - nézett felém és láttam szemeiben megcsillanni az elhatározást és a féltést. Annyira lerítt róla, hogy mennyire fontosnak tartotta a barátját és bármit meg tett volna az ő mosolyáért. Ebben pedig szívesen segítettem volna, hisz alapból is pont emiatt maradtam. Ennek ellenére viszont egy kicsit meglepetésként ért, hogy Jimin annyira kétségbe volt esve, hogy még az én segítségemre is szüksége volt.

- Hm... - tettettem gondolkozást, de csodálkozó arcát látva halkan felnevettem és felé nyújtva a kezemet elmosolyodtam. - Persze, hogy segítek, de ezért sok finom kajával tartozol - tettem hozzá és várakozóan néztem az ő kezeire. Láttam rajta, hogy kicsit még mindig félt a velem való érintkezés következményeitől, de miután mélyen a szemembe nézett lassan felemelte egyik kezét és megfogta a kezemet.

- Jesszus mennyire hideg a kezed - tágultak ki a szemei és másik kezét és felemelve megfogta az ölemben pihenő kezemet is és övéi közé zárta. Meglepetten és hirtelen elhalkulva figyeltem, ahogy dörzsölte őket és hirtelen fájdalom nyílalt a mellkasomba, ami miatt ösztönösen megrándult szám sarka. Ő viszont nem vette észre, mivel túlságosan is lefoglalta, hogy felmelegítse jégveremhez hasonlító kezeimet, amik ennek ellenére is hidegek maradtak. Viszont az, hogy így hozzám ért mosolyt csalt az arcomra és mégis egyben szüntelenül fájt a mellkasom miatta. Fájdalmamat viszont visszanyelve vártam, hogy abbahagyja ezt az értelmetlen dolgot és közben minduntalan elmélyedtem az arca tanulmányozásában. Sötét barna szemeiben felvéltem fedezni pár fekete csíkot is, amik még jobban kihangsúlyozták érzéseit, főleg ha szomorú volt. Olyankor egy nagyon mély óceánnak tűnt, amiből szinte semmit sem lehetett kiolvasni. Ezután jobban szemügyre vetem dús ajkait, amik koncentrálás közben elnyíltak egymástól. Tekintetem letévedt kezeire, így észrevettem cuki duci ujjait, amik még így is nagyobbak voltak, mint az enyémek. Elég kis kezeim voltak, amiket ezalatt a négy év alatt is nehezen szerettem meg. Olyanok voltak, akár egy hat éves kezei... - Miért nem melegednek fel ? - engedte el lassan őket és közben párnáját ölébe rakva helyezkedett el a kanapén.

- Szellem vagyok - vontam meg a vállamat. - Nálunk ez a normális - magyaráztam és terelve inkább a témát tértem rá egy sokkal fontosabb dologra. - De mégis hogy szeretnéd, hogy segítsek ?

- Magam sem tudom - sóhajtott fel és hajába túrva nézett a sötét folyosó irányába. - Csak annyit tudok, hogy segíteni szeretnék neki. Legalább neki... - hajtotta le a fejét és szomorúan elmosolyodott. - Fél éve még semmi gond nem volt. Aztán hirtelen minden megváltozott. Emlékszem, hogy JungKook volt az első, aki egyre furcsábban viselkedett. Olyanná vált, mint amilyen a debütálásunkkor is volt. Zárkózottá, és semmit sem osztott meg az érzéseivel és aggodalmaival kapcsolatban és szép lassan nem jött el velünk sehova se szórakozni. Ezután Hobi következett, akinek a színtiszta mosolya átváltozott egy állandóan magán viselő műmosollyá és kezdett egyre kevesebbet viccelődni. NamJoon hyung volt talán az, aki a legjobban meglepett. Kezdett egyre többet elzárkózni tőlünk és már fel sem tűnt neki, hogy a bandából több embernek is volt valami problémája. Csak magával foglalkozott, pedig ilyet azelőtt soha nem csinált - rázta meg a fejét és szemét még véletlenül sem emelte felém. Lehet félt, hogy kiolvasok valamit a tekintetéből, ezt nem tudtam, de egyre jobban éreztem érzelmeinek súlyát, ami miatt nyomasztóvá vált a légkör. - Aztán Suga is megbolondult és a szokottnál is morgósabban viselkedett mindenkivel, még velem is. Pedig azelőtt nagyon is jóban voltunk. Mostanra ez teljesen megváltozott. Végül Jin következett, aki egyre többet járt el itthonról, egyre többet nézett ránk szomorúan és egyre többet hangoztatta azt, hogy sajnálja. Akin viszont nagyon meglepődtem az Taehyung volt. Vele a végéig kitartottunk és megpróbáltunk együtt segíteni a többieknek, de ez pár hónapja teljesen elfelejtődött. Mintha csak ki ment volna a fejéből az ígéretünk, hogy minden áron visszaálltjuk az igazi Bangtant - nevetett fel keserűen és fejét a plafon felé emelte ezzel visszatartva kifolyni készülő könnyeit. Megsajnáltam. Őszintén nagyon kezdtem sajnálni, amiatt hogy ennyire egyedül maradt hat ember mellett is, és hogy neki halvány lila gőze sem volt arról, hogy mit is tehetne. Épp ezért közelebb kúsztam hozzá és két kezem közé fogva puha arcát néztem mélyen a szemeibe. E cselekedetem miatt eléggé meglepődött, de ez most cseppet sem érdekelt. Nem izgatott, hogy félt tőlem, én csak segíteni akartam neki.