Lost / Befejezett /

~ 30 ~

" Elfogy a levegőm, ahogy a mély tengerbe futok, ami elnyelte a csillagokat. Messziről látom a száraz földet, de az érintésed olyan, mint a friss eső, ami beszínezi a szívemet... "

( Day6 - Colors )

Eltelhetett vagy fél óra, talán egy is, mire JungKook teljesen lenyugodott. Sokat sírt, de egyúttal látszott az arcán, hogy mennyire meg is könnyebbült. Viszont... Mindemellett ott volt az undor, a szégyen és a mérhetetlen dühvel kevert megaláztatottság is az arcán, amit sehogy sem tudott leplezni. Mindenki leült egy-egy székre az igazgató asztala előtt és úgy várták a csöndbe burkolózó fiú vallomását. Mindenki kíváncsi volt arra, hogy miért hagyta magát, miért nem szólt semmit senkinek. Hogy miért tűrt idáig. Egy darabig az ökölbeszorított kezeit figyelte a combján, végül lassan felemelte a fejét és körülnézett a mellette ülők arcán. Ők egy szót sem szóltak, hisz nem akarták megijeszteni JungKookot, aki így teljesen magába zárkózva nem mond semmit. A feszültség pont a ki nem mondott szavak miatt volt oly jól érezhető. A maknae sóhajtva lehunyta a szemét és kezeit tördelve kezdte ismét ujjait bámulni. Száját beharapta, végül nagyot nyelve megszólalt.

- Nem vagyok mazochista, nem élveztem amit csinált - szögezte le rögtön ezt az eshetőséget is, ami után Bang Sihyuk jól láthatóan megnyugodott. Ettől függetlenül továbbra is várta a tettei okát. - Eleinte csak kézzel megütötte a fejemet és ilyenek. Az nem fájt és néha meg is érdemeltem, de aztán előkerült az öv. Igazából rettentően féltem, de nem mertem szólni nektek - lesett most fel egy pillanatra az öt fiúra, akik meglepetten figyelték a legfiatalabbat. Én eközben szomorúan figyeltem oldalról a fiú megtört tekintetét és folyton folyvást felrémlett előttem szenvedő arca és a hangja... Gyorsan megráztam a fejemet és figyelmemet visszatereltem JungKook felé. - Láttam, hogy mindenkinek meg volt a maga problémája, így úgy gondoltam ezt egyedül megoldom. Hát... Nem sikerült - mosolyodott el szomorkásan, majd száját megnyalva kifújta eddig bent tartott levegőjét. Arca fokozatosan feszült meg és kezei ismét ökölbe szorultak. - Nem hagyta abba és a végén már csak beletörődtem. Úgy gondoltam, hogy megérdemlem mindezt, hiszen Sejin hyung miattam mondott fel, miattam kell most ott dolgoznia, ahol. És ahelyett, hogy megkönnyítettem volna a dolgát azzal, hogy nem okozok neki gondot azokban a nehéz időben, még adtam alá a lovat. Én csak... - akadt meg és mély levegőt véve felemelte a fejét, majd a nem sokkal mellette álló menedzserére nézett. Sejin arca tiszta fehér volt, elsápadt a szavakat hallva és a szája szinte remegett. Egyszerre volt rettentően dühös JungKook felelőtlensége miatt és mérhetetlenül szomorú, amiért miatta ez történt a fiúval. - Én csak azt akartam, hogy könnyebb legyen neked. Ha elmész akkor több időd lesz a feleségedre, de nem így lett... Akkora egy idióta voltam és ezt nagyon jól tudom, de nem tudtam mit tegyek. Amikor véletlenül meghallottam, hogy mi történt a családodban nagyon megijedtem és rettentően sajnáltalak. Én viszont csak annyit akartam, hogy te könnyebb szívvel hagyd el az ügynökséget. Így volt okod elmenni, és senki sem hibáztatott miatta. Talán te se annyira magadat... De tudhattam volna, hogyha innen elmész akkor nem lesz sokkal több időd és a megélhetés is nehéz lesz - rázta meg a fejét ingerülten és hajába túrva keserűen felnevetett. Hangja olyan megtört volt, hogy belesajdult a szívem. - Megérdemeltem az ütéseket, úgy gondoltam, hogy ez a vezeklésem, amiért ezt tettem veled. Mégis... Egy idő után nem tudtam elmondani nektek - nézett most az öt megdermedt fiúra, akik a vallomást hallva teljesen lesokkolódtak. - Szégyelltem magamat, undorodtam magamtól és hihetetlenül megalázónak éreztem a helyzetet. Megmondtam Park menedzsernek, hogy feljelentem, erre azt mondta, hogy akkor ti megutáltok és undorodni fogtok tőlem... Hogy soha nem hiszitek el, hogy nem direkt hagytam magamat - tépte meg a haját és egy apró könnycsepp ismét legördült az arcán. - Én csak... Nem akartam csalódást okozni nektek. Rettegtem már csak annak a gondolatától is, hogy elhagytok és megváltozik a véleményetek rólam - törölte meg a szemét és szipogva ismét lehajtotta a fejét. A válla rázkódott, szája széle remegett. lehunyt szemeiből könnyek csorogtak le az arcán.