Lost / Befejezett /

~ 32 ~

" Majd átkelek egy hídon azért a több millió okért, hogy kitartsak. Rejtőzz el velem ! Sétálj el velem ! Majd átkelünk egy hídon azért a több millió bajért, hogy találkozhassunk. Semmi sem egyszerű... " 

( Savina & Drones - Glass Bridge )

- Jimin szemszöge -

Próbáltam az éppen nézett filmre figyelni, de valamiért mégsem ment. A kanapé karfáját szorongatva pillantottam folyton folyvást a szobák felé, ahol egy ideje már YeJin eltűnt. Nem tudtam, hogy mégis mit akarhatott arra felé, így kicsit aggódtam amiatt, hogy esetleg most vesz búcsút tőlünk, ír mindenkinek még egy levelet és eltűnik. Féltem belegondolni, hogy valami ilyesmit csinálhat. Jól tudtam, hogy mindez csak az én paranoiás képzelgéseim szüleménye volt, ettől függetlenül nyugtalan maradtam. Azok után pedig még jobban azzá váltam, hogy YoonGi hyung is hátrament. Vártam vagy tíz percet, majd nem bírva magammal, felpattantam a helyemről és elindultam a szobák felé. Az egyetlen ajtó, ami mögül fény áradt ki, Jinék szobája volt, így lépteimet meggyorsítva haladtam abba az irányba és reménykedtem abban, hogy nincsen semmi gond. Lassan betoltam az ajtót és belépve rögtön meg is ütötte a fülemet egy síró hang. YeJin... Azonnal balra fordultam és kitágult szemekkel figyeltem a földön zokogó lányt és az előtte ökölbe szorított kezű barátomat. Már szólaltam volna meg, hogy mégis mi folyik itt, amikor is láttam, hogy YeJin teste szépen lassan halványodni kezdett és még szinte fel sem fogtam, de már el is tűnt. Egyszerűen köddé vált a szemeim előtt.

- Mégis mit csináltál hyung ? - kérdeztem idegesen és a fiú vállát megfogva magam felé fordítottam. Suga először ugyan idegesen nézett a szemeimbe, de mikor rájött, hogy ki is vagyok, azonnal elszállt belőle minden düh és zavartan elkapta rólam a tekintetét. - Hyung... Mit műveltél ? A szellem lány miért tűnt el ? - szorítottam meg a vállát és éreztem, hogy gyomrom szinte görcsbe állt az elfojtott indulatoktól és a tudattól, hogy az történt YeJinnel, amit még nem akartam, hogy bekövetkezzem. Még nem volt elég időm vele...

- Elmondtam neki a véleményemet - emelte lassan a szemeit ismét az arcomra, majd dühösen lerántotta magáról a kezemet és elszántabban az eddigieknél folytatta. - Megmondtam neki, hogy menjen el - fejezte be szárazon és szavait hallva hirtelen nem is tudtam reagálni. Az agyam felhagyott a szolgálattal és értetlenül bámultam a barátomra, aki reakciómat látva kikerült és az ajtó felé vette az irányt. Talán amiatt, hogy valóban nem tudtam gondolkozni, vagy esetleg egy teljesen más ok miatt, de én is megfordultam és idegesen elkaptam a karját, majd megszorítva azt szűkítettem össze a szemeimet és kényszerítettem arra, hogy felém nézzen.

- Hogy mit mondtál neki ? - szűrtem a fogaim közt, mire YoonGi kiszakította a karját a szorításomból és idegesen beletűrt a hajába.

- Az igazságot. Ne áltasd magadat Jimin. Könyörgöm, térj észhez. Az a szellem teljesen elcsavarta a fejedet - rázta a fejét lemondóan. - Nem normális az, amit csinálsz. Ő egy szellem, nem él, már rég meghalt. És ha azt hiszed, hogy egy csoda folytán feléled, akkor tévedsz. Ez soha nem fog megtörténni - magyarázta és ugyan a szívem mélyén értettem, amit mondott és jól tudtam, hogy igaza volt, mégsem tudtam beismerni magamnak. Ha megtettem volna, akkor azzal tettem volna egy lépést afelé, hogy eleresszem. Nem mondhattam le róla.

- Nem tudsz te semmit - fogtam meg a pólója gallérját, mire YoonGi felvonta a szemöldökét, jelzésként, hogy folytassam. - Fogalmad sincsen róla, hogy most mi kavarog bennem. Azt hiszed, hogy nem tudom, hogy mindaz, amit csinálok, őrültség ? Szerinted én olyan boldog vagyok a tudattól, hogy egy olyan lányt szeretek, aki már nem is él ? Szerinted nekem olyan könnyű ? - szorítottam egyre jobban a vékony anyagot, miközben éreztem, hogy a torkom elszorult és a szívem szinte sajgott. Lehet őrültség volt mindaz, amit tettem, de nem érdekelt.