Olivia

7 - Akkor együtt dolgozunk -

Októberbe belépve az időjárás rosszra fordult. Sok volt az eső, a szél és a hideg. A szoknyákat és a trikókat e szekrény hátuljába süllyesztettem, előtérbe kerültek a pulcsik és a hosszú ujjú pólók. A hónap végén megyek haza apához. Utazik haza a bátyám, Caleb is. Bár vele szombaton találkozok és engedéllyel a kollégium vezetőjétől, itt is fog aludni. Eszméletlen izgatott vagyok. Rég találkoztam vele, és nagyon hiányzik. Csütörtök van, vagyis iskola. Zene órával kezdünk ma, amiről nem kéne késni így időben fel keltem és be is foglaltam a fürdőszobát. Gyors zuhany után már fel is öltöztem és rá feküdtem Spencre

-Hogy te soha nem kellsz fel az ébresztődre – motyogtam miközben rajta feküdtem

-Pedig az kellemesebb lenne, mint a súlyodra kelni – nyögte miközben a matracba préseltem a hátán feküdve

-Tudod, utálom a csütörtököket – elmélkedtem – mindig olyan lassan megy el, pedig olyankor már mindenki nagyon várja a pénteket

-Ez mind szép és jó, de leszállnál rólam? – kérdezte Spenc

-Nem alszol vissza? – kérdeztem

-Nem – válaszolta

-Akkor le – gurultam le róla. Kimászott az ágyból és a fürdőbe ment. Felnéztem a facebookra, aztán segítettem Spencnek ruhát választani, végül reggeli után már a zene teremben ültem Jessel beszélgetve.

-Szép jó reggelt – lépett be a tanárnő, mögötte a három hiányzó fiúval. Köztük Harryvel is. Rám mosolygott aztán helyet foglalt mellettem – Képzeljétek, fantasztikus ötletem támadt. Az eddigi feladatokat mindig önállóan kellett megoldani, így arra jutottam, hogy most páros munka lesz. Szeretném, hogyha egy általatok kiválasztott dalt, átdolgoznátok akusztikus hangnemre, és el osztanátok úgy a szöveget, hogy az valóban egy igazi duett legyen. 1 hetet adok rá, és szeretném ha fiú-lány csapatok lennének – mosolygott körbe. Idegesen rágcsáltam a számat, féltem, hogy Harryvel leszek. Nem merek énekelni. Jesszusom, ha vele leszek sok időt kell majd vele töltenem. És énekelnem kell majd előtte. Milyen hülye feladat már ez? És aki nem tud énekelni? Az majd lejáratja magát? Ah, kit áltatok itt mindenkinek szép hangja van.

-Tanárnő, ön választja ki a párokat vagy lehet szabadon? – kérdezte mellettem Harry

-Ha van akivel szívesen együtt dolgoznál, akkor nyugodtan – mosolygott rá a tanárnő miközben a füzetébe irkált – te lennél a következő akit beosztanék valakihez, kivel szeretnél lenni?

-Ha lehet akkor Oliviával – mondta Harry. A szívem ki akart ugrani a helyéről, olyan gyors szívdobogásba kezdett. Lüktetett a fülem, és izzadt a tenyerem. Ez normális reakció, vagy hívni kéne a mentőket?

-Persze, lehet – mondta és valószínűleg beírta Harryt hozzám.

-Akkor együtt dolgozunk – nézett rám zöld szemeivel. Bólintottam egy mosolyt magamra erőltetve. Istenem..

Az óra végeztével szerettem volna minél előbb eltűnni innen, de Harry hosszú lábainak köszönhetően utolért.

-Mikor kezdünk? –kérdezte

-Amikor szeretnél – néztem a földet. Kerestem egy hangyát.

-Délután elkezdjük? – tette fel a következő kérdést

-Ühüm – bólogattam – gyere a szobámba, Spenc nem lesz ott

-Ja, tudom – kuncogott – Braddel lesz, szóval az én szobám is üres lesz, de rendben, órák után megyek hozzád

-Én ebéd után végzek mára, beteg lett a tánctanár – néztem a szemébe

-Jólvan, nekem ebéd után lesz még egy órám – mosolygott. Azok a gödröcskék. Bólintottam aztán egy „hamarosan találkozunk" köszönés után Spencer keresésére indultam. Amikor megtaláltam megragadtam a karját és félre húztam

-Szólni is lehet, hogy „Spenc gyere már légy szíves" nem kell taszigálni – dühöngött

-Harryvel vagyok egy párba egy feladatnál – hagytam figyelmen kívül

-Áh – sikkantott egy aprót – ez fantasztikus hír

-Spencer énekelnem kell – sírtam el magam majdnem – és istenem, nem fog menni

-Ugyan már, csodás hangod van – nyugtatott

-Lehet, de te ezt nem érted – ráztam a fejem

-Magyarázd el – tárta szét a karját

-Lesz órád? – kérdeztem

-Nem, nem vettem fel semmit – rázta a fejét. Bólintottam

-Akkor sétáljunk – vetettem fel. Bele ment, szóval a kabátunkat magunkra vettük és elindultunk a hűvös őszi levegőben -10 éves voltam, amikor ének versenyre jelentkeztem. Nagyon izgultam de a szüleim megnyugtattak, hogy tökéletesen fogok szerepelni. El hittem –meséltem – Ott voltunk. Sok versenyző volt, én voltam a 17. fellépő. Felmenten a színpadra, megálltam és elkezdtem. Emlékszem, hogy az Oroszlán Király egyik dalát énekeltem, akkoriban az volt a kedvenc mesém. A közepéig jutottam, amikor megbotlottam az egyik zsinórban és elestem. Mindenki nevetni kezdett, még a zsűri is kuncogott, aztán az egyik nő hátulról szeretett volna segíteni de annyira ideges lettem, hogy elhánytam magam – sóhajtottam – annyira kínos volt, hogy sírva bújtam anyához és azóta nem léptem színpadra, sőt még otthon se énekeltem

-Oh istenem – nézett rám Spenc – De Liv, régen volt

-Tudom – bólogattam – és próbáltam, de soha nem ment. Mindig lefagytam és nem ment – ráztam a fejem miközben elkezdett cseperegni az eső

-A zeneórán tudtál énekelni – mondta

-Igen, mert végig lefelé néztem, és kevesen voltunk – magyaráztam. Vissza mentünk a főiskolára, ahol már mentünk is a következő óránkra.

A szobánkban ültem az ágyon, és azt néztem, hogy mindent elraktam e a helyére. Remélem nem hagytam elől semmi cikis dolgot. Még volt fél órám, mire megérkezik szóval elővettem egy könyvet és olvasni kezdetem. Teljesen elmerülhettem a képzelet világában, mert a következő pillanatban kopogás zökkentett ki az olvasásból. Letettem a könyvet aztán a pólómat és a hajamat meg igazítva nyitottam ki az ajtót

-Szia – mosolygott rám

-Hali – álltam félre így be tudott jönni – ülj csak le – biccentettem a fejemmel az ágyam felé, ahova letette formás fenekét (Jesszusom Olivia) és én is mellé, pontosabban elé telepedtem

-Na, melyik zenére gondoltál? – húzta fel a lábát, csizmája pedig az ajtóban pihent.

-Igazából nem tudom – mondtam szégyenlősen

-Justin Bieberrel hogy állsz? – dőlt a falnak miközben engem fürkészett

-Nincs bajom vele, szeretem a számait – vontam vállat

-Én a „Love Yourself"-re gondoltam – ajánlotta – gitárral szépen meglehetne oldani, és jól fel is lehetne osztani. Bár a mondani valója kicsit se tetszik, mert ilyet sose mondanék neked, de jól meg tudnánk csinálni

-Oké, legyen – mosolyogtam. Azt mondta, hogy ilyet sose mondana nekem. Jaj Harry, ne csináld ezt. A szöveget gyorsan leírtuk mindketten, aztán gondolkozni kezdtünk. Úgy egyeztünk meg, hogy Harry énekel az első refrénig, a refrént együtt aztán én jövök, majd ismét együtt egészen a dal végéig. Tetszett, hogy kevés szóló részt kaptam. Mivel kettönk közül csak én tudok gitározni, így néztem egy kottát hozzá és el is kezdtem gyakorolni. Harry csöndesen ült mellettem és nézett. Végig éreztem égető pillantását magamon. Másfél óra múlva elköszönt és megbeszéltük, hogy én gyakorlok aztán két nap múlva össze ülünk és dalszöveggel együtt próbálunk. Amint elment az ajkamba harapva mosolyogtam az ajtónak támaszkodva. Csak úgy.