Olivia

2.15 - Harry, meghalt -

Az esküvő után elutaztunk Balira, nászútra. Sok fürdés és napozás alatt hagytunk időt város nézésre és egymásra fordított időre is. Majd mikor haza értünk, hirtelenjében nem tudtam mit kezdeni magammal. Harry ment, és csinálta a dolgát, míg én otthon voltam, mostam és főztem. Szinte minden nap. Átjöttek a lányok, én mentem, Ashel voltam. Végül egy hónap szenvedés után úgy döntöttem, hogy vissza megyek Sam bácsikámhoz. Harry nem díjazta az ötletet, de aztán megígérte, hogy pár nap és jön utánam. Így tehát össze csomagoltam és a reptéren elköszöntem a férjemtől és felszálltam a repülőgépre. A babáim rugdostak, jelezve, hogy ez a felszállás nem igazán tetszett nekik. Simogattam a pocim miközben az ablakon keresztül néztem a fehér felhőréteget. A leszállás után taxival Sam bácsikám házához vitettem magam. Amint beléptem, csend volt. Fullasztó csend.

-Sam bácsi – kiáltottam de semmi válasz. Azonnal hívtam apát, aki nem tudta, hogy mi lehet vele. Megnéztem mindenhol, mikor felhívtam a rendőrséget. Kedvesek voltak, és azt mondták hogy utána járnak a dolognak. Tűkön ülve vártam, hogy vissza hívjanak

-Hölgyem, a bácsikája a megyei kórházban van, szívrohamot kapott két nappal ezelőtt – mondta a rendőrnő

-Jesszusom – sokkolódtam le – miért nem lettünk tájékoztatva?

-Nem tudom – hallottam a nő hangját

-Köszönöm a segítségét, visszhall – nyomtam ki a telefont, majd már rendeltem is egy taxit. 1 hónappal ezelőtt még az esküvőmön táncoltunk! A kórházhoz érve egyből a recepcióra mentem

-Hozzá tartozója? – kérdezte a hölgy

-Igen – bólintottam – a nagybátyám, édesapám bátya

-Egy pillanat – emelte fel a telefont, majd kért valakit, hogy jöjjön ide. Hamarosan egy őszülő férfi lépett elém, fehér köpenyben

-Üdvözlöm, Dr. Friedchild vagyok – nyújtotta a kezét

-Olivia Carpenter – mutatkoztam be – két nappal ezelőtt szívinfarktust kapott a nagybátyám, Sam Carpenter

-Kérem – sétáltunk odébb – sajnálatos módon a nagybátya nem élte túl az infarktust

-Hogy mi? – ijedtem meg

-Őszinte részvétem – pillantott rám szomorúan

-Miért nem lettünk tájékoztatva? – akadtam ki a sírás szélén állva

-Egyetlen hozzá tartozónak, az úr felesége volt feltüntetve, aki már nem élt – magyarázta

-Istenem – sírtam el magam

-Sajnálom – érintette meg a vállamat. Bólintottam majd hátráltam pár lépést, és felhívtam apát. Teljesen kiborult, sírt a telefonban. Majd tárcsáztam még egy számot

-Szia drágám – vette fel a telefont Harry

-Két nappal ezelőtt, Sam bácsit behozták a kórházba szívinfarktussal – sírtam – meghalt

-Tessék? – akadt ki

-Harry, meghalt – zokogtam hangosan

-Gyere haza – kért

-Nem, itt maradok – szipogtam – istenem – bőgtem mint egy gyerek. Hamarosan bontottuk a vonalat én pedig vissza botorkáltam a házba. A taxis elég furcsán nézett rám, nagy hassal sírva távozva egy kórházból. A házban csak csináltam magamnak egy bögre teát, leültem Sam bácsikám foteljébe, és bámultam azt amit ő nézett minden egyes nap. Ebből a szögből, az ablakon keresztül pontosan lehetett látni a tenger hullámzását, és a homokos partot. Nyugodtságot árasztott. Órákkal később is abban a fotelben ültem, amikor Harry nagy hévvel megérkezett. Én pedig az ölelésébe menekültem, ettől a mardosó fájdalomtól.