Olivia

13 - Nemet mondott?

HARRY SZEMSZÖGE

Csalódott voltam. Annyira jól elterveztem az egészet, mégis egy hatalmas szarságot nyögtem csak ki. Láttam az arcán, hogy nem ért és azt is, hogy mikor szakadt el a cérna. Amikor azt mondtam, hogy „semmi komoly". Komolyan Harry? Pont neki mondtad ezt? Akivel a jövődet tudnád elképzelni? Taps jár neked. Most vajon mit gondolhat? Elvágtam magam nála egy életre. Elcsesztem. És ez borzalmas érzés. Megtorpantam a szoba ajtónkban, letöröltem a könnyeimet, és beléptem. Spencer és Brad az ágyon ültek és a laptopon nézegettek valamit. Ahogy beléptem rám néztek majd Spencer egyből letámadott

-Na együtt a nagy szerelmespár? – vigyorgott

-Úgy nézek ki? – mutattam magamra

-Ne már, nemet mondott? – sóhajtott. Bólintottam, mert másra nem volt energiám. Befeküdtem az ágyba, magamra húztam a takarómat és sajnáltam magamat amiért ekkora balfék vagyok.

OLIVIA SZEMSZÖGE

Az ágyamon ültem egy papírzsebkendővel a kezemben. Amióta Harry elment, folyamatosan csak sírok. Nem azért, mert át lettem verve. Hiába akartam ezt bemesélni magamnak, nem ment. A szívem folyton azt mondogatta, hogy „Ne legyél hülye Liv, ismerd már be, hogy arra vágytál, hogy a barátnője lehess és ha nem rontotta el volna a végén, már rég a nyakába borulva csókoloznál vele". Ismét rám tört egy sírógörcs, amikor Spencer rontott a szobába

-Miért mondtál neki nem-et? – állt meg előttem, ám ahogy meglátott elhallgatott, és a dühös arca inkább aggódóvá vált – mi az isten van?

-Spencer – sírtam – basszus én szeretem, hogy lehet ekkora balfék?

-Mi? Hiszen ide jött, hogy megkérdezte, hogy lennél e a barátnője – értetlenkedett és leült mellém

-Aha, ja – nevettem fel bedugult orral – „persze semmi komoly, meg ilyenek csak.. csak úgy lennénk" – idéztem

-Ezt mondta? – tátotta el a száját. Bólintottam és a takarót kezdtem el piszkálni ami rajtam volt – ilyen nincs – dörzsölte meg az orrát. Rám nézett majd átölelt – leugrok a boltba, maximum 15 perc és itt vagyok – bólintottam, majd Spencer elment én pedig vissza süllyedtem az önsajnálatomban. Egy kis idő múlva vissza tért, két üveg nutellával, csokival és gumicukorral. Az édességeket eszegetve beszélgettünk az ágyamon ülve

-És mi volt az orvosnál? – kérdeztem egy kanál nutellát a számba véve

-Elmondta, hogy 6 hetes terhes vagyok – sóhajtotta – megbeszéltük, hogy mit szabad, illetve mit tilos csinálnom és ennem és azt is hozzá tette, hogy nagyjából van még egy hónapom eldönteni, hogy megtartom e babát

-És.. gondolkoztál már ezen?

-Igen, gondolkoztam – nézett rám – ő az én gyermekem. Az enyém és Bradé. Nem fogom megölni, csak azért mert véletlenül csúszott be. Meg fogom teremteni neki a legmegfelelőbb környeztet

-Segítek mindenben, oké? – mosolyogtam rá

-Köszönöm – ölelt át – Harry pedig észbe fog kapni

-Csak egy újabb trófeát akar – vontam vállat elszoruló torokkal

-Hidd el nekem, hogy nem – rázta meg a fejét

-Hiszem ha látom – kuncogtam fel.