Ne játssz a tűzzel! {Leo ValdezxReader} {𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱}

Seis

🔥Leo pov🔥

A takarítás soha sem volt az erősségem. Taszítottuk egymást, mint tűz a jeget. Vagy negatív pólus a negatívat.

Mégsem volt szívem azt mondani kedves vendéglátónknak, hogy takarítson egyedül, mert én ehhez nem értek.

Oké, a Héphaisztosz kabinban felszedem a szemetet a földről, ennyit azért meg tudok tenni. Még a kiömlött olajat is képes vagyok feltörölni.

De hogy ezt a sok kaját, amit mi hajigáltunk szét fel is szedjem valahogy...

Meghaladta a képességeimet.

Egy seprűt vettem a kezembe és ügyetlen mozdulatokkal kezdtem egy kupacba húzni a kiszóródott lisztet, ahogy a lánytestvéreim mutatták, de gyakorlás híján, ez se ment olyan jól.

A gondolataim akaratkanul is [T/N] körül forogtak. Pedig próbáltam elterelni róla a figyelemem! Még egy béna operát is el kezdtem dúdolgatni, csakhogy megfeledkezzek a lány mosolyáról, azonban minduntalan valami apróság miatt mindig az ő arca ugrott be.

A [H/Sz] haja, és a hozzá tökéletesen passzoló [Sz/Sz] szemei kiemelték egymást, még szebb összhatást keltve.

Kissé zavart, hogy így gondolkodom. Az egyik bökkenő az, hogy egy napja ismerem. A másik pedig, hogy eddig Kalüpszón kívül nem néztem ilyen szemmel senkire.

Persze, minden második lánynak csaptam a szelet, amelyik szembe jött velem az utcán, de akkor nem ugyanez az érzés járt át.

És ez zavart.

Néha igazán idegtépő, hogy Héphaisztosz az apám. A gépeket jobban ismerem. Jobban el tudok igazodni rajtuk. Csak Festusra kell nézni.

Viszont a lányokhoz nem értek. Kalüpszó erre az élő példa.

Én tényleg szerettem azt a lányt, de valami nem működött kettőnk között. Nem volt meg az az összhang, amely egy tökéletesen működő gépben is megvan. Hiányzott egy alkatrész a kapcsolatunkban, így az széthullott.

Megráztam a fejem, és próbáltam ismét másfelé terelni a gondolataimat.

- Hol tartasz? - libbent be a helységbe [T/N].

- Hát... - pillantottam a talpam alatt ropogó lisztre. Most komolyan csak egy csíkban simogattam a padlót egészen idáig?! - A lisztnél.

A lány felnevetett, majd kikapta a kezemből a seprűt. Ekkor voltam hajlandó ránézni.

Vizes haját laza kontyba kötötte, sötétlila rövidujjúja alól kivillant hófehér bőre. Egy rövid nadrág volt még rajta, amely látni engedte szép lábait. Már megint rossz felé kalandoznak a gondolataid, Leo!

[K/I] illatot árasztott, amely illett a személyiségéhez. Egyszerre volt megnyugatató és mámorító.

- Majd megcsinálom én. Te addig töröld le az asztalt - osztotta ki az újabb utasítást.

- Értettem, uram! - helyeztem a homlokomhoz a kezem, majd a lány egy konyharuhát nyomott a kezembe. Gondolom, azzal a céllal, hogy ezzel suvickoljam a falapot.

Nekiláttam a munkának. Bár ezzel is bénáztam eleget. Ha arra kért volna, javítsak meg valamit, ahhoz sokkal nagyobb szakértelemmel álltam volna hozzá.

De ez van, ezzel kell megelégedni.

Miután [T/N] sikeresen összeseperte három perc alatt, amit én fél óra alatt nem, lapátra tette, majd kihajította a kukába. Én még mindig az asztallal szerencsétlenkedtem.

- A vödröt nem kéne kiborítani? - böktem a fal mellett gubbasztó, vízzel telt lavórra.

- Nem! - rázta hevesen a fejét [T/N] - Mármint... azt hagyjuk inkább holnapra. Hogy állsz? Segítsek? - váltott hirtelen témát.

Válaszul megráztam a fejem, és két mesterien túl spirázott mozdulattal lesepertem a maradékot az asztalról.

- Kész is! - jelentettem ki, talán túlságosan is örülve a sikeremnek. De hát most mit tegyek ellene? Sikerült.

- Rendben - kuncogott a mutatványomon, ami valamiért engem is jobb kedvre derített - Egyébként nem vagy éhes?

Már éppen válaszoltam volna, hogy nem, amikor végszóra megkordult a hasam. Ennyit arról, hogy nem ugráltatom feleslegesen.

- Ezt igennek veszem - kuncogott halkan - Gondolom Piper és Jason már alszanak.

- Miért aludnának? - ráncoltam a szemöldököm. Azért annyira nem lehet késő...

- Féltizenkettő van - bökött az órára, én pedig elismerően füttyentettem egyet.

- Akkor valószínű, hogy húzzák a lóbőrt. Mit eszünk? - vigyorodtam el, hátha leáll főzni, és megint kajacsata lesz a vége.

- Hm... - fordult meg, és a hűtőszekrényhez lépve kitárta azt - Válassz!

Tátott szájjal bámultam a zsúfolásig telepakolt hűtőt, melyben annyi kaja volt felsorakoztatva, amennyit én még életemben nem láttam. Legalábbis így összegyűjtve egy, max két személy részére.

Még úgy is roskadádig volt rakva, hogy egy csomót szétdobáltunk.

Nagy nehez választottam valamit (tényleg annyi kaja volt benne, mint félvéren a seb egy szörnytámadás után), majd lehuppanva egy-egy székre enni, és hangosan beszélgetni kezdtünk. Az órát immáron nem is figyelve.

🎤Our pov🎤

Olyan hajnali kettő körül lettünk elzavarva aludni Rodrig jóvoltából, aki arra hivatkozott, hogy a sérülésem sok pihenést igényel.

Pedig már sem a fejem, sem pedig a végtagjaim nem fájtak.

Mindenesetre hallgattam a testőrre, és jó éjszakát kívánva elköszöntem Rodrigtól, majd az ajtóm előtt Leótól.

Bevetődtem az ágyba, és a tenyerembe temettem az arcom.

Mindig furcsa dolgok történtek körülöttem, de ez a mai az összesen túltett.

Lehet velem van a baj. Nem lehet. Biztos.

Mintha vonzanám a bajt, pedig én tényleg nem tehetek róla.

Piperre is mindig bajt hoztam. Ezért vittem el én a balhét. De csak őt vitték el a Vadonba. Engem meg itthagytak.

Pedig én érdemeltem volna meg azt az iskolát.

Fáradtan sóhajtottam egyet, és leemeltem a kezem az arcom elől, így szemeztem egy kört a plafonnal is.

Vajon, ha nem találkozom Piperrel, akkor nem küldték volna a Vadonba? Na, meg ki volt az a nő, akivel álmodtam?

És miről beszélhettek Jasonék? Ki szagolja ki őket? Mit keresnek?

Túl sok a kérdés, és túl kevés a válasz. Mondhatni semmi.

Ki gondolta volna, hogy egy gerenda a fejeden több gondot okoz, mint egy matekpélda diszlexiával.