Ne játssz a tűzzel! {Leo ValdezxReader} {𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱}

Once

🎤Our pov🎤

Az előttem ülők köpni-nyelni nem tudtak, míg én csak bambán néztem a férfira.

- Akkor most nem a testőröm? – ráncoltam a szemöldököm, és még én is éreztem, hogy nagyon hülye a kérdés.

- Igen is, meg nem is – válaszolta meg a kérdésemet – A testőröd vagyok, de nem olyan értelemben, mint ahogy azt te gondolnád. De ne szaladjunk ennyire előre.

- Szeretnénk, ha hinnél nekünk – köszörülte meg a torkát Jason.

- Pontosan. [T/N], gondolj bele, miket csináltunk kiskorunkban – szállt be Piper is – Amikor elkértünk valamit, azt azért adták ide, mert varázsbeszélő vagyok. Amikor felgyújtottuk a kisboltot, az te voltál.

- Miből gondolod? – kérdeztem vissza, hátha csak kitalálta.

- Tudom. Ismerlek – mosolyodott el halványan - És még Leo is látta...

- Az túlzás! Én csak annyit láttam, hogy füstölög a kigyulladt áruházban – emelte fel a kezét a fiú.

- De akkor is – erősködött Piper.

- Srácok! – szólt rájuk Jason.

- Gyerekek, ne már – forgatta a szemét Rodrig... vagyis Mercurius – A lényeg, hogy gondold végig logikusan a történteket, [T/N]. Szerinted egy egyszerű halandó képes lenne túlélni egy tűzvészt? Vegyél példát Leo anyjáról, ő meghalt benne.

- Erre senki nem volt kíváncsi – szólalt meg az említett, tőle szokatlanul kemény hangon.

- Ezt a tüzet ráadásul te okoztad. Ezzel megölve azt az empuszát. Higgy nekünk. Te egy félisten vagy – folytatta zavartalanul az isten... vagy mi...

Magam elé meredve méregettem az asztallapot, és számolni kezdtem a rajta lévő barázdákat.

Mélyen, legbelül tudtam, hogy igazuk van, de túl makacs voltam ahhoz, hogy ezt beismerjem.

- Mit keres itt? – váltottam tegezésből magázásba – Mármint, amint Jasonék mondtak, az alapján nem lenne szabad foglalkoznia velem.

- Nem vagyok az apád, [T/N]. Az anyád kért meg rá, mielőtt megszülettél. Amúgy is lógtam neki eggyel – magyarázta, mintha csak egy kis semmiségről lenne szó – Azt mondta, hogy biztonságban akar tudni, de nem szeretné még jobban magára haragítani a főisteneket.

- Vagyis halandónak álcázta magát, és jelentkezett testőrnek, amikor Mr [V/N] meghirdette – vonta le a következtetést Jason.

- Ennél jóval egyszerűbben történt a dolog – legyintett amolyan „kölykök, úgysem érhetik" stílusban.

- De a lényeg nem változik – sóhajtottam, és kész voltam elfogadni a tényt, miszerint én is félisten vagyok – Tegyük fel, hogy hiszek nektek, akkor most mi lesz? – fordultam a hármas felé.

- Összepakolsz, és kilakoltatunk – vigyorodott el Leo, azonban most az egyszer nem voltam vevő a hülyeségére.

- Vagyis összeszeded a cuccod, és elviszünk a táborba – okított ki Piper.

- Ott pedig eldöntik, mi legyen tovább – folytatta Jason.

- És magával mi lesz? – sandítottam az istenre.

- Én visszamegyek a Jupiter Táborba. Aztán értesítem anyádat a fejleményekről – nyújtózott egyet – Vigyázz magadra, [T/N]. És mindenképpen beszélj az apáddal – intett búcsút, és egyszerűen köddé vált.

A mozdulatára igencsak kikerekedtek a szemeim, elvégre nem minden nap látsz egy istent eltűnni a konyhádban.

- Mibe keveredtem, te jó isten – ejtettem a fejem a tenyerembe.

Fogalmam sem volt, mit tegyek, vagy egyáltalán mi lenne a helyes döntés ilyenkor.

Kiderült, hogy az egész életem egy hazugság volt. Az egész, amiben felnőttem tulajdonképpen nem is létezett. Csak egy álca volt, hogy elrejtsenek valami nagyobb elől.

De még ezt is homály fedte.

- [T/N], minden oké? – csúsztatta a vállamra a kezét Leo.

- Már hogy lenne bármi is rendben? – horkantam fel – Akit egészen eddig az apámnak tekintettem most közölte velem, hogy csak azért volt mellettem, mert lógott az anyámnak. Róla már nem is beszélve. Ha annyira meg akar védeni, akkor miért nem jön ide, és mondja a képembe az igazságot? Miért csak a hátam mögött cselekszik?! Valaki mondja már meg nekem, hogy most akkor mi is folyik itt! – dőltem hátra a székben, és majd' felrobbantam, annyira ideges voltam.

Az a bizonyos melegség, amit legutoljára a szörnnyel való találkozásomkor tapasztaltam, ismét megjelent, de olyan gyorsan, hogy megfékezni sem volt időm.

A hajam és a vállaim kigyulladtak, kisebb tábortüzet alkotva.

Leo megdöbbenve kapta el a kezét tőlem, és hátrált pár lépést. Piper aprót sikkantva ugrott hátrébb, Jason pedig elé állt, hogy megvédje.

Én is rettenetesen megijedtem, nem csak Piper. És ennek nem feltétlenül a tűz volt az oka. Hanem az az aranyszínű kard, amely pontosan felém meredt. Nyele Jason kezében volt, aki szintén elég zavartnak tűnt. De tudtam, hogy nem habozna leszúrni, ha erre lenne szükség.

Mihelyst kialudtam könnyekkel küszködve vágtam egy hátraarcot, és a szobámba szaladva becsaptam az ajtót, és az ablakom felé vettem az irányt.

🔥Leo pov🔥

Bármennyire is próbáltam, nem tudtam nem meglepődni, mikor [T/N] meggyulladt a kezem alatt. Persze nem égetett meg, inkább csak reflexszerűen kaptam el a kezem, de nem rántottam fegyvert, mint Jason.

Azért az már tényleg túlzás volt.

Mikor a lány elszaladt, még láttam, hogy végigfolynak az első könnycseppek az arcán.

- Ezt most muszáj volt? – fordultam azonnal a szőke felé.

- Reflex volt... - engedte le a kardot – Sajnálom.

- Ne nekem mondd, hanem neki – mutattam [T/N] után – Most mégis hogy a fenébe fog megbízni bennünk?!

- Mondtam már, hogy sajnálom, Leo! Figyelmeztetés nélkül kigyulladt, mégis mit kellett volna tennem?! – szólt vissza ingerülten.

- Srácok, elég – állt közénk Piper – Most már mindegy. Valakinek beszélni kell [T/N]-el/al, mielőtt valami hülyeséget csinál.

- Megyek én. Legalább nem rántok rá fegyvert, és tűzálló vagyok – sóhajtottam fel, és elindultam a lány szobája felé.