Ne játssz a tűzzel! {Leo ValdezxReader} {𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱}

Veinticinco

🎤Our pov🎤

Megpillantva Connorékat elköszöntem Percytől, és a hermészes bagázs felé vettem az irányt. Közben kerestem a szememmel Leót, akit, mintha a föld nyelt volna el. És hogy tetézzem a gyomoridegem, Kalüpszót sem láttam sehol.

A tenyerem izzadni kezdett, és úgy remegtem, mint a nyárfalevél, amikor lehuppantam Travis és Connor közé.

- Úgy nézel ki, mintha szellemet láttál volna – bökött oldalba Connor.

- Elvégre Percyvel enyelgett, ki tudja, mit látott – folytatta Travis vigyorogva.

- Duguljatok már el! – csattantam fel, pattanásig feszült idegekkel – Nem enyelegtem senkivel! Különben is Percynek van barátnője!

- Attól még cupcup lehetett – vigyorodott el Connor is.

- Vagy több is...

- Befejeznétek? Ma még alig ettem valamit, és elég nagy bajban vagyok a hülyeségetek nélkül is – dőltem hátra egy nagyot sóhajtva.

- Ú, a kiscica most már harap is...

- Srácok... – mosolyodtam el – Duguljatok el, vagy holnap reggelre nem lesz szemöldökötök... se hajatok.

- Te, Travis, szerinted is meg kéne nézni Juliát? – szólalt meg Connor.

- De, meg kéne – ragadta karon testvérét a fiú, és engem otthagyva pár sorral fentebb ugrottak.

Az ujjaimat tördelve szemeztem a tűzzel, amely valamilyen szinten megnyugtatott. De mielőtt még tényleg lehiggadtam volna, ismét a szemem elé ugrott, hogy se Leo, se Kalüpszó nincs itt, és ki tudja, hol, mit csinálnak. Akaratom ellenére kúsztak be olyan képek a szemem elé, amiket valószínűleg soha nem felejtek el, és ezek az idegeimnek sem tettek jót.

Az előttem eddig lágyan lobogó tűz hirtelen vérvörösre váltott, és hatalmas lángokban nyújtózott az égig.

Többen felkiáltottak (a lányok sikítottak), és meglepetten mutogattak a tűz felé. Azt latolgatták, vajon miért lett hirtelen ilyen.

Én tudtam. De valahogy nem sikerült megnyugodnom. Inkább tovább idegesítettem magam a helyzeten, amit az én szerencsétlenségem okozott. De most komolyan. Ekkora barmot ritkán hord a hátán a föld, mint én. Anyámhoz képest én egy selejt vagyok. Ha másban nem is, ebben igaza volt Kalüpszónak.

De... ha együtt is vannak, az lenne ilyenkor a helyes, hogy együtt örülsz vele, nem? Hogy neki jó, szenvedj te bármennyire is.

Eddig én is így gondoltam.

De akkor miért fáj ennyire?

Jó, oké, aláírom, pár napnál többet nem voltunk együtt, de ez volt életem legjobb pár napja.

Szinte fizikailag fájt ez az egész. És én azt hittem, hogy a táborban jobb lesz. Hát tévedtem.

Vissza akartam menni az apámhoz és Rodrighoz, hiába tudtam, hogy ez lehetetlen. Újra azt a szánalmas, bezárt életet akartam, amikor még nem voltak istenek, félistenek és nimfák. Amikor még azt hittem, hogy az anyám csak egy csavargó, aki lepasszolt, hogy ne legyen annyi problémája.

Vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam.

Megint túlreagálom a dolgot. Feleslegesen idegesítem magam.

Mondanom sem kell, nem vágytam semmi másra, csak, hogy végre az ágyamban lehessek, és aludhassak. Persze, biztos, hogy nem aludtam volna, de így jobban hangzik.