Ne játssz a tűzzel! {Leo ValdezxReader} {𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱}

Cinco

🎤Our pov🎤

Abból a nagy bukta sütésből annyi lett, hogy mind a ketten lisztben fürödve paradicsomokkal dobáltuk egymást.

A pult mögött megbújva nyúltam volna még egy paradicsomért, azonban ijedten vettem tudomásul, hogy nincs több. Elfogyott az egyetlen fegyverem!

Kilestem a menedéket nyújtó fa mögül, de azon nyomban vissza is kellett húznom a fejem. Pont időben, ugyanis a piros, érett gyümölcs nagyot placcsanva csapódott a fehér falnak.

- Nem menekülhetsz sokáig, [T/N]! - nevetett fel a konyha másik feléből Leo - A paradicsom ereje el fog kapni!

- Soha! - válaszoltam, és kétségbeesetten kerestem valami használhatót, ami nem okoz kárt a fiúban, de legyőzhetem vele.

Aztán a szemem megakadt egy lekváros üvegen.

- Add meg magad! Úgyis megtalállak! - csendült ismét Leo hangja - Meg va...

Éppen akkor lendítettem a fakanalat, amikor a manófülű betoppant elém. Így a kanál tartalma tökéletesen arcon találta.

A földön fetrengve nevettem a szituáción, pedig jobban tettem volna, ha futok. De persze, megint nem gondolkodtam előre.

Az én arcomon is csattant valami. Az ízéből ítélve egy nagyon megérett paradicsom volt. Nem fájt a becsapódása. Inkább még jobban elkezdtem röhögni.

- Kölcsön lekvár visszajár - nézett le rám vigyorogva Leo.

- De ez paradicsom volt - törölte le a szememről, illetve a számról a gyümölcsöt.

- Akkor kérsz lekvárt? - tette fel a kérdést, és kikapta a kezemből az üveget.

Meg sem várta a válaszom, csak simán a fejemre borította az epres ízesítésű dzsemet.

- Hú, Valdez, ezt nagyon nem kellett volna - töröltem ki a szememből a lekvárt, és a vihogó fiú után rohanva felkaptam egy adag mézet. (Hogy az mit keresett az asztalon, örök rejtély marad)

Leo sikeresen felbukott egy székben, én pedig rávetve magam a csípőjére ülve tekertem le a mézesbödön tetejét, és képen borítottam vele.

- Ne! Elég! - tartotta maga elé a karját nevetve, de én akkor sem hagytam abba. Csak amikor már az üveg üres volt.

- És az állás 1-2. Nyert [T/N] - veregettem hátba magam, mint aki jól végezte dolgát - Most pedig mehetünk fürdeni... meg takarítani... - néztem végig a konyhán, amely úgy nézett ki, mintha kajabomba robbant volna benne.

- Nincs egy takarítónőd, vagy valami? - próbált felülni, csakhogy én még mindig rajta ültem - Mellesleg megköszönném, ha nem nyomnád össze a belem.

- Bocsi! Bocsi! - pattantam fel, amilyen gyorsan csak tudtam. A fejem pedig felvette a vörös egyik igen élénk árnyalatát. Jézusom, hogy lehet ilyen béna?!

- Na, akkor takarítsunk!

Olyan lelkesedéssel mondta, mintha tényleg akarna takarítani. Felpattant, majd körbefordult álltában.

- De hol van rongy? - tette csípőre a kezét.

- Mindjárt hozok valamit... de amúgy nem zavar, hogy az egész fejed ragad? - mutattam nevetve a művemre.

Leo felpillantott, mintha látná is, aztán megrázta a fejét. De olyan hévvel, hogy a környezete szintén mézes lett. Beleértve engem is.

- Hé!