Ne játssz a tűzzel! {Leo ValdezxReader} {𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱}

Treinta y dos

🔥Leo pov🔥

Mind a kabint, mind a bunkert elkerültem. Meg úgy a népesebb helyeket is.

Festusszal magasan a tábor felett köröztünk, élvezve a friss levegőt, és a napsütést.

Muszáj volt kitisztítanom a fejem a tegnapi után.

Ha valami történt volna [T/N]-el/al, akkor...

Nem is tudom, mi lenne most velem.

Kalüpszón nekem is rengeteget fájt a fejem, és sokszor azon kattogott az agyam, hogy mit is kezdhetnénk a helyzettel, de erre még csak nem is mertem gondolni.

Nem bírtam volna ki, ha a nimfa kárt tesz benne. Vagy rosszabb.

Egyáltalán hogy fordulhatott meg [T/N] fejében, hogy kiáll Kalüpszó ellen?

Amikor Jason elmondta, mi történt, hirtelen nem tudtam, hogy most legyek rá büszke, amiért helyt állt, vagy haragudjak, mert ekkora hülyeséget csinált. Mondjuk ezt még most se tudom.

- Szerinted most mi legyen, Festus? - sóhajtottam gondterhelten.

Válaszul kattogást kaptam, melyre csak a fejem ráztam.

- Tudom, hogy miattam csinálta, de akkor is!

Újabb kattogás.

,,Szereted, nem?"

- Mindennél jobban...

,,Akkor meg mit agyalsz rajta?!"

- Soha életemben nem fájt a fejem ennyit egy lány miatt... - gondolkodtam el - Menjünk vissza - kormányoztam a bronzsárkányt a kilences bunker felé.

Festus nem az a bőbeszédű alak, de a lényeget mindenképpen elmondja. Néha nem a megfelelő szavakkal, de elmondja. És profin kell hozzá tudni a morzét.

Meg az alkatrészei működését is kenni-vágni kell...

Szóval legyél Leo, és mindent megértesz majd.

Festus lassan szállt le, nagy port kavarva, de amint leugrottam a hátáról, azonnal kereket oldott, sokkal gyorsabban, mint ahogy vártam volna.

- Ezt meg mi lelte? - pislogtam a remekmű után, akit már el is nyelt az erdő sűrűje.

Még mindig ezen gondolkodva léptem be a bunkerbe, de attól, amit ott láttam, elakadt minden szavam... meg gondolatom.

[T/N] beszélgetett valakivel. Méghozzá nem is akárkivel.

- Fiam - fordult meg az apám.

- Leo... - kerekedtek el a lány szemei.

- Mit akarsz te a barátnőmtől? - fontam össze a karom magam előtt, ahogy közelebb sétáltam a pároshoz.

- Üzenetet hoztam Zeusztól. Látni óhajtja Hesztia lányát a nyári napfordulón - darálta le a lényeget Héphaisztosz.

Vetettem egy pillantást [T/N]-re/ra, aki elég elesettnek látszott.

Nem tudtam megállni mosolygás nélkül. Olyan aranyos volt.

- De a napforduló holnap lesz... meg miért nem Kheirónhoz mész? - vontam fel a szemöldököm.

- A folytatás rajtatok áll - vonta meg a vállát - Zeusz azt mondta, adjam át az üzenetet. Azt nem, hogy kinek. Kheirónnál fennáll a lehetőség, hogy inkább elbújtatja a lányt, mintsem az Olimposzra vigye. Én viszont eleget figyeltelek téged, fiam, hogy tudjam, fontosabb a szerelmed, és inkább elhozod, mintsem menekítsd - nézett rám jelentőség teljesen.

Bármennyire is nem akartam, de igazat adtam neki.

- Holnap hány óra? Tudod, be vagyunk táblázva... - vigyorodtam el - Még az se biztos, hogy tudok időt szakítani erre.

- Az már rajtatok áll, Leo - lépett hátrébb, majd egy olaj szagú felhővel kísérve köddé vállt.

Megkönnyebbülten felsóhajtottam, majd odaléptem [T/N] elé.

- Jól vagy? - simítottam végig a felkarján.

Nem nézett rám, helyette inkább a padlót szuggerálta, és görcsösen szorongatta a kezét.

- [T/N] - nyúltam álla alá, és finoman felemeltem a fejét, hogy legalább az én szememhez vezesse a saját, gyönyörű [sz/sz] íriszeit.

Amint találkozott a tekintetünk, rámosolyogtam, azonban ahelyett, hogy viszonozta volna, közelebb lépett, és körém fonta a karjait.

- Sajnálom, Leo - motyogta a pólómba.

A hátára vezettem a kezem, és egy puszit nyomtam a feje búbjára.

- Mit sajnálsz?

- Hogy nekimentem Kalüpszónak... vagyis azt éppen nem, de nem szóltam róla neked. Bocsánat - fúrta a fejét a mellkasomba.

- Semmi baj. Az istenek sem foglalkoznak a múlttal, akkor nekünk miért kéne? - simogattam a haját, és abban a pillanatban úgy éreztem, hogy mindennél jobban szeretem.

- Nem tudom. Félistenek vagyunk. Talán azért - vonta meg a vállát, azonban továbbra sem emelte fel a fejét.

- Akkor csak félig nem foglalkozunk vele - vigyorodtam el, mire a [T/N] teste megrázkódott a kezeim alatt.

- Te nagyon hülye vagy - nevetett fel, elszakadva a pólómtól, így végre láthattam a boldogságtól csillogó szemeit. Órákig tudtam volna nézni.

- Valahogy nem lep meg - vontam vállat - Egyezzünk meg, [T/N] - toltam el minimálisan magamtól, a lány pedig kíváncsi tekintettel pillantott fel rám - Hogy legközelebb szólsz, ha hülyeséget akarsz csinálni. Mert milyen dolog már az, hogy pont engem hagysz ki belőle?!

- Megegyeztünk - mosolygott rám, aminek hatására egyfajta megkönnyebbülés járt át. Egyben mintha megcsapott volna a villám. Imádtam, amikor mosolyog.

- Na, na, ezt nem kötjük ilyen könnyen! - emeltem fel a mutatóujjam, amin Hesztia lánya ismét nevetett, és megragadva a pólóm nyakát, magához húzott.

Erről az az este jutott eszembe, amikor először csókolt meg. Persze, ha Mr. [V/N] nem zavar meg minket a konyhában...

Bár akkor sem biztos, hogy lett volna hozzá elegendő bátorságom.

De nem hozott rossz döntést azzal, hogy akkor a tetőn, ugyan így csókolt meg. És én sem, amikor viszonoztam.

Szerettem ennek a lánynak minden egyes porcikáját, és Kalüpszó összes csókja sem érhet fel [T/N] egyetlen érintésével.

- Nem pont így gondoltam, de tetszik - vigyorogtam, amikor elváltunk - Többször kéne ilyet csinálnunk.

- Miért? Tán nem csókollak meg elégszer, Valdez? - vágott vissza, aztán amint felfogta, mit is mondott, vörösebb lett, mint a tűz, ami kigyulladt a füle hegyén.

Én, személy szerint, jót nevettem rajta.

Nagyon aranyos volt.

- Ami azt illeti, igen, van némi lemaradásunk. Tegnap például egyszer sem csókoltál meg, mert jobban lefoglalt az exem, mint Leo Valdez személyesen! - mutattam végig magamon, teljesen komolyra véve a figurát. A lány csak mosolyogva rázta a fejét - De no problem, asszony, behozom én azt a lemaradást - nyúltam vigyorogva a dereka után.

- Idióta vagy, Valdez - nevetett, ahogy a nyakához hajoltam, és apró puszikkal záporoztam be a bőrfelületet - De az én idiótám...