Ne játssz a tűzzel! {Leo ValdezxReader} {𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱}

Ocho

🎤Our pov🎤

Idegesen kapkodtam a fejem, és már lassan attól tartottam, leesik a helyéről.

Nem értettem, mi folyik itt, de annyit én is felfogtam, hogy valami nagyon rossz.

Piper megragadta a kezem és egy teljesen más irányba kezdett húzni, távol a fiúktól. Az ujját a szája elé helyezte, ezzel jelezve nekem, hogy maradjak csendben.

Az üzletet elhagyva a lány gyorsabb tempóra váltott, és igyekezett minél messzebb tudni azoktól az izéktől.

Ahogy rohantunk, nem tudtam nem észrevenni, hogy egy ember sem jön velünk szembe. Sehol nem volt senki, még a boltokban az árusok is eltűntek.

Az oldalam már szúrt, és kapkodva vettem a levegőt, de úgy tűnt, Piper nem akar megállni. Még a mozgólépcsőn is futott a következő emeletig.

Egy virágárusig meg sem állt, ahol gyorsan körbekémlelt. Rajta nem látszottak a fáradság jelei, ellentétben velem.

Az oldalamra szorított kézzel vártam, mit fog most lépni, és próbáltam szabályozni a légzésem.

- Bújj el, [T/N]! - fordult végül felém - Ha minden tiszta lesz, visszajövök, rendben?

- Hova mész? Mi folyik itt? - tettem fel az első kérdéseket, amik az eszembe jutottak.

- Vissza kell mennem, de érted jövök, ígérem! - kezdett hátrálni - Bújj el! - szólt még vissza, majd a lány alakja eltűnt a lefelé tartó lépcsőn. Otthagyva engem két millió kérdéssel, és egy rakat virággal.

Pár percig még pislogtam a lány után, majd mihelyst úgy, ahogy magamhoz tértem elindultam a növények között valami rejtekhelyet keresni.

- Egy eltévedt félvérecske. Milyen aranyos - csapta meg a fülem egy rekedtes hang, amely hideg zuhanyként ért.

Vágtam egy hátraarcot, és szembenéztem azzal az izével, amellyel a fiúk is „nem tudom, mit csinálnak" odalent.

Igazából egészen viccesen nézhetett volna ki, ha nem lett volna az a pszichopata vigyor az arcán.

Fél lába fémből volt, míg egyik karja egy majoméhoz hasonlított. Haja helyén lángok csaptak fel, azonban hófehér bőrén nem látszottak égésnyomok. Hegyes fogai egy vámpírra emlékeztettek, kezein és lábain hatalmas karmok voltak.

Így végignézve rajta, inkább volt ijesztő, mintsem nevetséges.

Ösztönösen nyeltem egyet, és kezdtem hátrálni.

- Ha ez egy hülye szívatás, vagy videoklip forgatás, akkor jelzem, ez nem vicces! - szemeztem az előttem álló lénnyel, amely kezdett az idegeimre menni körmei folyamatos csattogtatásával.

- Kis tudatlanka... Hát Héphaisztosz fia nem mondta el? Vagy Aphrodité lánya? Esetleg a római fiúcska? - vicsorogta, mire igencsak elkerekedtek a szemeim.

- Magának sok volt a földszag? - tettem fel az ártatlannak tűnő kérdést. Nem értettem, hogy jönnek ide a görög istenek, vagy mi közük van Leóékhoz, de határozottan nem tetszett.

- Te kis... - morogta, mint valami földöntúli állat. Mondjuk, lehet, nem jártam messze az igazságtól.

- Tessék megnyugodni, lehet, csak a műtrágya az oka - vonogattam a vállam.

Az izé már sziszegett mérgében, pedig én semmi rosszat nem mondtam.

- Az én kezem által halsz meg, félisten! - rugaszkodott el a földről, és minden bizonnyal rajtam kötött volna ki.

Az arcom elé emeltem a karom, és teli torokból sikítani kezdtem.

Ösztönösen jött. Lehet, a túl sok filmet nézek...

A mellkasom környékéről melegség indult, egyenesen a karjaim felé, ahol narancssárga lángok formájában kicsapott.

Az izé megállni már nem tudott, így a tűz kényszerítette hátrébb. De úgy tűnt, nem zavarja különösképpen. Talán a haja az oka.

- Nicsak, még egy Héphaisztosz csemete? - kérdezte, szerintem inkább magától, így nem válaszoltam. Erősen gyanítottam, hogy nem is tudnék.

Megint lángok gyulladtak körülöttem, mint anno a vizes vödörnél. A nagy semmiből. Ez normális?!

A lény tett egy kört körülöttem, miközben megszagolgatott, majd egy hirtelen mozdulattal megragadta a hajam, és megrántotta.

Felsikítottam a hirtelen jött fájdalomtól, és az izé karjához kaptam a kezem.

- Kinek a fattya vagy?! Válaszolj! - ordította az arcomba, mintha ezzel mindent megoldhatott volna.

A szememmel valami fegyver után kutattam, mintha egy virágárusnál találnék.

Még egyet rántott a hajamon, ösztönzés céljából, amit egy újabb sikítással díjaztam.

- Kérdeztem valamit! - veszélyesen közel a fülemhez, majd, csak a móka kedvéért, az arcomhoz érintette az egyik karmát. Éreztem a bőrömön a hideg fémet, de csak egy pillanatig.

Egy gyors mozdulattal felszakította a szemem alatti bőrfelületet, szép kis sebet hagyva maga után.

A forró, vörös folyadék végigfolyt az állam vonalán, egyenesen a nyakam felé, ehhez társult a szúró fájdalom.

- Nem tudom - csuklott el a hangom, és a véremhez immár sós könnycseppek is társultak.

- Hazudsz! A szagod nem hasonlít annak az idegesítő vakarékéhoz, mégis tüzet generálsz. Ki az isteni szülőd?! - rántott rajtam még egyet.

- Nem tudom! - sikítottam fel.

A szemem megakadt egy metszőollón, az egyik virágcserépben. Nem volt messze, mégsem tudtam volna elérni. El kellett volna engednie hozzá...

- Koszos félvér - morogta, miközben elengedte a hajam, és taszított rajtam egyet. A földre kerültem, méghozzá egészen közel a leendő fegyveremhez.

Kihasználtam az alkalmat, nem foglalkozva a fájdalommal, és a metszőolló után nyúltam.

- Mégis mit csinálsz?! - kapott ismét a hajam után, de most gyorsabb voltam nála, így mielőtt elérhetett volna, a karjába állítottam a kerti szerszámot.

A lény felvisított fájdalmában, és magához kapta a sérült tagját. Közben folyamatosan engem szidott, de ez fele annyira sem érdekelt, mint a kijárat.

Vágtam egy hátraarcot, és olyan gyorsan, ahogy csak tudtam, rohanni kezdtem.

De nem jutottam messzire. A metszőolló, amelyet másodpercekkel ezelőtt hagytam az izében közvetlenül a fejem mellett hasított el, mindössze pár centi hiányzott, hogy kivágja a szemem.

Még levegőt venni is elfelejtettem, annyira megijedtem.

- Nem mész sehova! - ragadta meg a vállam. Nagy karmai belevájtak a húsomba, és a helyzet csak rosszabb lett, mikor próbáltam szabadulni a szorításból.

A könnyeim marták a sebeim, fáradt voltam és lehet, ez az izé itt nyír ki.

Azért bárhol máshol szívesebben meghaltam volna, minthogy egy virágboltban szenvedjek...

Újabb melegség indult, ezúttal a testem minden pontja felé, és lángba borultam.

A lény visítva elengedett, így én már nem csak a meglepettségtől, hanem a fájdalomtól is ordítottam.

A tűz elsöprően áradt belőlem, ami miatt a környező növények könnyen lángra kaptak, és terjedtek tovább.

Kisebb megkönnyebbüléssel díjaztam, hogy az izé, menekülő utat keresve az üzlet hátulja felé eredt.

A bőröm füstölögve „aludt ki", én pedig térdre rogytam a kormos kövön.

Az összes erőm elszállt, és a szemhéjamat egyre nehezebbnek éreztem. A tűz ropogott körülöttem, mégsem tudtam felállni, és eltűnni, amíg az a lény vissza nem ér.

Eldőltem, mint egy krumplis zsák, és a narancssárga lángokat nézve ragadott magával a sötétség.