blue {YoonKook ff.}

6. Barát

Letelt az első hetem az iskolában. Pénteken már úgy léptem ki az épület ajtaján, hogy kellemes izgatottsággal vártam a hétfőt. Persze örültem a hétvégének, hiszen elfáradtam, nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz felzárkózni a többiekhez. Anyáék szerdán meglátogattak, beszámoltam az élményeimről, elmondtam nekik, hogy úgy látszik, kaptam az élettől két barátot. Taehyung a délutánokat velem töltötte, tegnap pedig Jimin is csatlakozott hozzá, amin kicsit meglepődtem, mert ő a suliban konkrétan levegőnek néz. Tae pedig az órák közötti szünetekben is megáld a társaságával, hiába mondtam neki, hogy nem akarom őt elszakítani a barátaitól, hajthatatlan volt. Persze ezt Yoongi és Hoseok nem nézték jó szemmel, szerintem gondolatban már ötven féle módon agyon vertek, nem is értem, miért nem tették meg valójában.

Emlékeztetnem kellett magam arra, hogy nem minden korombeli olyan, mint az előző osztálytársaim. Nem mindenkinek az az első, hogy üt, bár ez a két srác az első napom óta egy szót sem szólt hozzám.

A telefonom megcsörrent a zsebemben, mire odakaptam és fogadtam a hívást.

- Helló, póker arc! - búgott a készülék másik oldalán Taehyung. Szemeimet forgatva dőltem a kanapéra.

- Mit szeretnél? - kérdeztem kedvesen.

- Átmegyek hozzád - jelentette ki.

- Tae, egész héten nálam voltál.

- Jó, de most találtam valami izgit, ezt muszáj megmutatnom! - mondta izgatottan és hallottam, hogy becsukott egy ajtót. - Úton vagyok hozzád - ezzel bontotta a vonalat, én pedig magam elé meredve tűnődtem el, még mindig a fülemhez tartva a mobilomat.

Mivel érdemeltem ki őt?

Amilyen gyorsan csak tudtam, összepakoltam a nappaliban, mivel tegnap este a kanapén aludtam el pár zacskó édesség és kóla társaságában, azóta pedig nem tűntettem el a nyomokat. Ugyan Taevel is ilyen rendetlenséget szoktunk csinálni, szóval talán nem lepődne meg annyira, ha rájönne, egymagam is képes vagyok erre. De nyílván egyedül nem olyan jó, mint társaságban.

Tíz perc múlva hallottam két apró kopogást, majd a bejárati ajtó kattanását. Ilyen nincs, már be is engedi magát!

- Kook? - mély hangja betöltötte a néma teret, közben hangtalanul közlekedett, miután megvált a cipőjétől. Talpra ugrottam és az egyetlen kólás dobozt, ami még megmaradt, a kezemben szorongattam, mintha még mindig innám. Tae belépett a nappaliba és amint meglátott, széles vigyor terült el az arcán.

- Szia! - tártam szét a karjaimat jelezve, hogy én ugyan nem csináltam semmit, de valószínűleg félreértett, mert szoros ölelésbe vont.

- Nekem is hiányoztál - mondta elérzékenyülve.

- Oké - lapogattam meg a hátát. Fura a srác, de semmiért se dobnám el magamtól.

- Na most, hogy kilelkiztük magunkat, megmutatom, amit akartam! - lépett el előlem és vigyorogva összedörzsölte a tenyereit. Felfutott a szobámba, miután megbizonyosodott róla, hogy leültem a kanapéra és el sem mozdulok onnan, amíg vissza nem tér. A laptopommal a kezében huppant le mellém pár perc múlva és izgatottan vizslatta a fekete képernyőt amíg észhez nem tért a szerkezet.

Nemes egyszerűséggel bepötyögte a jelszavam - fogalmam sincs, honnan tudja - majd rálépett a keresőre. Egy számomra idegen szót írt be, amivel kapcsolatban kidobott három oldalt az internet, valamint rengeteg képet.

- Ez mi? - vontam össze a szemöldököm.

- Ez? Kérlek szépen ez lesz az év legnagyobb bulija! - nézett rám úgy, mintha totál hülye lennék, amiért nem tudok egy ilyen alap dolgot.

- Omona party? - olvastam fel hangosan az esemény nevét.

- Minden évben rendeznek egy ilyen bulit ebben a városban, de mindig máskor, így elég nehéz jegyet kapni rá - magyarázta. - Én már január óta minden nap felléptem az oldalra, hogy az elsők között legyek a jegyvásárlásban - miközben beszélt, a képeket mutogatta, amik egy ilyen buli közben készültek.

- Szóval sikerült jegyet szerezned? - kérdeztem kíváncsian.

- Hogy ne sikerült volna? - forgatta a szemeit. - Egyből vettem hetet!

- Minek annyit? - döbbentem meg.

- Hát ugye Yoonginak, Hoseoknak, Seokjinnek, Namjoonnak, Jiminnek, természetesen magamnak és neked - bólogatott.

- Nekem? - mutattam magamra, miközben éreztem, hogy majd' kiesnek a szemeim a helyükről.

- Persze!

- De én... én nem... szóval - dadogtam ijedten. Basszus, mibe kevert engem ez a jómadár...

- Mit nem? - ráncolta a homlokát értetlenül.

- Nem szeretnék... menni - nyögtem ki nagy nehezen. Taehyung arckifejezése merőben megváltozott, sértetten felhúzta az orrát és kitette az öléből a laptopomat.

- Ennyit ér neked a barátságunk? - kérdezte rideg hangon.

- Mi? Nem, Tae! Itt most nem a barátságunkról van szó, hanem tudod, én nem voltam még buliban és egy picit tartok tőle, nem, rettenetesen tartok tőle, nem vagyok rá képes, egy csomó ember lesz ott és Yoongiék is, akik utálnak engem, csak bajt okoznék, de komolyan! - hadartam mindenfelé nézve, csak éppen rá nem. Mélyen sóhajtoztam, miközben a csuklómat szorongattam és úgy éreztem, az ideg lassan felőröl, mert Tae egy szót sem szólt már percek óta. Félve pillantottam fel rá, de egyáltalán nem az fogadott, amire számítottam. Hatalmas vigyorral az arcán meresztette rám a szemeit.

- Awwww, Jungkookieee! - mondta aztán fülsértően magas hangon. - Te még nem voltál bulizni?!

- Öhm... nem - vakartam a tarkóm zavartan.

- Megtisztelő, hogy én vezethetlek be a szórakozás világába - tette kezét a mellkasára.

- De én -

- A-aa! Most már csak azért is eljössz, hogy megtudd, mekkora királyság az egész! Yoongiéktól pedig ne félj, csak a szájuk nagy - legyintett.

- Mikor is lesz ez a parti? - kérdeztem feszengve, közben azon agyaltam, hogy milyen létfontosságú programot találjak ki arra az estére.

- Kereken egy hónap múlva - csapta össze a tenyereit. - Meglátod, nagyon fasza lesz!

- Biztosan... - motyogtam lehajtva a fejem.

- Na de én megyek is, a srácok már várnak - nézett a csuklóján lévő, nem létező karórára. - Biztos lehetsz benne, hogy egyszer egy ilyen összejövetelben is részt vehetsz, csak... Kell még egy kis idő - mosolyodott el kínosan.

- Mondtam, hogy nem kell megszerettetned velük, Tae - néztem rá komolyan. - Már azt is csodának tartom, hogy te vagy nekem. Nagyon hálás vagyok érte, szóval kö...

- Ki ne mondd! - vágott a szavamba kiabálva. - Már tényleg kezd elegem lenni belőle, hogy minden nap megköszönöd a barátságom. Közben meg lehet inkább nekem kéne hálálkodnom neked - lökte meg a vállam viccelődve.

- Kizárt - forgattam meg a szemeimet. Összeborzolta a hajam, majd mielőtt reklamálhattam volna eltűnt a szemem elől és már csak az ajtó csapódását hallhattam.