blue {YoonKook ff.}

22. Boldogság? Szerelem?

Hétfőn iskola után Taehyunggal úgy döntöttünk, hogy felidézzük a gyerekkorunkat és a sulitól nem messze lévő játszóra mentünk. Évekkel ezelőtt ültem utoljára hintában és már el is felejtettem, hogy miért szerettem annyira. Mindig azt gondoltam, hogy tudok repülni és minél magasabbra hajtom magam, annál közelebb lesznek hozzám a csillagok.

- Mutatni akarok valamit - vette elő a telefonját Taehyung. Pár pillanat múlva felém mutatta a készüléket, aminek a kijelzőjén egy gyönyörű lány képe köszönt vissza rám.

- Hű - kerekedtek el a szemeim. - De szép!

- Igen - bólogatott Tae. - Ő is ott lesz az Omonán.

- Tervezel valamit? - vontam fel a szemöldököm, mire elvörösödve hajtotta le a fejét. - Szerintem van esélyed nála.

- Komolyan?

- Miért ne lenne? Jófej vagy és helyes - rántottam meg a vállam.

- Ahw, Jungkookie, köszönöm - vigyorodott el és azt hiszem, tényleg boldoggá tettem őt pár szóval. Visszatért a telefonja nyomogatásához, én pedig fogtam magam és újra meglendítettem a hintát. - Hé, írt az ofő a csoportba.

- Mit? - fordítottam felé a fejem.

- Holnap nem lesz első három óránk, mert valami sürgős értekezlet lesz - kapott a mellkasához. - Azaz nem lesz matek!

- Engem érdekel a dogám - húztam el a szám. - Sosem kaptam még jó jegyet...

- Honnan tudod, hogy ez most jó lesz? - hitetlenkedett.

- Jimin mondta - támaszkodtam a szőke fiú szavaira.

- Ha karót kapok, anyámék tutira nem engednek el az Omonára - biggyesztette le az ajkait.

- Hát, ha nem mész be a héten, nem fogod megtudni a jegyet - mondtam.

- Igaz - csillantak fel a szemei. - Zseni vagy!

- Köszi - ráztam meg a fejem zavartan.

- Átmehetek hozzád? Nézhetnénk megint videókat.

- Jó ötlet - ragadtam meg újra a hinta láncát. - Kérdezhetek valamit?

- Persze - tette végre el a telefonját, így tudtam, hogy már az összes figyelmét rám irányítja.

- Ne nevess ki...

- Sosem tennék olyat, a barátod vagyok - forgatta meg a szemeit.

- Oké... Milyen érzés szerelembe esni? - emeltem a fejem az ég felé, csak hogy semmiképp se kelljen a szemébe néznem.

- Hát, én eddig csak egyszer voltam igazán szerelmes. A lány, akivel jártam, maga volt a tökéletesség - sóhajtotta. - Minden alkalommal, ha megláttam, görcsbe ugrott a gyomrom, persze jó értelemben. Nem tudtam másra figyelni, csak rá, és akkor voltam igazán boldog, ha vele lehettem.

- Értem - biccentettem.

- Miért, csak nem szerelmes vagy? - nézett rám a szemöldökét vonogatva.

- Nem tudom - válaszoltam zavartan. - Vagyis, nem.

- Most akkor mi van? - értetlenkedett.

- Nem éreztem még olyasmit, mint amiről az előbb beszéltél - motyogtam.

- Mit érzel? - kérdezte előre dőlve a hintában, megfogta az enyémet és engem is megállított. - Nekem elmondhatod.

- Mindegy, Tae - dörzsöltem lefagyott kezeimet a nadrágomhoz.

- Naaaa, légysziiii, most már kíváncsi vagyok! - vékonyította el a hangját, emellett pedig nem tudom hogyan, de akkorára nyitotta a szemeit, hogy féltem, a végén kiesnek a helyükről...

- Csak... furcsán érzem magam - köszörültem meg a torkom. - Ha velem van úgy érzem, biztonságban vagyok és ha hozzám ér vagy rám néz, megizzad a tenyerem, közben kiráz a hideg - emeltem az arcom elé a kezeimet. - És nagyon szeretem az illatát...

- Ahw - támasztotta tenyereibe az állát. - Ez olyan cuki!

- Cuki? - fintorogtam.

- Az! Határozottan hatással van rád az a bizonyos valaki - kacsintott vigyorogva. - Mondhatni, belezúgtál.

- És ez gyógyítható? - pislogtam rá ijedten.

- Úgy értem, szerintem szerelmes vagy - kuncogott.

- Oh... - sütöttem le a szemeimet.

- Azt nem tudhatom meg, hogy ki az, ugye? - kérdezte halkabban.

- Undorodnál tőlem - ráztam meg a fejem.

- Kookie, tudom, hogy meleg vagy - állt fel a hintából, majd elém lépett és térdre ereszkedett. - Ezzel nincs semmi baj - mondta lágyan mosolyogva. Nem tudom, hogy a sokk volt erősebb bennem amiatt, hogy tud a másságomról, vagy a döbbenet, hogy azt mondja, nincs ezzel problémája. Nem néz rám undorodva, nem üt meg, nem távolodik el tőlem, sőt. Karjait a derekam köré fonva araszolt hozzám közelebb és arcát a combjaimra hajtva dünnyögött. - Én így is szeretlek, Jungkookie.

- Én is szeretlek - szipogtam elérzékenyülve. Melegség áradt szét bennem, azt hiszem ez az a bizonyos boldogság, amit annyira sokan éreznek nap mint nap.

Lassan lecsúsztam a hintáról és szorosan Tae karjai közé bújtam, vállába rejtve örömkönnyeimet. Percekig, vagy talán hosszabb ideig ölelkeztünk a hideg betonon térdelve, de egyikünket sem érdekelte, hogy felfázhatunk. Ott, abban a helyzetben eldöntöttem, hogy ha rajtam múlik, Taehyung örökre a legjobb barátom marad és ha kell, akár még harcolni is fogok érte.

- Jól van - tolt el magától és akkor vettem észre, hogy az ő szemei is könnyesek. - Menjünk most már, késő van - lapogatta meg a vállam.

- Mennyi az idő? - kérdeztem.

- Öt múlt.

- Mi? - izzadtam le hirtelen. Felpattantam és a földre dobott táskámért rohantam.

- Most mi van? - követett Taehyung, viszonylag hamar beért engem, pedig csak akkor tért észhez, mikor én már a játszótér kapuján léptem át.

- Yoongi ötre jött hozzám - hadartam és a gyors séta helyett futni kezdtem, nyomomban Taehyunggal.

Tíz perccel később a levegőt kapkodva, kipirultan érkeztünk haza, ahol nagy mázlimra Yoongi még az ajtó előtt várakozott. Értetlenül fordult felénk.

- Hol voltatok? - kérdezte.

Összegörnyedve, a térdeimre támaszkodva igyekeztem rendezni a levegővételem.

- A... játszón... - feleltem ziháltan.

- Ilyen hidegben? - ráncolta a homlokát.

- Igazából vártuk a hóesést, de az nem jött - mondta Taehyung teljesen komolyan, majd a zsebembe nyúlt és kivette a kulcsomat, hogy végre bejuthassunk a jó meleg házba.

- Jövőhétre mond havat amúgy - felelte mellékesen Yoongi és a konyhába ment, miután levette a kabátját és a cipőit. - Jungkook, kinyitottad tegnap óta a hűtőt?

- Nem - mentem utána.

Szerencsére nem kaptam ma a rosszalló tekintetéből a válaszom miatt, gondolom azért, mert délelőtt megint kiszöktünk a kisboltba és vettünk magunknak ebédet.

- Akkor minden megvan a tervemhez - dörzsölte össze a tenyereit miközben elmosolyodott, nekem pedig egy pillanatra leállt a szívem.

- Milyen tervedhez? - csatlakozott hozzánk Taehyung is.

- Majd meglátjátok - felelte a kék hajú és visszafordult a pulthoz, hogy nekilásson a tervéhez. Kíváncsi voltam, hogy mit csinál, de nem akartam zavarni, na meg most, hogy Taehyung újra a telefonját nyomogatta mellettem, inkább azzal foglalkoztam, hogy észrevegyem magamon azokat a jeleket, amiket Tae említett. Yoongit néztem, közben pedig elismételtem magamban a hallottakat...

Görcsbe ugrik a gyomrom, ha meglátom...
Nem tudok másra figyelni, csak rá...
Az a furcsa melegség a mellkasomban, ha velem van... Boldogság.