blue {YoonKook ff.}

20. Furcsa reggel

- Ne akard, hogy lenyomjam a torkodon - szűkítette össze a szemeit.

Előttem ült az asztalnál és eddig pislogás nélkül tartotta tekintetét egyszer rajtam, egyszer pedig a szendvicseken.

- Miért csinálod ezt? - kérdeztem halkan. - Nem vagyok éhes...

- Megint hazudsz - fintorgott rám. - Nem azért jártam le a lábam és tettem tönkre a kezeimet, hogy nemet mondj.

- Mi? - ráncoltam össze a homlokom és gondolkodás nélkül a kezéért nyúltam.

Tenyerét felfelé fordítva láttam meg a kissé véres, sebes csíkokat az ujjain, ahol a szatyor füle sértette fel a bőrét.

- Ez merész mozdulat - vigyorodott el. Észbekapva azonnal elengedtem őt és zavartan dőltem vissza a széken. - Egyél - kérte lágyabb hangon.

Bűntudatom lett a kezei miatt és bár éreztem, ahogy elhatalmasodik rajtam a tudatlanság és ezáltal a kíváncsiság is, elvettem egy szendvicset a tálcáról.

- Ne nézz... - mondtam összegörnyedve.

Yoongi továbbra is vigyorogva elővette a telefonját és azt kezdte nyomkodni, de persze tudtam, hogy lopva többször is rám néz, hogy biztos legyen a dolgában. Kelletlenül emeltem a számhoz a vacsorát és szinte minden harapásnál éreztem, ahogy nő a hasam, ahogy hurkák jelennek meg a combomon és a kezeimen és felpuffad az arcom. Láttam magam előtt az emberek undorodó arcát ahogy rám néznek, és nem csak annyit mondanak, hogy csúnya, semmirekellő, hanem hogy dagadt, zabagép.

- Jungkook? - zökkentett ki Yoongi hangja mély gondolataim közül. Ijedten hátrahőköltem, mert mellettem guggolt és nem számítottam rá, hogy ilyen közel lesz hozzám. Egyáltalán mikor jött ide? - Most miért sírsz? - kérdezte kezét az arcomhoz emelve.

Megdermedtem érintése alatt, ahogy letörölte könnyeimet. Észre sem vettem, hogy sírok, annyira magukkal ragadtak a pusztító gondolatok.

- Menj el - nyögtem ki nehezen és eldobtam a félig megevett szendvicset. - Menj el! - ismételtem hangosabban, eltolva magamtól a kezét.

Akkora erővel álltam fel, hogy a székem eldőlt mögöttem, de nem érdekelt, amilyen gyorsan csak tudtam, a szobámba futottam. Bebújtam az ágyamba és a fejemre húztam a takarómat, elnyomva zokogásom hangjait.

Tudtam, hogy Yoongi még a házban van. Hallottam ahogy a konyhában pakolt, majd feljött az emeletre. Összeszorítottam a szemeimet és igyekeztem mozdulatlan maradni.

- Itt hagyom neked - mondta, majd éreztem, hogy az ágy szélére tett valamit. - Holnap találkozunk.

Csak akkor bújtam elő a takaró alól mikor csukódott a bejárati ajtó. Kíváncsian csúsztam az ágy szélére, de nem láttam semmit egészen addig, amíg a kezem bele nem akadt valamibe.

- Mi ez...? - suttogtam elkerekedett szemekkel és megelégelve a saját bénázásom, teljesen kitakaróztam és magam elé húztam azt a valamit.

Yoongi itthagyta a pulóverét.

————————————————————

Nem sokat aludtam az éjjel, hajnalban kipattantak a szemeim, mégis valamennyivel kipihentebbnek éreztem magam. Volt időm még suli előtt megírni a leckét és videókat nézni a youtuben, szóval mondhatni jól indult a napom. Ez annyira ritkán fordul elő velem, hogy szerettem volna minden pillanatát kiélvezni és nem azzal foglalkozni, hogy miért érzem ezt, de indulás előtt mégiscsak arcon csapott a felismerés.

Kitártam a szekrényemet és előkészítettem a mai ruháimat, majd levettem magamról Yoongi pulcsiját és a pizsamapólómat. Hiányérzetem támadt és ahogy az ablakon beáramló, reggeli szellő elérte fedetlen testem, mintha magával hozott volna minden rosszat.