blue {YoonKook ff.}

44. Yoongi szemszöge

Elmerengve ültem az étkező asztalnál, a gondolataim egymást üldözték a fejemben. Seokjin a pultnál szorgoskodott, teljesen kifordult magából. Ha úgy nézzük, igazából mind megváltoztunk egy kicsit.

Taehyung alig mosolygott, ha mégis megtette az azért volt, mert Jimin nem hagyta őt nyugodni.

A rózsaszín hajú fiú pedig képes volt otthon átjegyzetelni az iskolában leírtakat külön lapokra, hogy Jungkooknak egyszerűbb legyen majd megtanulni és bepótólni a lemaradását. Emlékszem rá, hogy mikor elmentünk Jungkook házába, az összes füzetét átlapozta, hogy az ő stílusában készítse el neki a jegyzeteket.

Namjoon könyveket olvasott a jogokról, mindent tudni akart azzal kapcsolatban, hogy milyen mértékű büntetést kaphat SiWon.

Hoseok minden nap megkérdezte mindenkitől, hogy hogy van és első szóra ugrott, ha bármelyikünknek is segítségre volt szüksége.

Seokjin pedig anyáskodóvá vált. Minden nap meleg levest készített, hogyha Jungkook felébred, bevihesse neki, és sokszor meg is látogatta őt a kórházban.

Én pedig alig voltam otthon. Volt, mikor az éjszakát is a kórházban töltöttem, miután sikerült kiharcolnom magamnak, hogy maradhassak a látogatási idő után is. Sokat beszélgettem SoRa-val, Jungkook anyukájával és bár én sem voltam lelkileg rendben, igyekeztem bátorítani őt.

- Hol jársz? - zökkentett ki a gondolataim közül Seokjin.

- Szerinted? - vontam fel a szemöldököm.

- Jó, hülye kérdés volt - legyintett és visszafordult a lábashoz.

- Nem értem, miért viselkedik olyan furcsán - sóhajtottam az asztalra könyökölve. - Az emberek nem így állnak a dolgokhoz, ha így bántották őket.

- Nem azt mondtad, hogy ma beszélni fog a pszichiáter a szülőkkel?

- De...

- Na, akkor biztosan lesz magyarázat a viselkedésére - bólintott, aztán egy hordozható dobozba öntött a gőzölgő levesből. - Menjünk, félek, hogy mire odaérünk így is hideg lesz.

- Oké! - pattantam fel az asztaltól.

Mindketten felöltöztünk, Jin egy zacskóba tette a dobozt és kivette a zsebéből a kocsikulcsot.

Azt hiszem, már csukott szemmel is eljutnék a kórházig, olyan sokszor jártam arra az elmúlt időben. Izgatott voltam, hogy ismét láthatom Jungkookot, akitől úgy búcsúztam el reggel, hogy ameddig beszélget az orvossal, én hazamegyek és lezuhanyozom, és mire ők végeznek, újra ott leszek vele. Az ölemben tartottam a levest, amíg Jin vezetett, szerencsére egyszer sem kaptunk piros lámpát, így hamarabb odaértünk, mint szoktunk. Ezúttal lifttel mentünk fel az emeletre, és kilépve a folyosóra azonnal megláttam Jungkook szüleit és a pszichiátert. SoRa felénk kapta a fejét és megkönnyebbülten intett maga felé.

- De jó, hogy itt vagy! Szeretnénk, ha te is bejönnél - fogta meg a kezem.

- Köszönöm - pillantottam rá hálásan, majd odaadtam Jinnek a dobozt és a lelkére kötöttem, hogy vigyázzon Jungkookra.

Az orvos egy irodaszerű terembe vezetett minket. Ő leült az asztala mögé, én pedig megvártam, hogy Jungkook szülei helyet foglaljanak, csak azután ültem le egy székre. Az orvos megköszörülte a torkát és úgy nézett ki, mint aki éppen a gondolatait teszi rendbe.

- Nincsenek jó híreim - kezdte. Egyből leizzadtam és erősen ragadtam meg a szék karfáját.

- Csak mondja el, kérem - sóhajtozott SoRa zaklatottan, miközben a férjéhez bújt.

Az orvos kinyitotta az asztali fiókot és egy nyomtatott lapot vett elő. Felemelte, így már láthattuk, hogy a lapon az emberi agy részei állnak.

- Az elme egy kifürkészhetetlen része az embernek. Tulajdonképpen, az agyunk irányít minket, ha beütjük például a lábunkat, innen kapjuk az ingert - mutogatott a papíron. - Ha trauma éri a szervezetet, az agy megpróbál védekezni. Azokat a részeket, amelyek kiváltották a traumát, ide helyezi, a tudattalanba - egy pillanatra SoRa-ra nézett, hogy megbizonyosodjon róla, érthetően beszél-e. - Így elérhetetlenné válik, olyan, mintha meg sem történt volna. Bizonyos esetekben azonban előfordul, hogy egyszerre több inger éri a szervezetet. Ilyenkor minden ember másként reagál. A fiú elméje kiemelt egyetlen egy ingert, amit megtartott magának, a többit a tudattalanba száműzte. Ameddig eszméletlen volt, az agya ebbe az egy ingerbe kapaszkodva tovább szőtte a történéseket, hogy is mondjam, hogy megértsék... - gondolkodott hangosan. - A fiúk nem érzékelte, hogy eszméletlen. Azt hiszi, hogy folytatta az életét.

- Nem úgy viselkedik... - szúrtam közbe.

Az orvos rám nézett, majd felállt és az asztal elé sétált, hogy a bútornak dőljön.

- Jungkook tudattalanjába került az az időszak, amíg Park SiWon a pincéjében tartotta őt fogva. Részletekből építkezett, ő úgy élte meg az egészet, hogy Park SiWon csak megütötte őt, majd leszúrta a barátját. Ezután mindenki ellene fordult, nem tudta feldolgozni a történteket. Rémálmai voltak és állítása szerint idővel már éber állapotban is látta a halott barátját, sőt mi több, beszélt is vele.

- Azt hiszi, hogy meghaltam? - dőltem előre döbbenten.

- Te vagy Min Yoongi? - kérdezte, mire bólintottam egyet.

- Azt mondta, a karjain lévő vágásokat ő maga csinálta egy ollóval, amikor te arra biztattad őt. Egy bizonyos Seokjin nevű fiú mentette meg, ekkor került kórházba. Később pedig lelökted őt az épület tetejéről - hümmögött.

- Sosem tennék ilyet! - kiáltottam fel hitetlenül.

- Miből hiheti azt a fiú, hogy halott vagy? - vonta fel a szemöldökét.

- Yoongi, mi van a pulóvereddel? - nézett rám SoRa, még mielőtt komolyan átgondolhattam volna a dolgokat.

- Igen... SiWon ellopta a pulóveremet, amit megtaláltak Jungkooknál, amikor kiszabadították őt - motyogtam a halántékomra szorítva az ujjam.

- Összerakta a képet, ami csak számára volt valós - biccentett az orvos. - Nos, a probléma ott van, hogy Jungkook még most is azt hiszi, hogy ugyanabban a világban van, amit ő alkotott magának. Tehát, még csak ezután jön a neheze.

- Ezt hogy érti? - szólalt meg most először Jungkook apukája.

- Mit gondol, mit fog tenni a fia, ha kitisztul a tudata és emlékezni fog azokra a napokra, amiket rabságban töltött? - tette fel a legfontosabb kérdést az orvos.

- Miben lehetünk a segítségére? - kérdezte SoRa, miközben arca fal fehérré vált.

- A tudattalant terápiákkal fogom feltárni. Apránként hozom vissza a valós emlékeit, így önöknek csak annyi a dolguk, hogy támogassák őt - bólintott, majd teljesen felém fordult. - Jungkook tényleg elhitte, hogy meghaltál, ugyanis a pulóver valóságos volt. Mit gondolsz, el tudod érni, hogy ne higgyen halottnak?

- Nem tudom... - hajtottam le a fejem.

- Csupán azt kell tenned, amit eddig - bátorított. - Ha elfogadja, hogy életben vagy, hamarabb érhetünk a végére.

- Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni - feleltem végül határozottan.

- Mikor kezdi a terápiát? - kérdezte SoRa.

- Terveim szerint jövőhéten... - mondta, mire SoRa elővett egy vastag borítékot és az orvos kezébe nyomta. - De akár holnap is elkezdhetem - bólintott és a zsebébe csúsztatta az összeget.