blue {YoonKook ff.}

46. Zavar

A szívem őrült sebességgel kezdett dobogni amint lassan kinyílt az ajtó.

Vártam, hogy a kék tincsek előbukkanjanak és megtalálhassam Yoongi csillogó szemeit, azonban áthúzták a számításaimat. Éreztem, ahogy lesápadok, miközben egy fiatal lány hátrált be a szobába, egy lavórral a kezében. Amikor megfordult, egy kicsit megrettent és döbbenten nézett rám.

- Hát felébredtél! - mosolyodott el hirtelen. Az ágyam mellé sétált és a kis székre tette a habos vízzel teli lavórt.

- Ismerlek? - kérdeztem értetlenül.

- Kezdő ápoló vagyok, én mosdattalak, amíg kómában voltál - bólintott. - Minah a nevem - mondta, aztán egyszerűen lerántotta rólam a takarót.

- Hé! - kiáltottam felháborodva.

- Jaj, ne! Kicsúszott a tű! - kapott az arcához kétségbeesetten. - Oké, csak semmi pánik, visszateszem!

- Nehogy hozzám érj! - szóltam rá idegesen, de annyira elszánt arcot vágott, hogy bennem ragadtak a szavak.

A következő történések pedig rohamosan követték egymást. Minah kapkodva sietett a másik oldalamra, de nem figyelt és megcsúszott a vizes padlón. Az ágy szélébe és a szekrénybe próbált megkapaszkodni, aminek az lett az eredménye, hogy majdnem kirántotta alólam a lepedőt, a szekrény az oldalára borult, ő pedig kifeküdt a földön.

Pár pillanatig csend volt, azt hiszem mindketten rendesen meglepődtünk. Aztán Minah fájdalmasan nyöszörögni kezdett.

- Jól vagy? - kérdeztem a plafonra emelve a tekintetem. Bántam, hogy nem tudok felülni és megbizonyosodni a lány által okozott károkról.

- Uhum - dünnyögte. - Levertem a vázát...

- Semmi baj - mondtam, miközben végignéztem, ahogy az ágyba kapaszkodva feltápászkodik. Szegény, az arca teljesen kivörösödött, a haja összekuszálódott és teljesen lehorzsolta a könyökét. Megigazította magán a ruháját és torkát köszörülve fogta meg a tűt.

- Ez nem az én napom - motyogta.

Erősen tartotta a karomat, bár az is lehet, hogy csak én voltam túl gyenge ahhoz, hogy elhúzódjak tőle.

Mindenesetre, sikerült visszatennie az infúziós tűt, ami benne megkönnyebbülést, bennem pedig bosszúságot keltett.

- Mindenkinek lehet rossz napja - mondtam halkan, félrefordítva a fejem.

- Na de ennyire? - hitetlenkedett. - Reggel lekéstem a buszt, egyetlen egy taxi sem állt meg, hogy felvegyen, és még az eső is esett. A barátom egy önző dög, felhívtam, de lerázott azzal, hogy ő fáradt és biztos, hogy nem kel ki az ágyból. Szóval sétáltam a zuhogó esőben, és fél órával később értem be, amit a főnök asszony persze észre is vett. A recepción várt engem, érted? Mintha nem lenne más dolga. Kioktatott a többiek előtt és azt mondta, hogy ez az utolsó esélyem, ha eljátszom, be se kell többet jönnöm - csak beszélt és beszélt. Ugyan nem kérdeztem őt, mégsem szóltam közbe, gondoltam jobban fogja érezni magát, ha kiadja a feszültségét. Közben papírzsebkendőkkel törölte fel a padlót és összegyűjtötte a vázadarabokat. De legalább nem kellett magyarázkodnom, Minah elég szétszórt, azt hiszem jól jártam vele. - Az lesz a vége, hogy itt hagyok mindent és elköltözöm a világ végére. Egyedül, mert a barátom egy seggfej. Néha azt kívánom, bárcsak olyan lenne, mint a te párod.

- Tessék? - néztem rá meglepetten.

- Hát a kék hajú fiú, nem a párod?

- De...? - kérdeztem vissza zavartan.
- Itt volt?

- Hát persze, minden nap, meg igazából minden éjjel. Szerencsés vagy - vigyorodott el. - Most is itt van, de látta, hogy bejövök.

- Minah... Kérhetek tőled valamit?

- Hát, ha...

- Nem mondom el senkinek az itt történteket - vágtam a szavába.

- Oké, mit szeretnél? - pislogott rám hálásan.

- Hívd be a barátomat - bólintottam.

- Előbb engedd, hogy picit rendbe tegyelek...

- Most! - kiáltottam hirtelen, mire ijedten összerezzent és szó szerint kifutott a kórteremből.

Idegtépő volt az a pár másodperc, amíg egyedül maradtam a kavargó gondolataimmal. Sehogy sem állt össze a kép. Minah miért beszélne valakiről, aki már meghalt? És ha nem is róla beszélt, hanem valaki másról, miközben félreértette a dolgokat?

Újra nyílt az ajtó és a lány lépett be először. Utána pedig...

- Minden rendben? - kérdezte aggódón, miközben mellém sétált és hideg kezét az arcomra helyezte. - Forró vagy.

- Jelezni fogom az orvosnak - mondta Minah.

- Jungkook - szólítgatott az előttem álló lágy hangon, de képtelen voltam megszólalni.

Ez megint csak egy álom lenne?

- Hé, most már itt vagyok.

- Ki vagy te? - csúszott ki a számon, mire egész testében megfeszült.

- Miről beszélsz? - értetlenkedett.

- Át akartok verni, ugye? - kérdeztem egyre szaporábban szedve a levegőt.

A fiú az oldalamhoz nyúlt és felemelt, én pedig megragadtam a lehetőséget és kirántottam a párnám alól a vázadarabot. Minah felsikkantott, míg Yoongi, aki biztos, hogy nem Yoongi, rémülten nézett rám.

- Mit akarsz azzal csinálni? - kérdezte hebegve.

- Láttam, amikor meghaltál - sziszegtem dühösen. - Ott voltam!

- Nem, ez nem igaz, Jungkook - rázta meg a fejét. Mélyen a szemébe néztem és az alkaromhoz emeltem a darabkát, a bőröm szabad részéhez. - Mi a fasz? - kiáltott fel hirtelen, mire összerezzentem, az éles tárgy megcsúszott a kezemben, felsértette a bőrömet. Minah őrjöngve sietett segítségért, még a folyosó végéről is hallottam a hangját. - Jungkook!

- Hagyd! - szóltam rá. Megfogta a kezeimet és eltolta őket egymástól, mire felszegtem a fejem és értetlenül néztem rá.

- Te megőrültél?! - kérdezte emelt hangon, és csak egy pillanatra engedett el, újra a karomhoz nyomtam a véres darabot. - Jungkook, bazdmeg! - ordította, miközben lendítette a kezét.

Nem igazán fogtam fel, hogy mi történik. Éreztem a csípő érzést az arcom jobb oldalán és hallottam a csattanást, a fülem is belecsendült. A bőröm felforrósodott Yoongi tenyere nyomán és könnyek szöktek a szemembe.

- Már nem akarsz velem lenni? - zokogtam fel.

Yoongi két keze közé fogta sajgó arcom és olyan közel hajolt hozzám, hogy alig tudtam teljesen rá fókuszálni.

- Itt vagyok veled! Élek, Jungkook, lélegzem, nézd! - kapkodva emelte kezemet a mellkasához. - Tudod, mennyire fáj az, hogy el akarsz hagyni?!

- De én nem... - a hangom elfúlt, ahogy rámtört még egy zokogó roham.

- Térj észhez! - rázta meg a vállaimat, de úgy éreztem, ezzel nem segít, inkább még jobban összezavar.

A gyomrom kavarogni kezdett és a pofon hatására, amit adott, ijesztő képek villantak fel könnyes szemeim előtt.

Megrémültem tőlük, attól a sötét szobától, attól a porfelhőtől, ami a levegőben szállt. Mintha ott lettem volna, fojtogatni kezdett, nem kaptam levegőt.

Tompán érzékeltem, ahogy Yoongi teljesen előredöntött és a torkomból feltört a savas folyadék. Orvosért kiabált és úgy káromkodott, ahogy még sosem hallottam őt. Úgy éreztem, most tényleg meg fogok halni.