blue {YoonKook ff.}

17. Matematika

Egyáltalán nem akartam újra iskolába menni. Nehezemre esett reggel korán felkelni, holott tudtam, hogy a múlt héten sem aludtam többet az alvás zavaraim miatt, de akkor legalább addig lustálkodhattam a puha ágyamban, ameddig akartam. És nem kellett azon aggódnom, hogy mit vegyek fel, vagy hogy hogyan bújjak el ma az iskolában. Nem bánt senki, mégis erre gondolok, mert... megszoktam, mondhatni.

Mindenesetre nem akkora gyomorgörccsel megyek be ide, mint az előző iskolámba, ez már haladás.
Betettem az iskolatáskámba két üveg vizet - ez lesz a mai reggelim és ebédem - és miután mindennel végeztem, elindultam.

Taehyung nem várt a ház előtt, amit furcsálltam, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Biztosan dolga van, vagy elaludt. Kénytelen voltam előkeresni a fülhallgatóm, ami természetesen a táskám legaljában volt teljesen összegubancolódva, így mire zenét tudtam volna hallgatni már oda is értem a suliba. Előrelátóan jól elérhető helyre tettem gubancmentesen, ha hazafelé is ehhez kéne folyamodnom.

Elfordítottam a fejem a portás vidám arcáról, a mai napig nem értem meg őt, hogy a francba képes állandóan mosolyogni? Ráadásul reggel? Ez még a furánál is furább.

A terembe siettem, ahol egy pillanatra megtorpantam a küszöbön, azt hittem káprázik a szemem. Taehyung társaságának összes tagja itt volt már és mind egy könyvet, vagy füzetet bújt néma csendben. Nem mindennapi látvány, ezt le kéne fotózni.

Lassan a padomhoz mentem és leültem Hoseok mellé, aki csak egy félpillantást vetett rám.

Egyedül Jimin ült nyugodtan hátradőlve, éppen zenét hallgatott a telefonján miközben valakivel beszélgetett a közösségi oldalon. Annyira szokatlan volt a kialakult szituáció, hogy igazából el sem hittem. Most komolyan, ha valaki azt mondja nekem, hogy Min Yoongi és a hírhedt csapata becsengetés előtt itt lesz és szorgalmasan bújja a könyveket, egyszerűen elküldöm azzal a címszóval, hogy velem ne szórakozzon. De így, hogy a saját szememmel látom, érzem ahogy az értetlenség és tudatlanság felőröl.

Két perccel a csengő előtt felálltam és odaléptem Taehyung mellé. Megböktem a vállát, mire egy másodpercre rám nézett, de amint realizálta, hogy ki vagyok, kezemet arrébb hessegetve bújt vissza a könyvébe.

- Ne most, Jungkook - motyogta.

Szó nélkül visszaültem a helyemre és vártam a tanárt, hátha többet megtudok tőle. Merem remélni, hogy nem írunk dolgozatot, mert semmit se készültem, tegnap miután hazamentem Yoongiéktól konkrétan estig az ágyamban fetrengtem és a reggel történteken gondolkodtam. Nem volt időm tanulni...

Hamarosan bejött a tanár, a naplót az asztalra csapta és összeszűkített szemekkel mérte végig az osztályt.

- A hatos csapat öt tagja már jöhet is előre - mutatott az első padsorra.

Az ott ülők készségesen felálltak, míg a srácok mellettem Jiminen kívül, mint akit kínozni visznek, úgy tápászkodtak fel a székükről. Ciki vagy sem, egy számomra ismeretlen osztálytársam közeledett felém, mire ijedten néztem Hoseok üres helyére. Ne... Nem akarom, hogy mellém üljön!

- Tanár úr! - tette fel a kezét Jimin, a tanár pedig szemüvegét az orrára tolva nézett rá kérdőn. - Átülhetek Jungkook mellé?

- Gyorsan - tapsolt a levegőbe. Jimin összeszedte a cuccait és levágta őket Hoseok padjára, majd leült mellém.

- Köszi - fújtam ki a levegőt megkönnyebbülve. Oké, Jiminnel sem vagyok annyira jóban, de őt legalább ismerem. Nem úgy, mint a most szomorúan elmosolyodó srácot, aki kénytelen volt Jimin helyére ülni.