blue {YoonKook ff.}

16. Ismeretlen érzés

Másnap reggel egészen másképp láttam a dolgokat. Kipihenten ébredtem és bár ott motoszkált a fejemben, hogy tegnap mennyire szörnyen éreztem magam, nem tudta elvenni a kedvem attól, hogy elégedetten sóhajtozzak és kinyújtóztassam a végtagjaimat egy kicsit pozitívabb dolgokra gondolva. Ahogy azonban karomat oldalra dobtam, valami puhának ütköztem. Értetlen ráncokba szalad a homlokom és tapogatni kezdtem azt a valamit, természetesen eszem ágában sem volt kinézni a takaró alól. Addig csináltam ezt, míg nem megütötte a fülemet egy halk kuncogás közvetlenül mellőlem.  Megdermedtem, aztán ijedten rántottam vissza a kezemet a pajzsom alá.

- Jó reggelt, Jungkook - dugta be a fejét az enyém mellé Taehyung.

- Rám hoztad a frászt! - morogtam hátrébb húzódva, hogy ő is elférjen a takaró alatt.

- Azt hittem szándékosan tapogatod a farkam - biggyesztette le a száját, mire elkerekedett szemekkel fordítottam el az arcom, amit ugyan nem láthatott, de éreztem, hogy vörössé válik.

- Tae...

- Nyugi, vicceltem - paskolta meg a vállam, mire hosszasan kifújtam a levegőt. - Yoongi farkát tapogattad.

- HOGY MI?! - ültem fel hirtelen és a szemem elé kaptam a kezem, mert majdnem megvakított a fény.

- Jól van - röhögött Taehyung a hasát fogva. - Csak a kezem volt.

- Átok rád - motyogtam az orrom alatt és visszafeküdtem, mert sokkal kényelmesebb volt úgy, mint ülve.

- Mire véljem ezt a reakciót? - hümmögött a mellettem fekvő fiú.

- Semmire - vágtam rá azonnal. - Te is így reagáltál volna, ha azt mondom, hogy egy másik srác fa... izéjét fogdosod - mentettem magam, hiszen nem tudhatja meg, hogy meleg vagyok. Talán megutálna, undorodna tőlem és elküldene, aztán soha többé nem állna velem szóba. Nem akarom elveszíteni az egyetlen barátom...

- Izéjét? - vihogott fel még hangosabban. - De cuki!

- Megtennéd, hogy épen hagyod a hallásomat? - tettem a tenyereimet a füleimre. - Még csak most keltem fel!

- Pedig már tíz óra - kezdett okoskodni.

- Mennyi? - pillantottam rá. - Túl korán van!

- Egyetértek - szólalt meg egy hang a lépcső felől, mire mindketten odakaptuk a fejünket. Yoongi a korlátot fogva, szabad kezével a szemét dörzsölte és... Nem tudom, miért, de zavarba jöttem kócos haját és rendezetlen ruháit látva. Lesütve szemeimet fordultam vissza, kérdőre vonva saját magam. - Taehyung, ha még egyszer a vihogásodra kell ébrednem, leütlek és a pincében foglak tartani amíg éhen nem halsz - mondta mindezt olyan nyugodtan és komolyan, hogy a hideg rázott tőle.

- De Yoongi, nincs is pincétek - értetlenkedett Tae, mire megrántottam a felsője alját jelezve, hogy talán jobb lenne ha befogná. A morcos fiú gonoszan elvigyorodott és egy kacsintás után válaszolt.

- De van ásónk és kertünk.

- HOSEOK HYUNG - ordított fel a legjobb barátom, ami miatt annyira megijedtem, inkább meglepődtem, hogy a menekülési akcióm közben leestem a kanapéról. - Ouw, Kookie, jól vagy? - érkezett a zaklatott kérdés.

- Próbáljuk ki, lelöklek az ágyról és megtudod, hogy jól van-e - felelte Yoongi.

- Mi? Ne! - ellenkezett Taehyung, de ezek után csak egy hangosabb súrlódást hallottam, majd a barátom fájdalmas nyögését.

- Gyere - nyújtotta felém a kezét Yoongi. Hezitálva bámultam rá, de úgy látszik nem túl türelmes fajta, az arcára van írva minden érzelme és nem akartam magamra haragítani, így az utolsónak tűnő pillanatban elfogadtam a segítségét.