blue {YoonKook ff.}

13. A felszín (16+)

Visszaértünk a fiúkhoz és Yoongi egy másik asztaltól odahúzott a sajátja mellé egy széket. Szótlanul leültem, a világért sem akartam volna felbosszantani. A kabátomat levettem és a háttámlára akasztottam.

- Kookieeee, ne haraguuuuuuuuudj! - vetődött rám Taehyung könnyes szemekkel. - Nem gondolkoztam, én csak jót akartam neked!

- Nem tudom, miért kéne rád haragudnom - feleltem tanácstalanul, miközben rázkódó vállát simogattam.

- Még - mondta Yoongi.

- Nem sikerült? - ráncolta a homlokát Hoseok, mire a mellettem ülő csak megrázta a fejét.

- Soha többé nem teszek ilyet, megígérem, csak ne haragudj rám! - szorongatott továbbra is a legjobb barátom.

- Tae, sosem tudnék rád haragudni - sóhajtottam.

- Biztos? - húzódott el tőlem, hogy a szemembe tudjon nézni. Tényleg sír, eddig azt hittem csak rájátszik, de a szemeiből szó szerint ömlenek a könnyek.

- Rád nem is lehet haragudni - ráncoltam a homlokom értetlenül.

- Olyan cuki vagy - vett szakadozva egy nagy levegőt.

- Na jó, most már szállj le róla - lökdöste arrébb szegény fiút a védelmezőm. Vagyis, azt mondta ne mozduljak mellőle, akkor hívhatom védelmezőnek, nem?

- Igyunk valamit, kikészültem - csapta össze a tenyereit Seokjin és máris a pulthoz ment.

- Tudtam, hogy otthon kellett volna maradnunk - szúrta oda Hoseok, amitől hihetetlenül rosszul éreztem magam. Tönkretettem a bulit, tudtam, hogy nem szabadott volna eljönnöm.

- Haza megyek - álltam fel, de azzal a lendülettel vissza is huppantam a székre, mivel Yoongi a felsőmnél fogva húzott vissza.

- Mit mondtam neked? - mordult rám.

- Nem akarom tönkretenni a bulit - ingattam a fejem.

- Taehyung tette tönkre - mutatott Jimin a még mindig könnyező fiúra, aki a neve hallatán a tenyereibe temette az arcát.

- Még sosem drogoztál, igaz? - kérdezte Hoseok kíváncsian. Megráztam a fejem és ha lehet, még kellemetlenebbül éreztem magam. Mindenből kimaradtam, amit a korombeliek csinálnak, mert egy elcseszett, idióta kölyök vagyok.

Miért születtem meg egyáltalán? Miért nem halhattam meg még a legelején, amikor semmi sem számított? A szüleim sokkal jobban jártak volna, ha eldobnak maguktól. Nem egy selejtes gyereket akartak, tudom, hogy egy tehetséges, okos fiúra vágytak, ehhez képest egy kis senkit kaptak.

- Kóla - bökte meg az oldalam Seokjin, ahogy letett elém egy pohár kólát, a többieknek viszont teljesen mást adott. Halkan megköszöntem, de továbbra is mozdulatlanul ültem és amíg a többiek vidám sztorizgatásba kezdtek, engem valamiért magukkal ragadtak a gondolataim.

Sosem éreztem még ilyet. A testem mintha lebénult volna, képtelen voltam felemelni a kezem, hogy ihassak egy kortyot, hiszen a szám kiszáradt és forróság öntött el.

Eszembe jutott SiWon, aki megkeserítette az életemet, aztán lassan az összes többi ember arca elém került, aki valaha bántott. Nem haragudtam senkire, mert igazuk volt. Minden tettüket megérdemeltem és elfogadtam, hogy nem vagyok elég jó senki számára. Tudom, hogy ronda és kövér vagyok, hogy a csendességem irritáló, de ha megszólalok csak a hülyeséget ontom magamból. Azt is tudom, hogy undorító vagyok, egy ferdehajlamú kis senki. Sosem leszek szerelmes, vagy ha mégis, engem senki sem fog szeretni. Jelentéktelen része vagyok a világnak, vagy inkább egy teher, amitől meg akarnak szabadulni.