blue {YoonKook ff.}

4. Remény a jobb életre

- Min Yoongi! Viselkedj! - emelte fel a hangját a tanárnő, miközben szigorú arckifejezéssel nézett a fiúra, akit nem igazán hatott meg a dolog. Csupán a megjelenéséből és a viselkedéséből meg tudom állapítani, hogy ő pont olyan, mint SiWon. A mellette ülő srác pedig minden bizonnyal a csatlósa. - Menj csak, Jungkook, foglalj helyet Hoseok mellett - mutatott az egyetlen üres helyre az ofő. Legszívesebben térdre borultam volna előtte, hogy könyörögjek; nem akarok a gonosz fiú mellé ülni, mégsem tettem. Nem nyernék vele jó pontot, így kelletlenül ültem le az utolsó padba.

A tanárnő belekezdett az órába, így az osztály nagy része rá figyelt. A maradék pedig rajtam tartotta szemét. Itt a mellettem ülőkre gondoltam, de az előttem lévő padból is hátrafordult egy ezüst hajú fiú.

Várjunk csak.

Hiszen én őt ismerem! Illetve, nem ismerem, de találkoztam már vele. Ahogy a padtársával is. Ők vettek nekem Sojut a boltban szombaton. A remény apró szikrája költözött belém, mert az ezüst hajú, akinek nem emlékszem a nevére, nagyon közvetlen volt velem. Ahogy elkapta pillantásom elvigyorodott és kacsintott egyet. Zavartan sütöttem le szemeimet és csúsztam lejjebb a széken, így ültem végig az órát. A kicsengő után mindenki szedelőzködni kezdett, amit nem értettem, hiszen az órarend szerint itt lesz nyelv óránk.

- Ide figyelj, Jungkook! - csapott az asztalra a mellettem ülő, mire összerezzentem. - Akkor teszem ide a cuccomat, amikor csak akarom, vágod? - dobta a füzetemre a tolltartóját. - Nem fogom meghúzni magam csak azért, mert te hirtelen betoppantál ide - mondta. Nem tehettem mást, feszülten bólintottam. - És nézz a szemembe, ha hozzád beszélek - mordult rám. Ahogy kérte, a szemébe néztem és remegő hangon válaszoltam.

- Oké.

- Remek - mosolyodott el. Ha nem beszélt volna hozzám olyan aljasan, most azt hinném, ez a kedves mosolya. De úgy igazán, miért lenne velem kedves? Nincs semmi oka rá.

Összepakoltam a cuccaimat és felálltam. Még egyszer meg kell néznem az órarendet, de nem tehetem meg ezt előttük. Tudom, hogy minden tettemért megszólnának, ezért jobb, ha nem csinálok előttük semmit.

Amint kiértem a terem elé, előkerestem a kis lapomat és figyelmesen átnéztem az óráimat. Ezt nem értem, itt lesz órám. Akkor mégis hova mentek a többiek?

- Hé! - lépett mellém az ezüst hajú fiú. - Szia! Mi már találkoztunk, igaz?

- Szia... Igen, a boltban - frissítettem fel az emlékezetét.

- Kim Taehyung vagyok, szólíts csak Taenek. Vagy ahogy tetszik, igazából mindegy - legyintett lazán. - Hova mész? - nézett a vállamon lógó táskámra. - Te japánt tanulsz?

- Nem, angolt - ráztam meg a fejem.

- Akkor velünk leszel - mosolyodott el, majd a telefonjára vetett egy pillantást. - Maradt hét percünk a szünetből. Körbevezesselek a suliban?

- Hát... - hezitáltam. Miért ilyen kedves velem? - Ha nem baj...

- Dehogy! Gyere! - megragadta az alkarom és az iskola előterébe húzott. - Innen kezdjük, ez a legegyszerűbb.

- Tae! - hangzott az éles kiáltás a folyosó végéről. A szőke hajú fiú rohant oda hozzánk.

- Ő Jimin - mondta Taehyung. A srác bizalmatlanul mért végig.

- Mit csináltok? - kérdezte végül.

- Körbevezetem Jungkookot. Mert én ilyen kedves vagyok - húzta ki magát Tae.

- Mit kért cserébe? - pillantott rám Jimin, mire összehúztam magam. Istenem, Jungkook, olyan gáz vagy!

- Semmit - ingattam a fejem.

- Akkor jövök én is - rántotta meg a vállát a szőke, majd maguk közé húztak és az ellentétes irányba indultunk el.

Mindent részletesen megmutattak, én pedig próbáltam legalább a felét megjegyezni az információ áradatnak, ám nehezemre esett, mert végig kínzó kérdések ordítottak a fejemben. Taehyung már a boltban is kedves volt velem ahogy most, bár sosem tudhatom, ki visel álcát, és ki nem. Lehet, hogy ez a srác most kedves velem, de a hátralévő időben pokollá fogja tenni az életem. Lehet, hogy a barátom lesz. Az első barátom.

Amikor becsengettek, visszamentünk a terembe és leültünk a helyünkre. A lehető legkisebb helyet foglaltam el a padon, mert a mellettem ülő srác tolltartója még mindig az én helyemen volt.

- Taehyung - szólalt meg a kék hajú, Yoongi olyan hangon, hogy ha hozzám szólna így, kiszaladnék a világból félelmemben. Tae hátrafordult és felvonta a szemöldökét. - Hol voltál?

- Körbevezettem Jungkookot - adott egyszerű választ Tae. Yoongi állkapcsa megfeszült, miközben szikrákat szóró szemeit rám vetette.

- Minek?

- Hogy ne tévedjen el? - kérdezett vissza védelmezőm. - Az ofő azt mondta, segítsünk neki beilleszkedni.

- És ha az ofő azt mondja, hogy  nyald ki a seggét, te megteszed?

- Nem, fúj. Ez undorító - fintorgott Taehyung.

- Pedig képletesen most ezt csinálod - sóhajtotta Yoongi. Taehyung előre fordult, mikor bejött a tanár és elkezdődött az angol óra.

Nem értem, Yoongit miért zavarja, hogy Tae kedves velem. Ugyanakkor most már minden kétségem elszállt afelől, hogy mit akar az ezüst hajú. Csak az osztályfőnök kérését teljesítette.

A nap maradék részében szerencsére nem volt órám ezekkel a srácokkal. Emelt óraszámban tartott magyarra járok, ők pedig nyilván nem, mert eltűntek mellőlem, mint a kámfor.
Rajtuk kívül mindenki kíváncsi szemekkel vizslatott, ami szokatlan volt számomra, hiszen én ítélkező tekintetekre számítottam, akárcsak az előző iskolámban. A második magyar órán egy lány feltehetően oda akart jönni hozzám, de a padtársa elkapta a kezét és hiába beszélt halkan, még így is hallottam, amit mondott.

- Hagyd. Taehyung és Jimin már beszélt vele.

Na és? Mekkora befolyása van itt annak a két srácnak, hogy a többiek nem mernek a közelembe jönni? Valamibe sikeresen belekevertem magam, már az első nap.

Bármennyire próbáltam negatívan szemlélni a történteket, be kellett vallanom, valamiben más volt ez az iskola, mint a másik. Yoongi modora és viselkedése ugyan emlékeztetett arra, hogy hol állok a ranglétrán a társadalomban, de Taehyung hozzáállása az érkezésemhez tényleg adott egy kis reményt a jobb életre. Még ha nem is magától, de megtette, hogy segített nekem és a kezdetektől jó fej volt.