blue {YoonKook ff.}

11. Miért érdekel?

Elmélázva szemezgettem egy magányos kaviccsal, ami valahogy a családom háza elé került. A térdeimen könyökölve várakoztam már egy jó ideje, de könnyen feltaláltam magam, hiszen túlságosan elfogalta figyelmem az az aprócska kődarab. Tulajdonképpen csak ott van. Nem csinál semmit, még csak nem is lélegzik. Ha rálépnek vagy belerúgnak meg sem érzi, nem roppan össze a ránehezedő súlytól. Ha süt a Nap, nincs melege, ha fagy van, nem fázik. Arra az álláspontra jutottam ezt a jelentéktelen tárgyat figyelve, hogy a legjobban akkor járnék, ha következő életemben kavics lennék. Vagy egy üres kagyló. A lényeg, hogy ne érezzek az ég világon semmit.

Egyszer azt olvastam, hogy az ember érzi, ha előző életeiben túl sok megpróbáltatás érte. Talán van a lelkem vagy ezer éves és minden életben belerúgtak, megalázták, szétszaggatták. Kíváncsi lennék, a lelkem előző tulajdonosa meddig bírta, öngyilkos lett ennyi fájdalommal a mellkasában vagy kibekkelte öreg koráig?
Abban biztos vagyok, hogy én nem leszek nyugdíjas. Előbb vagy utóbb össze fogom szedni minden bátorságom, hogy véget vessek ennek az egésznek.

Halkan felsóhajtottam, miközben felnéztem az árva kavicsról és hunyorogva pislogtam magam elé. A Nap szinte megvakított, de nem kellett sokáig szenvednem tőle, mert valaki árnyékot adva állt elém. Felpillantottam és még a szám is tátva maradt a döbbenettől.

Maga Min Yoongi állt előttem.

- Meddig üldögéltél volna idekint? - vonta fel a szemöldökét. A zsebébe nyúlt és elővette a kulcsomat meg a telefonomat, mire felálltam és torkomat köszörülve vettem el tőle a cuccaimat. 

- Nem sokáig - feleltem, majd elfordultam tőle és a zárba illesztettem a kulcsot.

- Ejnye, Jungkook - ciccegett mögöttem az ördög bal keze. Mert SiWon a jobb. - Illene megköszönni, hogy segítettem.

- Igen - bólintottam nagyot nyelve és a vállam felett visszanéztem rá. - Köszönöm.

- Be sem hívsz? - tárta szét a karjait. - Kiszáradtam, elfogadnék egy pohár vizet.

Hezitálva szorongattam a kulcsot a zárban, nem tudtam, mi lenne a helyes válasz. Engedjem be és kockáztassak, mert lehet, hogy bántani akar, vagy küldjem el? Bármennyire félek tőle, nem mutathatom azt, hogy egy bunkó, szívtelen ember vagyok. Csak egy pohár víz...

- Gyere - mondtam végül és végre beléptem az otthonomba. Lerúgtam magamról a cipőmet majd a konyhába mentem, hogy minél hamarabb kiszolgáljam Yoongit. Hallottam, ahogy becsukja maga után az ajtót és pár pillanat múlva megláttam kék haját. Mintha otthon lenne, lehuppant az asztal mellett egy székre.

- Egyedül laksz itt? - kérdezte színtelen hangon, miután belekortyolt a hideg vízbe.

- Nem, csak a szüleim sokat dolgoznak, alig vannak itthon - mondtam. A konyhapultnak dőltem és árgus szemekkel néztem a fiút, aki eddig egy normális szót sem intézett felém. Szinte biztos vagyok benne, hogy akar tőlem valamit, ami száz százalék, hogy nekem rossz.

- Mennyi az a sok? - faggatott tovább.

- Heti egyszer jönnek haza, néha még annyiszor sem - feleltem halkan és próbáltam rájönni, hogy miért érdeklődik a szüleim felől. Nagyon remélem, hogy nem akarja őket bántani...

- Szóval mindig egyedül vagy - biccentett.

- Mondhatni - helyeseltem. Szemei felvillantak, miközben egy számomra ismeretlen kifejezés ült az arcán.