Stalker with love [BEFEJEZETT]

1.rész

Fogok egy tálcát és arra helyezem a kis jegyzettömböm, mikor is egy újabb vendég lép be a kávézó ajtaján. Várok egy kicsit, míg kiválasztja a neki megfelelőnek tűnő helyet, majd az itallapot tanulmányozza, hogy eldöntse, mit is szeretne inni. A pultnál állva kíváncsian fürkészem, ugyanis ez a férfi rendkívül szép – már amennyit látni belőle ekkora távolságból. Fekete csőfarmert visel egy hozzá passzoló fehér inggel, melyre egy térdig érő hosszú fekete kabátot vett, amit nem úgy tűnik, mintha le akarna venni, pedig kellemesen meleg van idebent. Biztosan még a kinti hűvösebb levegő után átmelegszik, s csak aztán dobja maga mellé a ruhadarabot. Haja tökéletesen oldalra van zselézve, s már-már irigységtől csöpög a nyálam, de tartom magam, hiszen pincér vagyok.

Pár perc múlva úgy tűnik, már csak unalmában nézegeti ajánlatainkat, így fogok egy tollat is a jobb kezembe és egyenest hozzá indulok. Minél közelebb lépek hozzá, annál tisztábban látom, hogyan is néz ki. A ruhái márkásnak tűnnek, valószínűleg a legdrágább darabok egyikei, ha nem limitált kiadás. Szép lassan az arca is kirajzolódik nekem, ami tökéletesen ápolt, ajkai is szép puhának tűnnek, s még az orra is édesen mutat arcformájához. Fülében úgy tűnik, aranyfülbevaló lóg, a haja pedig sokkal fényesebb, mint gondoltam. A szemei pedig...

Haloványan rezzenek össze, amint összefonódik tekintetünk, majd már alig kell megtennem két-három lépést, mikor meg is állok előtte az asztalnál. Hirtelen már nem is érzem magam annyira magabiztosnak és rutinosnak, mint eddig a munkám során. Mintha minden bátorságom inába szállt volna egyetlen pillantástól egy vadidegen fickó miatt. Azok a szép, gesztenyebarna szemei olyanok, mintha a lelkemig látna, úgy néz fel rám kissé lehajtott fejjel, így sokkal ijesztőbbnek hat, de mikor már megállok, hátradől, s keresztbe rakja lábát, kabátját is hátracsapja, és emelt fővel néz vissza rám.

- Jó napot kívánok, mit hozhatok? – köszöntöm a szokásos, berögzült szöveggel, amivel mindenki mást is fogadok, mire újból az itallapra néz.

- Egy Espresso Macchiatot kérnék.

Felírom a kis cetlire rendelését, majd kérdőn pislogok vissza rá, hogy szeretne-e még valamit, de nem válaszol. Lassan végigméri alakom, majd mikor újból találkozik pillantásunk, alsó ajkát alig észrevehetően harapja be, majd újból előveszi fölényes nézését, s megrázza fejét.

- Nem, nem kérek mást... egyelőre. – Azzal elfordítja tekintetét tőlem, s előkapja telefonját kabátja zsebéből.

Én sem állok ott tovább, azonnal hátat fordítok neki, hogy elkészíthessem italát, de valamiért furcsa érzésem támad. Valami szokatlant sugároz magából ez a férfi, bár fogalmam sincs, mi lehet az, mindenesetre kényelmetlenül éreztem magam mellette. Értem én, hogy mindent a vendégért, de ő tipikusan egy olyan vendég, akitől az aprócska szőr is feláll a hátamon, akivel nem szeretnék többet beszélni a kelleténél. Mára sajnos nincs is más beosztva mellém a pultba, így egyedül kell intéznem mindent, de ezzel nincs is probléma. Megvagyok vele, csupán az ilyen vendégektől mindig kellemetlenebb lesz a légkör – legalábbis számomra.

A kávéfőző géphez lépek, majd berakva alá a megfelelő csészét, benyomom annak a gombját, ami a kért kávét önti bele. Lassan lefő a kért ital, s közben előkészítem a kistányért a csésze alá, melyre rápakolom a kávéskanalat és a többi apróságot, hogy magának ízesítse be, majd végül maga a rendelés is rákerül. Egy tálcára rakom az egészet, majd azt bal kezemben tartva indulok vissza a férfi asztalához, akit szeretnék minél hamarabb letudni, de valamiért úgy érzem, még itt lesz egy darabig, ugyanis azt mondta, egyelőre nem kér semmit, tehát egyértelműen dolgoztatni fog még. Remek, már alig várom, hogy ennyi mindent megtehessek érte! Nem bánom, hogy itt van, valójában pont olyan személy, akit a pult mögül szívesen néznék egész áldott nap, de tudom, hogy vissza kell még jönnöm hozzá párszor, amit nem szívesen teszek meg. Nehéz lenne megmondani, miért, de az emberben mindig van egy ilyen érzés másik iránt. Van egy bizonyos első benyomás, számomra meg ez már meg is történt. Úgy érzem, mintha egy elkényeztetett, gazdag ficsúr lenne, aki csak üzletekben, éttermekben vagy egyéb más helyeken tengeti a napját, csak, mert megteheti, nincs más dolga. Na, az ilyeneket jobb elkerülni!