Stalker with love [BEFEJEZETT]

2.évad - 17.rész

Sziasztok! ^^ Tudom, most kicsit későn jött a rész, de annyi minden történt velem, hogy nem volt időm rá. Mindenesetre most itt az új rész, ami remélem, elnyeri tetszéseteket! Jó olvasást! :)

Együtt zuhanyozunk le, ami kellemes hangulatban telik, mindketten megkönnyebbültek vagyunk, ami fontos ezen az összekuszált napon. Szeretnék támaszt nyújtani a fiatalabbnak, akiről sugárzik, hogy össze van zavarodva, de mégis más szemmel tekint rám, mint eddig. Most, hogy végre sikerült áttörnünk az utolsó falat is, ami még közénk állt, minden más lesz, sokkal bensőségesebbé válik majd a kapcsolatunk, érzem.

A konyhában alapanyagot keresek ahhoz, hogy összedobjak valami ennivalót, viszont a hűtő kong az ürességtől, mire csípőre tett kezekkel fordulok Kookkal szembe, aki csípőjével támasztja a külső pultot, kezeivel is azon tenyerelve. Továbbra is féltve néz, látom rajta, hogy zaklatott, de mégis megváltozott a légkör a kettőnk kapcsolatát tekintve. Fejem rázva, mélyet sóhajtva lépek elé, hogy két kezem közé fogva arcát simítsak végig puha bőrén, ő pedig csillogó szemekkel néz rám. Nem merem szóbahozni Yoongit és Jimint se, így arról érdeklődöm, mit fogunk enni, amit könnyen elintéz annyival, hogy szól Namjoonnak, ugorjon el a városba és hozzon nekünk valamit egy étteremből, ha lehet dupla adagban, mert kell későbbre is. Szemeim forgatom az egyszerű megoldására, s már fejben pörögnek is bennem a számlák, mennyibe fog ez fájni, aztán saját magamat szidom le gondolatban, hogy el kellene felejtenem, hogy minden centet számon kell tartani.

- Nem tudni még, mikor lesz az a családi vacsora? – kérdésemre fejét rázza, s akármennyire szeretném kerülgetni a forró kását, nem vagyok rá képes. – Oké, elég ebből a nézésből. Mondd el, mit beszéltetek, mert kikészítesz ezzel! Azért panaszkodtál, hogy nem leszel képes újból elé állni, hogy nem leszel elég magabiztos, mert nem tudsz túllépni a múlton, ezért is akartad, hogy ezúttal én legyek az aktív fél, de akkor mi a baj még mindig? Mármint azt értem, hogy nehéz ez neked, de már ne félj! – fogom meg kezeit, azokat szorongatva meg. – Eddig is elég magabiztos voltál, miért változna ez meg? A személyiséged olyan, amilyen, ezen nem Yoongi fog változtatni. A múlt az múlt, megtörtént, nem tudunk ellene tenni, viszont a jövőbe tudunk tekinteni, tervezni, felkészülni – magyarázom, majd elveszett tekintetétől meglágyulok, leengedem vállaim egy mély sóhaj kíséretében. – Én bízom benned.

- Téged szó szerint elraboltak és fogva tartottak. Szerencséd, hogy Jimin tipikusan olyan, aki könnyen befolyásolható, na meg te is olyan személyiség vagy, akinek be nem áll a szája, úgyhogy el tudom képzelni, mit vághattál le ott fent a lakáson. Mindezt félretéve, annyi rossz dolgon mentél keresztül az utóbbi időben, hogy tudsz így beszélni, mintha mi sem történt volna? – Ereimben meghűl a vér, úgy érzem magam, mintha megszidna, s rosszul cselekedtem volna, mintha most kapnám meg a magamét, tekintetem láttán pedig megrázza fejét, s ezúttal ő szorítja meg kezeim. – Úgy értem, hogy folyamatosan csak rám figyelsz, pedig velem nem történt igazából semmi, azon kívül persze, hogy halálra aggódtam magam érted, mert senki nem tudott felőled semmit, de már tudok mindent, hogy történt, és... büszke vagyok – mosolyodik el, mire értetlenül pislogok rá. – Konkrétan nincs is szükséged a segítségemre, nélkülem is megvagy, kiszabadulsz a fogságból, leteremted az exed, akit utálsz, mindezek után pedig rohansz hozzám és egy pillanatra sem kapcsolsz ki vagy pihensz le, hanem arra figyelsz, én hogyan érzem magam. Úgy érzem magam, mintha fordult volna a felállás és nem én volnék az, aki valóban a dominánsabb fél.

- Az lehet, hogy engem fogtak el, de az azért volt, hogy ne legyek útban, de megfenyegettem Jimint néhány dologgal kapcsolatban, úgyhogy akár ezt le is zárhatnánk. Tudod, mi itt a probléma? Az, hogy Jimin azt mondta, egyezséget kötöttek, hogy mindketten téged akarnak. Nem akarom elhinni...