Stalker with love [BEFEJEZETT]

2.évad - 8.rész [+18]

Sziasztok! ^^ Tudom, most sokára hozom a folytatást, de higgyétek el, én szerettem volna írni! Egyszerűen, áh! Tudjátok, milyen a család. Ha van idő végre letenni a seggem írni, akkor rögtön menjünk mindenhova, vagy segítsek, vagy a, na eddig nem voltam otthon, akkor beszélgessünk, meg minden egyéb. xD Szóval, ja, végül mégis sikerült megszülnöm ezt a részt is. Remélem, tetszeni fog nektek! Jó olvasást! ^^
U.i.: Az új könyvképért köszönet  Go_Eunji -nek, aki hosszúúú-hosszúúú napokat ölt abba, hogy végül ezt a képet megalkossa nekem a történethez. Nehéz volt eljutni idáig, sok volt a válogatás is, de végül megszületett a tökéletes, amiért itt is hálás köszönet! <3 Nagyon szépen köszönöm, ez nagyon tetszik! *-* És igen, végül erre esett a választásom. ^^ 

Kínosan érzem magam. Nem gondoltam, hogy bárki meg fog bennünket zavarni, éppen akkor, mikor végre tényleg kettesben lehetünk, egymásnak adhatjuk magunkat, úgy szerethetjük egymást, ahogyan nem szégyen, nem kell bujkálni, minden a legnagyobb rendben. Éreztem én, mikor Jungkook olyan hevesen nekem esett, hogy valami nincs rendben, az pedig nem volt más, mint az, hogy nem hallottam az ajtó záródásának hangját, de a vágy eluralkodott felettem egy pillanat alatt, s innentől kezdve nem érdekelt, mi lehet körülöttünk. Tudtam, hogy nincsen itt rajtunk kívül senki, még a telefonja se zavarna be, erre nyitva hagyja az ajtót! Egyébként is, az anyjának az lett volna a minimum, hogy mondjuk, becsenget, vagy ha be is jön, akkor biztosan hallja, hogy valami nem okés, és nem is tudom, valahogy feltűnhetett volna neki, hogy nem alkalmas az időpont. A táskát is a folyosón hagytam!

Anyja velünk szemben a külső pultnak dőlve áll, karjait összefonja mellkasa előtt, s úgy érzem magam, mintha éppen vallatópadban ülnék, közben mégis szívesen nevetnék fel néha, mivel ez már nevetséges, hogy nekünk soha nem jön össze semmi, de nem is baj. Így legalább tisztázhatjuk a helyzetet az ő szüleivel is, mindenki megtudja végre, hogy együtt vagyunk, nincsen titkolózás, és jöhet a boldogság! Sok nehézségen mentünk már keresztül, kezdve azzal, hogy hogyan is ismertük meg egymást.

- Drága, egyetlen szem fiam – kezd bele, amire már felnevetnék, de ajkam beharapva fojtom magamba jókedvem. – Nagyon jól tudod, hogy semmi problémám azzal, hogy a férfiak a zsánereid. – Megfogalmazása szabados, érti a fiatalok nyelvét, pedig sugárzik róla, hogy művelt nőről van szó, mégis az ilyen helyzeteket tökéletesen tudja oldani, nem úgy, mint az én anyám, aki állandóan zaklat és leskelődik. Még azt is kinézem belőle, hogyha ez nálunk történik meg, akkor képes beljebb jönni a szobába és akár popcornnal a kezében várni a folytatást. Mintha valami BL fan lenne, pedig a fia vagyok! – Megint titkolózni próbáltál? Ha most nem jövök el, akárki bejöhetett volna hozzátok, mivel nyitva hagytad az ajtót. Elég felelőtlen megmozdulás volt ez tőled, Kook. Még nem is ez a probléma, mert... hogy is hívnak? – pislog rám ártatlanul, amit megmosolygok.

- Taehyung.

- Igen, szóval ez nem gond, mert Taehyung bár nem gazdag, de egy olyan személy, akit el tudunk fogadni melletted, még ha apád még nem is ismeri. Összevissza beszélek, teljesen lényegtelen, miket zagyválok itt, csak egy kérdésem lenne. Mióta vagytok együtt?

Jungkook nyitja száját, majd vissza is zárja, majd olyan nagy szemeket mereszt rám, amitől ismét kedvem támad nevetni, de helyette csak szám elé teszem kezem, miközben előredőlök ültömben, és könyökeimen támaszkodva nézek az idősebb nőre.

- A napokban jöttünk össze – adom meg a feleletet számára én, mire felcsillannak szemei. – Nehezen indult a kapcsolatunk – erőltetek magamra egy mosolyt.